2002. augusztus

Korrajz

Mások ezek a képmások

A bálványimádás hatásai a társadalomra

A materialista világnézet alapjain állva nem lehet megérteni, miért bűn a bálványimádás – valamint azt sem lehet meglátni, milyen megrendítő személyes és társadalmi pusztítást végez a magánéletben és a közéletben.

A bibliai értelemben vett „klasszikus” bálványimádást az európai kultúrkörben a hagyományos protestáns felfogás szerint legplasztikusabban talán a katolikus templomok, illetve a katolikus hívők életformája mutatja be. A katolikus és a protestáns életforma különbségeit Európában a legszembetűnőbben elsősorban Észak-Írország helyzete, a Nagy-Britannia és Észak-Írország között fennálló katolikus–protestáns ellentét szolgáltatja. A probléma gyökerét az jelenti, hogy az évszázadokkal korábban bevándorló, többnyire skót és angol protestánsok leszármazottai a Nagy-Britanniával való unió fenntartását tartják kívánatosnak, míg a katolikus vallású írek az Írországgal való egyesülést szeretnék elérni. Figyelemre méltó, hogy míg például Skóciával és Walesszel, amelyek ugyancsak szeretnének nagyobb önállóságra szert tenni, sikerült – legalábbis a 20. században – békés úton megoldani a problémát, az ír kérdés rendezése a diplomáciai tárgyalások ellenére is egyre várat magára. A „vészkorszakot” a hetvenes évek eleje jelentette: a katolikus írek részéről ekkor történt a legtöbb robbantás, terrortámadás. Az írektől csupán 1972-ben több mint 18 ezer kilogramm robbanóanyagot foglaltak le a hatóságok. Az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) pedig 1800-nál is több terrortámadást hajtott végre, ami azt jelenti, hogy egy napra öt robbantás jutott.

A két ország – már csak földrajzi helyzetéből fakadóan is – ugyanazokkal az adottságokkal rendelkezik, mégis figyelemre méltóak a társadalmi, illetve a katolikus-protestáns életminőség közti eltérések. Az 1991-es népszámlálás adatai alapján Észak-Írország 1,6 milliós lakosságának 50,6 százaléka volt protestáns, 38,4 százaléka pedig katolikus. Az alábbi táblázat jól mutatja, hogy a katolikusok társadalmi státusa, képzettségi színvonala, jövedelme minden tekintetben alulmarad a protestánsokéval szemben.

Képtisztelet – az adófizetők pénzéből

Egy további példával Spanyolország szolgálhat. Az Ibériai-félszigeten járva kegytemplomok, vallási épületek szobrai formájában a látogató lépten-nyomon találkozik a képtisztelet jelenlétével. A mintegy 39 millió lakosú országban a nem katolikusok száma mindössze 300 ezer. Húszból tizenkilenc gyermeket katolikus szertartás szerint keresztelnek meg, 1979-ben a házasságok 97 százaléka köttetett katolikus szertartás szerint.

Bálványimádás-e a katolikus képtisztelet?

A bálványimádás tilalma Mózes 2. könyvének 20. fejezetében található, a Tízparancsolat második parancsaként. A tiltás lényege, hogy az ember ne készítsen semmilyen képmást a mennyei, földi, tengeri vagy föld alatti lényekről, dolgokról, és egyáltalán semmiről abból a célból, hogy azt imádja, illetve tisztelje. A hagyományos Károli-fordítástól eltérően azonban az eredetiben nem az imádás és a tisztelet szavak megfelelői állnak, hanem a héber szöveg a képmások előtti leborulást (satach) és azok szolgálatát (avad) tiltja.

