Riport
Ahol piros hó esett
A volt szocialista tábor országairól nem sok hír érkezik Magyarországra. Arról hallunk, melyikünk vezeti épp az Európai Unióhoz való csatlakozási rangsort. Ebben az új munkaversenyben alig tűnik fel: az egykori baráti államokról csak rövid híreket hallani. Prága belvárosát elöntötte a víz, a Károly híd megmentése miatt szét kellett lőni egy uszályt, árad az Elba, egy cseh város közigazgatási vezetője fallal keríti el a romákat… De ami a számunkra a legfontosabb, arról nem szólnak a hírek: hogy áll az evangélium ügye? Csehországban járunk, amely a bársonyos forradalom óta igen sokat változott.
Nehéz, ipari, cseh táj. Az eredeti célpont Usti nad Labem, a Prágától északra hetven kilométerre lévő ipari város, a hasonló nevű megye közigazgatási központja. A városnak százezer lakosa van, a megyében közel nyolcszázharmincezer ember él. A német határ mentén lévő volt bányász- és vegyipari terület egyik valódi centruma Usti nad Labem. Drezda ötven kilométerre van tovább észak felé. A rendszerváltás idején sok mindent el lehetett mondani a településről és környékéről, csak egy dolgot nem, hogy szép. A vegyipar szó szerint emésztette a környezetet. A szivárvány különböző színeiben pompázó csapadék – főleg a téli időszakban volt ijesztő a „piros” hó – és a különböző kemikáliák által elpusztított fenyvesek jelezték: itt üzemelt az akkori Csehszlovákia legnagyobb vegyipari kombinátja. A rendszer bukott, a szennyezés maradt még egy kis ideig.
– Amikor még dolgozott a nagy vegyi gyár, sokszor az utcán sem lehetett tartózkodni. A város központjában volt a légszennyezésmérő és a hozzá tartozó kijelző (ezt már elbontották), ha magas volt a mérgező anyag szintje a levegőben, akkor nem volt ajánlatos nehezebb fizikai tevékenységet végezni – mesélik Török Miklós, az Usti nad Labem-i gyülekezet magyar származású pásztora, és felesége, Eva, miközben a belvárosban sétálunk.
Különböző fokozatok voltak, amit a buszokon kis zászlók jeleztek. A legenyhébb szinten csak a terhes asszonyok és kisgyerekesek nem jöhettek ki a házakból. (Ez nem tiltásként értendő, csak figyelmeztetésként.) A következő szinten már a fiatalabbak sem. A két piros zászló pedig a súlyos egészségveszélyt jelezte. Az őszi és téli időszak volt a legrosszabb. A ködös időben fokozottan terhelte az embereket a tudat: a gyárból érkező melléktermék is káros az egészségre. A belvárosban még látni, hogy a második világháború előtt jobb napokat is látott a környék. Bécset és Budapestet idéző bér- és polgárházak, az elitebb vidéken kisebb villákkal. A város eredetileg szinte teljesen németlakta település volt.
– A háború után kitelepítették az eredeti lakosság nyolcvan (!) százalékát. Tulajdonképpen nem maradt német nemzetiségű a városban. Helyüket csehekkel és kisebb részt szlovákokkal töltötték fel. Mostanában, amikor újra elkezdték ezt a kérdést feszegetni, itt nálunk nem örültek ennek. Azóta már a harmadik generáció él itt. Nem kéne ezzel foglalkozni – mondják.
A városban azóta sok minden változott. A ma üzemelő gyár ellenére már télen is lehet sétálni az utcákon. Nincsenek vegyipari riadók, csak a Kelet-Európa határaként emlegetett Elba – cseh nevén Labe – lép ki néha a medréből. Lehet, hogy a középkorban épp ezért választottak maguknak egy szikla tetején lakhelyet a lovagok is. Nem akármilyen kép ez: lovagvár a szikla tetején, alatta körben a hetvenes évek dicső monstrumai hirdetik, ki mire volt képes. Vár áll fenn, alatta vashalom…
Meg lehet-e élni a bibliai hitet?
