2015. május

Üldözés, félelem, hit

Tripoli püspöke: Kész vagyok a mártírságra

Tripoli olasz püspöke nem volt hajlandó elhagyni a várost a 21 kopt keresztény halála után sem, és kijelentette, hogy felkészült a mártírságra. Giovanni Martinelli annak ellenére maradt, hogy majdnem minden honfitársát kimenekítette az olasz kormány az iszlám dzsihádista fenyegetés elől egy hadihajó és egy Predator drón által ellenőrzött kompon. Martinelli egy velencei újságnak tett nyilatkozatában elmondta, hogy döntése hitének beteljesítését jelenti. A püspök számos halálos fenyegetést kapott az utcán és a gyülekezetében is helyi muszlimoktól, de biztosította a riportert, hogy jól van, és ha Isten akarata úgy hozná, hogy lefejezzék, ám legyen. „Tanúskodni valami mellett nagyon értékes dolog. Hálás vagyok Istennek, hogy lehetővé teszi ezt számomra, még ha mártíromságon keresztül is. Nem mozdulok innen. Nem félek” – tette hozzá. A püspök 1971 óta él Líbiában, amit otthonának tekint. Mikor az országba érkezett, 150 ezer keresztény élt itt, számuk mára 300 főre csökkent.
(christiantoday.com)