A protestánsok és katolikusok között régóta folyik a vita arról, hogy a katolikus kép- és szobortisztelet bálványimádás-e, vagy sem. A Biblia eredeti szövege alapján egyértelmű, hogy bármilyen szobor vagy kép előtt való leborulás (letérdelés, meghajlás), illetve ezek bármilyen szolgálata (felöltöztetés, felékesítés, virágok hozatala stb.) bálványimádásnak minősül, függetlenül a hozzá fűzött teológiától. A katolikusok ugyanis általában azzal védekeznek, hogy ők nem a szoborhoz imádkoznak, hanem ahhoz a lényhez, akit ábrázol. Ez az érvelés azonban nem állja meg a helyét, ugyanis a képmások előtti leborulásnak és azok szolgálatának tilalma nem arra vonatkozik, amikor valaki az istenséget azonosítja a képmással, hanem arra, hogy a természetfölötti lényhez a kép közvetítésével igyekszik közelebb jutni. Hiszen a görögök sem abban hittek – akiknek szobrait és kultuszait az Újszövetség egyértelműen bálványimádásnak titulálja –, hogy a szobor lenne maga az istenség: mitológiájuk egyértelműen tartalmazza, hogy az istenek az égben vagy az Olümposzon, illetve egyéb helyeken vannak, nem a szoborban. Hasonlóképp az Ószövetség által tipikusan bálványimádónak minősített babilóniak is úgy hitték, hogy isteneik az égben laknak, szobraikat tehát közvetlenül nem azonosították velük.

A képmások előtti leborulás és azok szolgálatának tilalma tehát azt a mágikus cselekedetet tiltja, amikor egy természetfeletti, láthatatlan lényhez – legyen az akár hamis isten, akár az igaz Isten – annak ábrázolásán keresztül próbálnak közelíteni.

 

Ezért a Szentírás alapján a katolikus képtisztelet minden kétséget kizáróan bálványimádásnak minősül.

 

Spanyolországban az állam és a katolikus egyház évszázadok óta szorosan összefonódva működik. A 15. században az inkvizíció apropóján az állam a vallási egység biztosítását célzó drákói törvények bevezetésétől a politikai egység biztosítását is remélte. A katolicizmust államvallássá 1851-ben emelték, amikor a spanyol kormány megállapodást írt alá a Vatikánnal a klérus fizetésének, illetve a katolikus egyház költségeinek fedezésére. A Második Köztársaság idején, 1931-ben a megállapodást érvénytelenítették. Nem véletlen, hogy a katolikus egyház a köztársaságnak véget vető Franco tábornok támogatására szavazott. Franco tábornok diktatúrája alatt az állam és az egyház kapcsolata mindkét fél számára gyümölcsözőnek bizonyult. A diktatúra legitimitását éppen a katolikus egyház rezsimhez való lojalitása adta meg. Cserébe a diktatúra biztosította az egyház tradicionális privilégiumait: az egyetlen jogi státussal rendelkező egyház a katolikus volt, kizárólag ők adhattak ki könyveket, és nekik lehetett saját birtokuk. Újra a kormány fizette a papság bérét és az egyház kiadásait, ezen túlmenően pedig finanszírozta a háborúban tönkrement egyházi épületek rekonstrukcióját is. Az iskolákban kötelezővé vált a katolikus vallási nevelés. Egy vatikáni megállapodás értelmében az egyház különleges privilégiumokat kapott: adómentességet, új épületek építésének lehetőségét, az egyház által veszélyesnek tartott anyagok cenzúráját, egyetemalapítási jogot, rádióállomás működtetésének jogát, újságok, magazinok kiadását, és védelmet attól, hogy a rendőrség behatoljon egyházi épületekbe. Az egyház azzal érvelt, hogy az állami támogatás fejében az állam élvezheti azokat a szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatásokat, amelyeket az állami pénzen képzett papok és apácák tízezrei nyújtanak. Egészen 1985-ig az adófizetők adóalapjukból akár 10 százalékot is levonhattak az egyháznak fizetett adomány címén. Részben egyéb vallási kisebbségek tiltakozására a törvényt két év múlva módosították, így az adófizetők ma személyi jövedelemadójuk 0,52 százalékát ajánlhatják fel az egyház javára.