Miklós – csehül Mikulas – és Eva az usti gyülekezet pásztorai. Három gyermekükkel – két fiú és egy lány – élnek a városban. Ők és gyülekezetük 1987 óta jó kapcsolatban állnak a magyarországi Hit Gyülekezetével, hétszáz kilométeres távolságból (!) is régóta rendszeres résztvevői a többnapos budapesti konferenciáknak először a BS-ben, majd a Hit Parkban is. Ha egy magyar „hites” a gyülekezetükben jár, otthon érzi magát, a nyelvi különbség ellenére is. Miklós szülei valamikor Nyíregyházáról vándoroltak ki, ő már Csehországban született.
– 1980-ban tértem meg, egy kisebb gyülekezetben – meséli –, Eva másfél-két évvel később. Ekkoriban az volt a legnagyobb kérdés a számunkra, hogy meg lehet-e élni a keresztény életet a hétköznapokban is. Nem láttunk erre jó példát sem Ustiban, sem Prágában, ahol a főiskolára jártam.
– Azt hallottam, Derek Prince „hozott össze” benneteket Budapesten Németh Sándorral és Judittal.
– Igen. Prágaiaktól hallottuk, hogy Derek Prince Budapestre megy. Nem ismertük őt személyesen, de több tanítását már akkoriban hallottuk. Szerettük volna, ha imádkozik a gyermekünkért, csak ezért utaztunk el. Budaörsön azt láttuk, vannak olyan emberek, akik meg tudják élni a bibliai hitet, akik számára ez nem csak elmélet. Derek Prince-szel nem is találkoztunk személyesen, csak egy konferencián, ahol ő is szolgált.
– Ezek után alakult a gyülekezetetek?
– Két évvel később, 1989-ben, alig hónapokkal a rendszerváltás előtt. Pár család alapította a Novy Zivot – Új Élet – gyülekezetet. Csehországban akkoriban az embereket minden érdekelte, ami új. Jó pár évig csak a materializmus volt, és semmi más.
– A híres protestáns cseh hagyományok, a huszitizmus, a morva testvérek ellenére?
– A morva testvérekből inkább csak a későbbi protestáns tradíció maradt meg. A huszitizmusból pedig a kommunista állam egyfajta cseh államvallást szeretett volna csinálni.
– Ők ma is sokan vannak?
– Kisebb helyeken jönnek össze. Voltam olyan istentiszteletükön, ahol negyven-ötvenen is voltak egy kis szobában, de ebből húszan urnákban – tette hozzá Eva.
– A szocializmus után a csehek mindenre nyitottak voltak – folytatja Miklós. – Ezt igyekeztünk mi is kihasználni. Másfél év alatt nyolcvan-száz fős lett a gyülekezet.
– Most hányan vagytok?
– Ustiban közel négyszázan. A környező városokban és településeken háromszázan. Prágában is indítottunk egy kisebb csoportot, ahol egyetemisták és főiskolások mellett prágaiak is járnak.
A műtét elmaradt
Három éve a háromesztendős kis Eszterünknél fájdalmas gyulladások, vérzések és az egész testén pattanások és krónikus álmosság jelentkezett – meséli Romana Hanusová. Akkor kezdtük a náchodi nőgyógyászat gyermekosztályára vinni, ahol Eszterkét eredménytelenül kezelték több mint háromnegyed éven keresztül antibiotikumok segítségével. A fájdalmak azonban nem csökkentek. Nagyon boldogtalanok voltunk, mert a kicsink sokat szenvedett.
Akkor még nem tudtuk, hogy a „legjava” csak ezután következik. Kétségbeesetten indultunk el a Hradec Králove-i kórházba, ahol a vizsgálat után vesekárosodást állapítottak meg, mert a vizelet nem ürült ki, hanem a vesékbe került. „Lehet, hogy a lányuk összeesik, és meghal, mielőtt megállapítják, hogy miért! A sebészeti beavatkozás az egyetlen megoldás” – mondta az orvos. Ez nagyon sokkoló volt, de utána megbékéltünk a gondolattal, hogy ennek meg kell történnie.
