Téma
Luther és kora
A hagyomány szerint idén, 2017. október 31-én van az 500. évfordulója annak, hogy Luther az egyházat megreformálni szándékozó 95 pontját a wittenbergi vár kapujára tűzte, s ezzel útjára indította az Európa addigi arculatát teljesen átrajzoló mozgalmat. Ahhoz, hogy ennek jelentőségét megértsük, fontos értelmeznünk az akkori világot, és benne a római katolikus egyház állapotát.
Európa centrális területein korábban csupán egyféle istentisztelet létezett: a római katolikus egyház miséje, latin nyelven. Aki nem beszélt latinul, az nem értette a misét, de csodálhatta a színes üveglapokat és a katedrálisok monumentális építészetét. A társadalom igencsak jelentős része nehéz körülmények között élt, járványok és háborúk tizedelték a lakosságot. Az 1414—1418 között zajló konstanzi zsinat igyekezett megreformálni az egyházat, és kezelni a kialakult válságos helyzetet. A huszitizmus és a husziták elnyúló harcai is megmutatták, hogy ez idő tájt a római katolikus egyháznak komoly kihívásokra kellett érdemben válaszolnia. Az 1439—1445 között zajló bázel—ferrara—firenzei zsinat a kereszténység nagyobb fokú egységéért, a pápai hivatal és az egyházszakadás körüli vita elrendezéséért jött létre. Az itt kialakult „egységet” hamar elsodorta a történelem, ugyanis az Oszmán Birodalom 1453-ban elfoglalta Bizáncot. A Rómával szimpatizáló keleti keresztény vezetők a katolikus egyház befolyási területére menekültek, míg az egységesülés ellenzői orosz és keleti keresztény területekre. Az Oszmán Birodalom nemcsak földrajzilag, hanem bizonyos értelemben egyházpolitikailag is mélyítette a válságot és két nagy részre osztotta a keresztény világot.
Ugyanakkor a zsinatok össze - hívása és azok céljai, törekvései mind azt jelentették, hogy a keresztény világ vezetői felismerték: szükség van bizonyos mértékű változtatásokra, de minimum párbeszédre.
A humanista eszmeáramlattal azonosuló polgárság nem nézte el a pápaság és a római katolikus egyház túlkapásait, romlottságát és azt, hogy nem emelik fel a társadalmat, hanem — az ő szemszögükből nézve — tudatlanságban tartják. Egyházi részről is egyre többen nehezményezték a pápai udvar pompáját, az anyagi javak herdálását, ezenkívül az egyházi tisztségek betöltéséért folytatott harcot, a klérus támadható erkölcsi életét, az egyházi haszonszerzés nagyfokú mértékét. A római katolikus egyház tehát válságos időszakát élte.
A válság kezeléseként a római katolikus egyház II. Gyula vezetésével elhatározta, hogy meg-, illetve újjáépítik a Szent Péter-bazilikát Rómában, hirdetve az egyház nagyságát, hatalmát, befolyását. Utólag látható, hogy ez volt az utolsó nagy esélye a római katolikus egyháznak arra, hogy a következő nagy szakadást, a reformációt elkerülje.
1506. április 18-án megtörtént a Szent Péter bazilika alapkőletétele. 1513-ban elhunyt II. Gyula pápa, utóda X. Leó pápa (eredeti nevén: Giovanni di Lorenzo de’ Medici) lett. Rá várt a feladat, hogy az omladozó keresztény egyház alappilléreit megerősítse. A Szent Péter-bazilika építtetésének folytatásához jelentősebb bevételre volt szükség, amit a búcsúcédulák árusításából kívántak biztosítani. Német területeken Albert mainzi érsek a búcsúcédula árusítására a saját hitelei finanszírozásaként is tekintett. A búcsúcédulát — ami az új Szent Péter-bazilika anyagi támogatásának egy rendkívül erős eszköze volt —, a nagyobb bevétel érdekében azzal az ígérettel is felruházták, hogy megvásárlója vagy ajándékozottja (akinek a nevére kitöltötték a papírt), bizonyos bűnös cselekedetekre feloldozást kap, sőt még kedvezményt is nyerhet túlvilági szenvedésének idejéből.
A búcsúcédulák árusítása több helyen is ellenállást váltott ki, a leghatásosabb ellenállás egy Ágoston- rendi szerzetestől, a wittenbergi egyetem bibliatanárától és teológus professzorától, Luther Mártontól érkezett. Luther a Szentírásból merített erőt és inspirációt, a Rómaiakhoz írt levél első fejezetének 17. versszakából, miszerint „az igaz ember hitből él”. Ekkortól Luther kritikusan kezdte szemlélni az egyházon belüli folyamatokat.
Luther Márton egyenesen Albert mainzi érseknek írt levelet 1517. október 31-én, melyben kifogásolta a búcsúcédulák árusítását, valamint azok tartalmát, s egyáltalán létjogosultságát, lényegét. Arról megoszlanak a vélemények, hogy valóban kifüggesztette- e a wittenbergi vártemplom ajtajára a 95 pontját, de az tény, hogy bátor kiállásával az egyház elhajlásaival szemben mindörökre megváltoztatta a történelmet, emiatt ezt a napot tekintik a reformáció kezdetének. Óriási vihart kavart a fellépése mind egyházi, mind világi szinten. Elhallgattatni és eltántorítani nem lehetett, még a pápai bírósággal, az inkvizícióval is vállalta volna a vitát Rómában, ha közbe nem lép III. (Bölcs) Frigyes.
Luther egyre inkább eltávolodott a Római Katolikus Egyháztól, még a pápai hivatalt is kétségbe vonta, sőt később a pápát az Antikrisztussal azonosította. Róma felszólította Luthert, hogy több tételét is vonja vissza. Lutherrel szemben minden próbálkozásuk sikertelen volt. X. Leó 1521. január 3-án egyházi átokkal sújtotta, V. Károly német-római császár pedig birodalmi átokkal. A volt Ágostonrendi szerzetest végül III. (Bölcs) Frigyes elraboltatta, pártfogásába vette, és Wartburgban bújtatta el, hogy senki ne bántalmazhassa. Itt Luther a munkatársaival az eredeti héber és görög szövegből német nyelvre fordította a Bibliát. Ezzel elindította azt a folyamatot, hogy nemzeti nyelveken lehessen olvasni a Szentírást, amely felbecsülhetetlen értékkel bírt, ugyanis az anyanyelven olvasott Biblia több ébredési mozgalomnak lett az alapja. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a könyvnyomtatás elterjedt, amit maximálisan kihasználtak a nem latin Bibliák terjesztésére. Későbbi írásai több vitát is eredményeztek, hiszen azok alapot adtak a keresztény antiszemitizmus továbbélésének. 1546. február 18-án hunyt el, de munkássága napjainkban is hat. (Árvai Ábrahám)