Jóllehet 1976-tól kezdődően az egyház beleegyezett az állam és az egyház fokozatos szétválasztásába, ám az állam még 1987-ben is mintegy 110 millió dollárral támogatta a katolikus egyházat, és az egyházi iskolák állami támogatása sem szűnt meg. Ez 1987-ben az adófizetők által befizetett összegből 300 millió dollárt tett ki, ehhez azonban még hozzájárul a tanárok bére, amelyet az Oktatási Minisztérium fedez.


Franco és a Plaza Mayor egyetem. Állami támogatás a katolikus intézményeknek

Érdekes egyébként megfigyelni, hogy a katolikus egyház a világ különféle diktatúrái alatt különös virágzását élte. Ez történt Spanyolországban Franco, Olaszországban Mussolini, Portugáliában Salazár vagy Brazíliában Getúlio Vargas alatt.

Getúlio Vargas

A fekete szobor

Az ibérek katolikus vallási buzgalma a történelem során szó szerint nem ismert határokat, így érkeztek a portugálok a 15. században a kereszténység terjesztésének céljával Brazíliába. A térítések melletti cél a római katolikus egyház tanításainak, intézményeinek – beleértve az inkvizíciót – való engedelmesség volt.

Jóllehet Brazíliában nincs hivatalos államvallás, az egyház és az állam szétválasztása a mai napig sem valósult meg. A kormány általában soha nem hoz a katolikus érdekeket sértő intézkedéseket. Brazíliát ma a világ legnagyobb katolikus országának tartják: az összes katolikus 12 százaléka él itt. 1890-ben a lakosság 99 százaléka vallotta magát a katolikus egyház követőjének, a köztársaság 1960-as kikiáltását követő évben már „csak” 93,7, 1991-ben 80, 1996-ben pedig 75 százalék – ez még mindig 122 millió embert jelent.

Az egyre apadó létszám miatt 1995-ben II. János Pál felszólította a brazil püspököket az evangéliumi kereszténység hatásának ellensúlyozására. Redevida néven a római egyház hamarosan elindította saját televíziós hálózatát. A tévé finanszírozására a katolikus egyház létrehozta az Inbrac (Instituto Brasileiro de Communicacao Crista – Brazil Keresztény Kommunikációs Intézet) elnevezésű intézményt. A kezdeti beruházások mértéke 100 millió dollárra rúgott. Napjainkban a katolikus egyházé az ország legkiterjedtebb rádióhálózata is (Rede Católica de Rádios – Katolikus Rádióállomás Hálózat) a maga 181 állomásával. Ez azt jelenti, hogy minden tizenhatodik rádióállomás hozzájuk tartozik.

Brazíliában több mint 14 ezer spiritiszta központ található. Elterjedt a woodoo, a boszorkányság, a mágia, valamint a New Age eszméi. Sokak szerint a katolicizmus erősen szinkretizáló jellegű, és jól megfér a hamis evangéliumot hirdetőkkel.


Az ország védőszentje s egyben legfontosabb vallási szimbóluma a Fekete Szűz néven ismert Nossa Senhora Aparecida. Az alig negyven centiméteres bálványszobrot 1717-ben helyi halászok a vízből fogták ki, aminek következtében a szobor teljesen megfeketedett. A legenda szerint ezt követően a halászoknak rendkívül bőséges volt a fogásuk. A szobornak először 1745 -ben állítottak kápolnát, és ekkor érkeztek az első zarándokok is. Amikor 1822-ben Brazília függetlenítette magát Portugáliától, az uralkodó, I. Pedro, az ország védőszentjévé nyilvánította a Szüzet – a címet 1930-ban XI. Pius pápa is megerősítette, és tizenhat évvel később elkészült az Aparecida Bazilika, amelyet évente hárommillió zarándok keres fel. A szent napján, október 12-én óriási ünnepséget rendeznek – egy ilyen nap alkalmával általában mintegy 200-250 ezren látogatnak el a szoborhoz. Hagyományosan nagy rendezvénynek számít a Szent Szellem ünnepe, illetve Iemanja ünnepe is. (Keretes írásainkat lásd lentebb.)