Egy nappal a műtét előtt megkértük Török Miklós pásztort, hogy imádkozzon a lányunkért. Az operáció napján nagyon ijedten érkeztem a sebészetre. Az orvosok megengedték, hogy egy üvegfalon keresztül nézhessem a sebészeti beavatkozást. Láttam, ahogy Esztert elaltatták és elkezdték a műtétet. Azonban láttam, hogy alig kezdik el, máris ébresztik fel a kislányomat az altatásból. A vér megállt bennem. A fejemen átfutott, hogy vége van, már nem érdemes operálni. „Nem fogjuk a lányukat megoperálni, Hanusová asszony, mert teljesen egészséges!” – mondta az orvos. Utána kértük, hogy végezzék el az újabb vizsgálatokat, de az összes eredmény negatív volt. Az utolsó vizsgálat egy évvel a tervezett beavatkozás után történt. A listáról le is kerültünk, mert már nem volt szükséges vizsgálatokra jönni. Ez egyértelműen Isten műve, ő az, akinek ezért nagyon hálásak vagyunk. Eszterünk teljesen rendbe jött.
Antiszemitizmus nélkül
– Közben levelező tagozaton tanultok a Szent Pál Akadémián, Budapesten?
– Péntek hajnalban indulunk a konzultációkra, és másnap éjjel érünk haza. Feleségem másod-, én harmadéves vagyok.
– Tudom, unalmas lehet a kérdés, de neked nem kell tolmács…
– Valóban, Magyarországon három kérdést szoktak nekem feltenni. Miért nem magyar a feleségem? Miért nem beszélnek a gyerekeim magyarul? Ott, ahol laktok, vannak magyarok? Én már itt születtem. Ez itt senkinek nem kérdés. A gyülekezetben sem. Itt nem szoktak a másik nemzetiségével úgy foglalkozni, mint Magyarországon.
– Pár kilométerre van tőletek Teresienstadt – mai nevén Terezin –, egy volt koncentrációs és megsemmisítő tábor. Mit jelent ez az itt élőknek?
– Egy történelmi tény, ami sajnos megtörtént. Tanítják az iskolában. Az itt lakók egyáltalán nem antiszemiták, nem is nagyon tudnak mit kezdeni a fogalommal. Itt nem lehet olyanokat látni, mint amit Budapesten láttunk, ahol sok helyen a felfestett Dávid-csillag és a horogkereszt közé egyenlőségjelet tesznek.
– Nem lehet, hogy ennek az az oka, hogy itt szinte csak új emberek laknak?
– Nem. Tény, hogy a városban a lakosság szinte egésze ki lett telepítve, és így kevesebb a helyi tradíció. A cseh emberek eleve hajlamosak a tradícióra, de általában nem antiszemiták. Nem szeretik a konfrontációt, inkább minden legyen békés, és ehhez a kellő lépéseket meg is teszik. Szerintük jobb mindig kikerülni a konfliktust, legyen az bármilyen jellegű. Legyen régi a dolog, mert az új mindig gyanús. Ezért van, hogy sok új gyülekezet egy pár évig létezik, utána inkább visszatérnek a régi tradíciókba.
Majdnem egyházi státusban
– Nektek nem volt konfliktusotok a hitetek miatt?
– 1994-ben egy nagyobb kampány indult ellenünk. Egy helyi óvoda igazgatója került konfliktusba egy feljebbvalójával. Az igazgató a gyülekezet tagja volt. Nem voltak könnyű idők. Minden helyi médiából – írott és elektronikus egyaránt – olvashattuk a rossz híreket. Nem engedték, hogy védekezzünk, vagy akár csak szót kapjunk. Az országos médiában is többször esett szó a Novy Zivotról. Voltunk akkor „veszedelmes csoporttól” kezdve „szélsőséges szektáig” minden. Engem egyszerűen csak „kápó”-ként emlegettek. Elkövettünk egy hibát: egy tévés csoport azt mondta, hogy a védelmünkre kel, és ezért engedjük be őket egy istentiszteletre. Természetesen minden kockát ellenünk használtak fel.
– Most is láttam kamerát.
– Az a többi gyülekezetnek készül, hogy ők is láthassák a vasárnapi istentiszteletet. Kerestük a kapcsolatot az újságírókkal, de azt válaszolták, nem tehetnek semmit, mert a cikkek mindenképpen meg kell hogy jelenjenek.
– No de hogyan és miért lett egy óvodai ügyből ilyen országos médiaesemény? Ki állt emögött?
– Ezt sajnos nem sikerült megtudnunk. Mivel istentiszteleteink céljára béreljük a helyet, csoda volt, hogy akadt, aki bérbe adott termet. Aztán most három hónappal ezelőtt a média újra ránk talált. Egy-két cikk és néhány tévéhíradó erejéig. Valószínűleg ebben szerepe van egyik gyülekezeti tagunk, Pavel Tosovsky politikai tevékenységének, ő ugyanis jó eséllyel indul most a szenátusi választáson (a vele készült interjút lásd a cikk végén, a keretes részben). A képek a már ismert felvételből származtak – a kommentár szerint újak voltak, és a gyülekezetből egy „neve elhallgatását kérő” ember juttatta el az újságírókhoz. A filmben egy új elem volt, megszólaltattak egy volt gyülekezeti tagot, aki alátámasztotta az információkat – ő annak idején házasságtörése miatt hagyta el a gyülekezetet, de erről nem beszélt.
– Családod mit szólt ehhez?
– Sokat tanultunk ezekből a hónapokból. Egy kis időre visszahúzódóbb lett a gyülekezet. De a családom mindig támogatott. A gyerekek jó tanulók voltak, és ezért nem lehetett bántani őket. Hirdetéseket ma könynyen meg tudunk jelentetni az újságokban. Rendszeresen vannak programjaink. Tévében vagy rádióban egyelőre ez még nem működik.
– Mit szeretnétek a jövőben elérni ezen a területen?
– Ha egy liberális valláspolitika valósulna meg. Mindenki egyenlő esélyekkel induljon. Békésen lehessen ezt a munkát végezni. A növekedés folyamatos legyen.
A magyarországinál – vagy az amerikainál – kevésbé szabadságpárti, de Európa legtöbb országára sajnos még jellemző törvényi szabályozás miatt ugyanis az Új Élet gyülekezet nem egyházként van bejegyezve. Egyesületként működik. Majd egy éve van meg az új egyházi törvény, amely szerint egyházként már háromszáz tagú gyülekezet is bejegyezhető. Kétféle egyházi státus van: az elsőhöz elég a háromszáz fő, de nincs más előnye az egyesülethez képest. Csak maga az egyházi státus. A másikban már van anyagi támogatás és hasonlók. Ilyen egyházként csak akkor jegyzik be a közösséget, ha eléri a tízezer főt, vagy tíz évig működik az első státusban. Miklósék is be akarják jegyeztetni magukat, de ehhez még sok beadványra és igazolásra van szükség.
Isten eltávolította a daganatomat
A rendszeres előzetes szakorvosi vizsgálat nagyon sokszor csak formalitás, és én is így viszonyultam hozzá – meséli Andrea Janková.
– Négy éven keresztül nem voltam orvosi vizsgálaton. 2002-ben végre bejelentkeztem. Az orvos egyértelműen kijelentette: „Daganat!” Egy héten belül kórházba kerültem, és vártam az eredményeket.
Tudtam, hogy az imának milyen ereje van, és hogy a betegség nem Isten akarata, de főleg azt tudtam, hogy Isten gyógyít. Imádkoztam a gyógyulásomért, és imádkozott az egész gyülekezet is.
A vizsgálat bebizonyította, hogy a daganat nem rosszindulatú, ennek természetesen örültem. Ez azonban nem tartott sokáig. A következő vizsgálat után az orvos közölte, hogy annak ellenére, hogy a daganat nem rosszindulatú, túlságosan nagy ahhoz, hogy egy másik szervvel együtt el lehessen távolítani.