Biblia

Cédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és válogat az erdő fáiban, fenyőt plántál, amelyet az eső fölnevel. Azokból az ember tüzet gerjeszt, vesz belőlök, és melegszik, meggyújtja, és kenyeret süt; sőt istent is csinál abból, és imádja, bálványt készít, és előtte leborul. Felét tűzben megégeti, felénél húst eszik: pecsenyét süt, és megelégszik, és aztán melengeti magát, és szól: „Bezzeg melegem van, tűznél valék!” Maradékából istent készít, bálványát; leborulva imádja azt, és így szól: „Szabadíts meg, mert te vagy istenem!” (Ézsaiás könyve 44:14–17)

Profittermelő bálványok

A Brazília vallási ünnepeire látogatók számát látva nem meglepő, hogy komoly iparágak épülnek ki köréjük, melyeknek a még több haszon realizálása miatt nemcsak a bálványimádás fenntartása, de annak egyre szélesebb körben való népszerűsítése is érdekükben áll. Nincs ez másként Európában sem: az utóbbi évtizedekben, években egyre terjed a szentek kegyhelyeihez kapcsolódó vallásos turizmus. Európa legkeresettebb zarándokközpontjai közé Lourdes, Ancona, Altötting, Medjugorje, Czestohowa és természetesen a Vatikán tartoznak.

Szent Szellem-ünnep

A Szent Szellem ünnepe – amelyre a húsvétot követő ötvenedik napon kerül sor, és egy hétig tart – elsősorban Brazília vidéki városaiban népszerű. Az ünnep sütéssel-főzéssel veszi kezdetét, majd egy felvonulásban csúcsosodik ki, amely során körbehordozzák a Szent Szellem jelképét, egy kis hordozható szentélybe helyezett napszobrot, miközben a tömeg „Szent Szellem-zászlókat” lobogtat. Az ünnep részeként egy fiatal fiút herceggé koronáznak, a gyerekek pedig édességet kapnak.

A számok jól érzékeltetik, hogy a gazdasági vállalkozásoknak óriási érdekük fűződik a bálványimádás népszerűsítéséhez. Európa talán legnépszerűbb zarándokhelye Lourdes, amelyet a szállodák számát illetően Franciaországban egyedül Párizs előz meg. A 15 300 szobát kínáló 270 hotel szolgáltatásait szinte kizárólag azok veszik igénybe, akik szeretnék látni, hol jelent meg 1858-ban Szűz Mária Bernadette-nek.

Egy másik keresett zarándokhely a bosznia–hercegovinai Medjugorje, ahol 1981 óta számolnak be Szűz Mária-jelenésekről. A hivatalos adatok szerint 1981 óta több millióan keresték fel a helyet, hogy szellemileg megerősödve és felfrissülve térhessenek haza. Különös módon a „békét, szeretetet, hitet, megtérést és böjtöt” üzenő szűz egyedül csak Bosznia-Hercegovinának nem tudott áldást hozni, hiszen a balkáni háború során az országot szinte a földig rombolták. A hely látogatottságát a kiosztott oltáriszentségek száma jól mutatja: míg idén januárban „mindössze” 35 ezer, addig májusban már 100 ezer zarándok részesült eucharisztiában. Az elmúlt tizenöt évben egyébként mintegy megháromszorozódott a hely látogatottsága: 1985-ben 482 ezren részesültek az oltáriszentségben, 2001-ben pedig már közel 1,2 millióan.