Megfordult a fejemben, hogy ez végül is nem olyan rossz, ezen úgyis sok nő keresztülmegy, és nem vagyok életveszélyben, de a másik oldalról nagyon féltem, és nem akartam az operációt vállalni. Tudtam, hogy Istennek most is van ereje arra, hogy beavatkozzon, ezért folytattam az imaharcot a teljes gyógyulásért.
A következő orvosi vizsgálaton meg kellett határozni a műtét időpontját, ez azonban nem történt meg, a vizsgálat bebizonyította, hogy a daganat eltűnt, és én valóságosan meggyógyultam. Tudom, hogy ez egy isteni csoda volt, mert nem szedtem gyógyszereket, és terápiára sem jártam.
Magyarországról őszintén
– És Prága?
– Prága egy nagyon „szellemi” város, nincs több ilyen Európában. (Prága szellemi hátteréről lásd keretes írásunkat – a szerk.)
– Szellemi?
– Az, van ott minden. Jó lenne ott is egy nagy karizmatikus gyülekezet. A kilencvenes évek elején még volt egy nagyobb, hatszáz fő körüli, de az is széthullott. A másik nagy gyülekezet szinte teljesen visszatért a tradicionális gyülekezetek közé. Ötven-hatvan fős csoportok vannak. De egyik sem tud igazán növekedni. Sok keresztény vezető követett el bűnöket. Aki három évig egy gyülekezetben van, az már presbiternek számít. A megtérésünk idején vezetőknek számítók közül sokan már nincsenek is a gyülekezetekben. Sok helyen három év alatt kicserélődik a teljes tagság. Így akik ezt kívülről figyelik, nincs jó véleményük a karizmatikus kereszténységről. Sok ilyen ügy volt. Ezért fontos, hogy az emberek egy életre megmaradjanak a hitben. Csak olyat szabad elkezdeni, amiben meg is marad az ember. Nem jó, ha azt mondják, ezt is elkezdték, majd nem bírták, és már el is tűntek. Ezt jól fel kell mérni.
– Szlovákia?
– Nem tudunk róla sokat. Egy másik ország, más kultúra. A csehek mindig jobban érezték magukat nyugatinak, mint keletinek.
– És Magyarország?
– Valahogy teljesen más, mint Csehország. Az emberek, a mentalitás. Az antiszemitizmus különösen megdöbbentő. Sokat járunk Magyarországra. A nyolcvanas évek végén talán jobb volt, még nem látszott annyira a különbség, talán a szocializmus miatt.
– Vásárlás?
– Itt minden olcsóbb. Mi Magyarországon csak Erős Pistát és csabai kolbászt veszünk. Igaz, a múltkor találtunk itthon is csabait, olcsóbban – ismeri el Miklós.
– EU-csatlakozás?
– Csehország sok szempontból eddig is Nyugat-Európához tartozott. Most ez valójában is így lesz. A Török házaspár és gyülekezetük tagjai Magyarországra egyedül Isten Igéje és itt zajló munkája miatt járnak, amely iránt hálájukat „kézzelfogható” formában is kifejezik: anyagilag is rendszeresen támogatják a budapesti szolgálatot.
„Utóhang” – a városközpontban
A gyülekezeti irodában beszélgettünk. Egy újságcikket olvasva kiderül, Usti megyében a legtöbb a magát ateistának valló személy. A szociológiai felmérés ebben a térségben az egyetlen mérvadó és fejlődő közösségként a Novy Zivot gyülekezetet jelölte meg. Ezúttal semmilyen ítéletet nem fogalmazott meg a cikk – se támogatót, se ellenzőt. Mindenképpen új hang ez egy országos laptól.
Déltájban újra a városban vagyunk. A központ talán kétszáz méterre. Egy robbanás. Megállok, de látom, csak engem lep meg a dolog. Majd még jó néhány nagy robbanás.
– Mi történik?
– Semmi, csak robbantanak a kőbányában.
– Kőbánya a város központjában?! – ekkor derült ki, hogy amit eddig betongyárnak néztem, az egy valódi bánya, és hallható, hogy a fiúk valóban dolgoztak. Még délben is, talán ekkor másokat kevésbé zavartak a munkában.
– És meddig maradnak? Amíg el nem fogy a hegy és a kő?
– Valószínűleg igen.
Az elmúlt években a fenyők újra rendesen nőnek. A szennyezett környezetet megtisztították. Az Elba és a környező hegyek különösen szépek. Elkezdődött a helyreállítás…
A legendák városa
A közel tízmilliónyi csehből egymillió-háromszázezren mondhatják el magukról, hogy prágaiak. A rendszerváltás óta a legnépszerűbb kelet-európai város. Az elmúlt tizenhárom évben közel negyvenezer(!) egyesült államokbeli telepedett le a városban, az egyetlen európai város, amelybe számottevő amerikai bevándorlás zajlik, amerikai negyed van kialakulóban. Az ok valahol a város múltjában kereshető…
„Minden szabad szellem Prágába repül…” – szól egy új keletű szlogen, ami a prágai ajándékboltokban kapható pólókon sokkal érthetőbbé válik: egy stilizált kísértet tart a város sziluettje felé.
Az első név szerint is ismert néptörzset – a kelta eredetű bójokat – az i. e. 2. évszázadban a germán markomannok szorították ki erről a területről, majd az i. sz. 6. században helyükre két szláv törzs telepedett le. A 10. században Prága a megalakuló cseh állam (Csehország, Morvaország, Szilézia) központja lett. A 13–14. századra Prága Közép-Európa talán leggazdagabb városává lett. A város fejlődésében jelentős szerepet játszott az, hogy IV. Károly a német-római birodalom székhelyévé tette, és 1348-ban itt alapította meg Közép-Európa egyik legkorábbi és legfontosabb egyetemét. Az uralkodó nevéhez fűződik Európa egyik legrégebbi kőhídjának építése is. A Károly híd Prága egyik jelképévé vált. Az első prágai kőhíd építését megelőzően kikérték az asztrológusok és a zsidó „titkos tudomány”, a kabbala tudósainak a véleményét az építés megkezdésének legmegfelelőbb időpontját illetően. Az okkult szakemberek a csillagok állása alapján az 135797531 számsort jelölték meg, ezért az 1357. év 9. hónapjának 7. napján 5 óra 31 perckor helyezték le a híd alapkövét. Később a valláspolitika is beleszólt a híd életébe: az 1621-ben kivégzett huszita vezetők fejét tíz éven át (!) tették közszemlére a hídon.
Prága sok jelképe közül az egyik legismertebbet, az Óratornyot 1364-ben építették. Nem is egyszerű óráról van szó: mutatja a Nap és a Hold állását a 12 csillagképen keresztül, vagyis az aktuális asztrológiai állást, valamint három különböző időt: a közép-európait (azaz a prágait), a régi cseh időt és a babilónit. A torony előtt minden egész órakor nagy tömegben gyülekeznek a turisták: ilyenkor az óraszerkezet működtetésével kijönnek az órából a szentek festett faszobrai – elöl a halál és utána a tizenkét apostol –, és tesznek egy kört a friss levegőn.
A város második fénykora II. Rudolf idején volt. A lelkileg sem egészséges király és szexuális perverziókkal is terhelt udvara ekkor az összes létező okkult tudóst a városba szerette volna gyűjteni. Kepler is Rudolf miatt telepedett le a városban. A várban található Aranycsinálók utcája is az ő nevéhez fűződik. Sok színes, szó szerint kicsi házacska. Ezek a kicsinyített házak szolgáltak lakhelyül az akkori Európa leghíresebb okkultistáinak, alkimistáinak, akiknek az arany előállítása lett volna a feladatuk. A 20. században az egyik kis színes házikóban élt a rendkívül elveszett, reménytelen, depressziós, sötét hangulatú regényeivel világhírűvé vált zsidó író, Franz Kafka.
Egyes vélemények szerint az okkultizmus eláradása az azt közvetlenül megelőző huszita keresztény ébredésre adott szellemi reakcióval is összefüggésben áll.