További népszerű hely a portugáliai Fatima, ahol 1917-ben tapasztaltak első ízben Mária-jelenéseket. A fatimai forrást gyógyító erejéért tisztelik, és vize kis üvegecskékbe zárva meg is vásárolható. Nagy visszhangot váltott ki, hogy két évvel ezelőtt fény derült rá: a szentély náci aranyból épült fel. Az emlékhelyen egészen a nyolcvanas évek közepéig rejtegettek mintegy 50 kilogramm összsúlyú, náci jelzéssel is ellátott aranyrudakat, amelyeket 1986-ban adtak el egy portugál banknak. Egy portugál lap értesülései szerint a szentély tulajdonában további 285 kilogramm súlyú aranyrúd található, amelyet a hívek és a zarándokok által felajánlott arany ékszerekből olvasztottak.

A hozzánk legközelebbi úticél a magyarok által inkább csak az elmúlt években felfedezett székelyföldi Csíksomlyó, ahol a meghirdetett program szerint a pünkösdi ünnepség „elsődleges célja a Boldogságos Szűz Mária tisztelete, immár 560 éve”. A hagyományos zarándoklat csúcspontja, amikor az egész közösség „együtt imádkozik és énekel a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére”, majd este szentmisén vesz részt a kegytemplomban. A kegytemplom ékessége a világ legmagasabb kegyszobra, a 2,27 méter magas, hársfából faragott Mária-szobor, amely a napba öltözött asszonyt ábrázolja, lába alatt a hold, fején a 12 csillagból álló koszorú, kezében pedig jogar. A zarándokok, miután a kegyszobor előtt Máriához könyörögnek, megsimogatják a szobor lábát, hozzáérintik ruhájukat és kegytárgyaikat, így kérik az istenanya áldását. A szobor környezetében fogadalmi tárgyak és márványból készült hálatáblák töltik be a templomot.

Iemanja ünnepe

Az Umbanda vallás tagjai Iemanját mint a vizek és valamennyi isten és istennő anyját tisztelik. Az év utolsó napján virágot és parfümöt áldoznak neki a tenger partján. Iemanját leggyakrabban egy kezében tükröt tartó szirénként ábrázolják. Az éjféltől hajnalig tartó rituális ceremónián emberek milliói – 1996-ban például 2,5 millióan – vesznek részt, dobolva és énekelve. Az utóbbi években az üzleti élet Iemanja ünnepére is szemet vetett: egyre népszerűbb, hogy az emberek különleges – Iemanja színeit mutató – ruhákat vesznek fel, miközben a parti tömeget tűzijátékkal és pezsgővel szórakoztatják.

Tipikus jelenség egyébként, hogy a búcsújáráson korántsem csak katolikusok vesznek részt. Évente több százezren érkeznek, hogy tiszteletüket tegyék a Szűznél. A zarándoklat napjainkra „sikké” vált.

Miért bűn a bálványimádás?

Mind az Ó-, mind az Újszövetség megerősíti, hogy akik képmások előtti meghajlással, illetve azok szolgálatával igyekeznek Istennel kapcsolatba kerülni, démonokkal (gonosz szellemekkel) kerülnek közösségbe. „Mit mondok tehát? Hogy a bálvány valami, vagy hogy a bálványáldozat valami? Sőt, hogy amit a nemzetek áldoznak, démonoknak áldozzák, és nem Istennek; nem akarom pedig, hogy ti a démonokkal legyetek közösségben.” (1Kor 10:19–20) „Idegenekkel ingerelték, utálatosságokkal [= bálványokkal] bosszantották. Démonoknak áldoztak, nem Istennek…” (5Móz 32:16–17)

Materialista alapokon állva lehetetlenség megérteni, hogy milyen összefüggés van a képtisztelet és bizonyos negatív társadalmi vagy személyes jelenségek között, ám az idézett igék megvilágítják ezt. A démonok jelenléte az emberek egyéni és társadalmi életében ugyanis jól körülhatárolható tényeket eredményez: érzelmi és gondolkodásbeli zavarokat, hamis ideológiákra, elképzelésekre való hajlamot; az emberi kapcsolatok megromlását; más bűnökre való nyitottságot, köztük pénzügyi, üzleti inkorrektséget, szexuális eltévelyedéseket (Róm 1:23–32); lelki problémákat; betegségeket; szegénységet; társadalmi zavarokat; agresszivitást stb. Ezek a jelenségek pedig alapjaiban nehezítik meg a társadalmak életét.

A különbség világosan kijön, ha egymás mellé helyezzük és összemérjük a többnyire protestáns kereszténységre épülő országok (Egyesült Államok, Anglia, Hollandia, skandináv országok, Németország stb.) és az ortodox vagy római katolikus (Oroszország, balkáni államok, Spanyolország, Olaszország, Portugália, Latin-Amerika), valamint a tipikusan bálványimádó országok (India és környéke, indonéziai országok stb.) gazdasági és társadalmi állapotát.

Magyarországon három utazási iroda szakosodott kifejezetten a vallási turizmusra – a közel-keleti események miatt azonban egyikük pár hónappal ezelőtt kénytelen volt lehúzni rolóit. Az irodák kínálatában a legolcsóbb (máriapócsi) út 6800, a legdrágább (svájci) út pedig 100 ezer forintba kerül.


A csíksomlyói búcsú elsődleges célja a Boldogsá-gos Szűz Mária tisztelete

A vallási turizmus természetesen korántsem korlátozódik Európára. Míg az Egyesült Államok közismerten a népek olvasztótégelyeként ismert, addig a vallások, istenek olvasztótégelyének legtalálóbban Indiát hívhatnánk. Talán nem is meglepő, hogy a több százezer istenséggel büszkélkedhető India élen jár a vallásos turizmus terén. A kifejezetten erre specializálódott utazási irodák vaskos prospektusai több oldalon keresztül sorolják az istenek templomait, a különféle vallások kegyhelyeit célzó útjaikat, amelyek között szerepelnek egyszerű templomlátogatások, szellemi túrák vagy buddhista zarándoklatok is. Az érdeklődő részt vehet gyógyító kalandokban, energiaterápiákban, mágikus vagy éppen belső utazásokban, illetve megtekintheti a misztikus és a szent helyeket. Különös módon a turizmusból származó milliárdok nem sokat javítanak az ország életszínvonalán.

Olasz zarándokok. Virágot hoztak a szobroknak

A vallási turizmushoz szorosan kötődő iparág a vallási kegytárgyak készítése, illetve árusítása. A kínálat itt is kifogyhatatlan. Ha belepillantunk egy amerikai internetes kegytárgyüzlet kínálatába, láthatjuk, hogy például egy jászolban fekvő gyermek Jézus átlagosan már 150 dollártól (kb. 36 ezer forint) kapható, egy térdelő angyal – amely tetszőlegesen, rózsaszín és kék kivitelben is beszerezhető – 750 dollárba, Gábriel angyal azonban már 1200 dollárba kerül. Mária jutányos áron 650 dollárért beszerezhető, ám aki az egész szent családot szeretné otthonában látni, annak mélyen kell a pénztárcájába nyúlnia: a teljes család ugyanis több mint kétezer dollárba kerül! Jézus szíve azonban mindössze 156 dollár. A magyarországi árak természetesen olcsóbbak – igaz, a minőség sem éri el a tengerentúli színvonalat. Egy Szűz Mária-szobor – porcelánból – nagykereskedelmi áron már 420-1500 forint plusz áfa között beszerezhető. A magyar kínálatban többnyire műanyag szobrocskák szerepelnek vagy kartonpapírból készült „irgalmas Jézus”-képek – már hetven forintért. Hazánkban a legdrágábbak a gyertyatartók, amelyek ára elérheti a 30 ezer forintot is – igaz, ezek rézből vannak.