Szintén sok látogatót vonz a „legendák városaként” emlegetett Prága egy másik érdekessége, a zsidó negyed, a Josefov. A 15. századtól kezdve a zsidók arra kényszerültek, hogy halottaikat városukon belül temessék el, ekkor keletkezett a Régi Zsidó Temető. Mindenek között a leghíresebb síremlék Jehudi Löw ben Bezalelé (1523–1609), az egész világon csak „Löw rabbiként” ismert híres kabbalista csodarabbié, akinek a sírja miatt Prága nem sokkal Jeruzsálem után következik látogatottságban a zsidók számára mint zarándokhely. A kabbalizmus „csúcsteljesítményének” számító Gólem története is Löw nevéhez fűződik. A hagyomány szerint a rabbi egy agyagóriást alkotott, a Gólemet, akibe szellemet lehelt az Istennév tiltott – egyesek szerint fordítva kiejtett – kimondásával (vö. Jel 13:15a). A Gólem feladata az otthoni munkák elvégzése lett volna. A rabbi azonban egy alkalommal felügyelet nélkül hagyta, és a hatalmas erejű óriás összetört mindent, ami csak az útjába került. A rabbi hazasietett, kivette a Gólem szájából a varázsigét tartalmazó papirost – a kabbalisták szerint az ember képes élő dolgokat is létrehozni a megfelelő tudás birtokában –, amitől az óriás összeomlott és darabokra tört. Maradványait a Régiúj nevű zsinagóga padlásán helyezték el.
1896 után a Zsidóváros, azaz Josefov nagy részét lebontották, csak a zsinagógák és a temető maradtak meg. A második világháborút a prágai zsidóság tíz százaléka élte túl, de újabban egyre több élet tölti be a történelmi városrészt.
Nem sok városban történt olyan, hogy az Egyesült Államok elnöke egy sörözőben találkozzon az akkori cseh elnökkel. Clinton és Havel utóbbi kedvenc sörözőjében találkozott, ráadásként Clinton még szaxofonozott is. Az amerikai elnök személyesen felkereste egy másik sörözőben a szintén világhírű írót is, Bohumil Hrabalt, annak saját törzsasztalánál. Bohém egy város, az biztos. Havel szerint „…a sörivás jó hatással van a cseh társadalomra, mert például a sör kevesebb alkoholt tartalmaz, mint a bor, vodka vagy whisky, így a söröző emberek is higgadtabban politizálnak”.
Az említett nagy mértékű amerikai bevándorlás résztvevői elsősorban a New Age hívei, akik a várost az okkult tudományok egyik szellemi centrumaként tisztelik. Sok furcsa figurával lehet találkozni az utcákon. A szállodák brosúrái is jelzik, hogy a turizmust elsősorban az okkult látványosságokra igyekszenek építeni.
Aki egy falat örökölt, de nem fejezhette be
Pavel Tosovsky négygyermekes családapa, a Novy Zivot gyülekezet egyik alapító tagja, Usti megye helyettes vezetője, korábban a város sikeres polgármestere. A beszélgetés helyszíne egy étterem, ahol az egyik falon festett kék tenger idézné a mediterrán hangulatot. Ahol a tenger a horizonttal találkozik, ott állt meg az áradó Elba két évvel ezelőtt. Több mint száz méterre vagyunk a folyótól, egy domboldalban.
Pavel negyvenegy éves. Eredeti foglalkozása elektromérnök.
– Öt éve vagyok a politikában, két évig Usti nad Labem polgármestereként, utána a megyei elnök helyetteseként. A jobboldali Polgári Demokratikus Párt színeiben indultam, ahol pár évvel ezelőtt komoly belső válság volt, a párt több részre szakadt, és ekkor kerestek fiatal embereket, hogy képviseljék a szervezetet.
Persze ez a szó, „jobboldali”, mást jelent Csehországban, mint nálunk, inkább a klasszikus angolszász értelemben kell érteni. Senkinek sem volt problémája a karizmatikus keresztény fiatalember belépésével.
– Négy gyerekkel, vállalkozóként mi vitt rá, hogy politikával foglakozzál?
– 1997-ben, az akkori kormánypárt válsága idején léptem be; aki azokban az időkben csatlakozott, azt komolyan vették. Ugyanekkor voltak a helyhatósági választások is. Bátor belépésem miatt a negyedik helyre kerültem a párt listáján, alig három hónap alatt. Mivel az akkori polgármester eggyel feljebb lépett, én lettem a város vezetője. Igaz, erről az eredményhirdetés napján kellett döntenem, de elfogadtam. Így történt.
– Szerinted jól döntöttél?
– Ha pár héttel ezelőtt kérdeztél volna, akkor azt mondanám, hogy mindenképpen jól. De mostanában komoly zavarok vannak. Most lesznek a szenátusi választások – Csehországban kétkamarás a parlament berendezkedése, ennek a felső háza a szenátus –, a párton belül három jelölt van, az egyik én vagyok. Valószínűleg ennek köszönhető egy támadássorozat, amiben a gyülekezetet és engem igen negatívan állítottak be. A tévé és az újságok is foglalkoztak ezzel. Politikai megrendelésre készülhetett. De ezt leszámítva sok érdekes emberrel találkozhattam és dolgozhattam együtt. Ezek az élmények és tapasztalatok nem mindennapi lehetőségek. A családom mindig támogatott ebben, a gyerekeim sem ellenzik, sőt.
– Világhírű lettél, amikor a CNN, BBC elkezdett egy hírt sugározni… – Pavel már nevetve hallgat, tudja, mi következik – …hogy Usti nad Labemben egy fallal akarják elválasztani a romákat a többi lakótól, a városi vezetés most építi a gettót.
– A falat örököltem. Nem én kezdtem el építtetni, hanem elődöm, érdekes módon akkor még nem zavart senkit. A fal egyébként csak egy pár családi házat volt hivatott elválasztani olyan épületektől, ahol valóban romák laktak. Ezek a családok már évek óta nem fizettek semmilyen díjat, szemétgyűjtésből és annak különböző hasznosításából éltek. A fal nem körbezárta volna ezt a három blokkot, csak egyfajta kerítésként szolgált volna az egyik oldalon, mivel a szemetet a szél átfújta a családi házak közé, így azok értéke nagyon lecsökkent. Ebből a szituációból lettem én a „rasszista” városvezető. Végül úgy oldódott meg, hogy a szomszédos házak lakóitól az állam megvásárolta ingatlanjaikat. A maradék pénzből a falat az állatkert kerítéseként hasznosítottuk. Természetesen az alkotmánybíróság vizsgálatot indított, hogy jogszerűen jártunk-e el. Az eredmény: minden rendben volt. Csak a történeti hűség kedvéért: az utca túloldalán már régen áll egy közel háromméteres fal, ugyanilyen célból, ami még ronda is volt. Sem ezt, sem a vizsgálat végeredményét nem hozta le a külföldi média, csak a cseh. Buszokkal érkeztek a külföldi tudósítók, azt sem tudták, hol vannak.
– Még ekkor sem gondoltad meg magad?
– Nem, kicsit élveztem is, és a családomat sem zavarta – csendül ki szavaiból a magyar fül számára ilyen ügyek kapcsán szokatlan, felhőtlenül derűs, „svejkes”, mosolygós, cseh nyugalom. Eszembe jut: az ország latin nevéből, a Bohemiából származik a „bohém” szó. (Vagy fordítva?)
– A választópolgároktól is rengeteg támogatást kaptam – teszi még hozzá Pavel.
– Szerinted milyen egy keresztény politikus?
– Sokat dolgozik, igyekszik mindent a legjobb tudása szerint megtenni. Jó bizonyság lenni az emberek előtt. Ennyi.
– A korrupció?
– Ha az eddig felajánlott összegeknek csak a töredékét is elfogadtam volna, akkor valószínűleg már nem a lakótelepen laknék a családommal. Vállalkozóként is sokat kellett dolgoznom, de a kettő nem ment együtt, ezért teljesen a politikát választottam. Az első két év nehéz volt, a polgármesterek nem keresnek sokat.
– Céljaid?
– A szenátorság most a következő, de ez sem biztos. A lényeg, hogy hasznos legyen, minden szempontból.