2006. december

Korrajz

Konkrétan nem könnyű

 

„Kötelességünk, hogy a lehető legjobban segítsük elő az igazságos békét és egyetértést az emberek között, még akkor is, ha mindez konkrétan nem könnyű” – írta az Új Ember október 22-ei számában Erdő Péter bíboros, prímás. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a miniszterelnök őszödi beszéde nyomán kirobbant zavargásokkal kapcsolatban fogalmazta meg álláspontját. A szeptember közepe óta zajló seményeket áttekintve egyet kell értenünk: konkrétan tényleg nem könnyű békét teremteni úgy, hogy mind a katolikus, mind a nagy protestáns egyházak teljes erejükkel belevetették magukat a kormány megbuktatásáért indított küzdelembe, hiszen ez éppen a béketeremtéssel ellentétes hatást váltott és vált ki, esetenként súlyosan veszélyeztetve a demokratikus államrendet és a közbiztonságot.

 

Szeptember 17-én szivárgott ki, máig nem tisztázott módon, Gyurcsány Ferenc májusi őszödi beszéde. A miniszterelnök a zártkörű szocialista találkozón többek között azt mondta, hogy „végighazudták” az utolsó másfél-két évet, „az utóbbi négy évben nyilvánvalóan nem találni olyan kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetnének”. A trágár megjegyzésekkel tarkított beszéd okozta felháborodás már másnap az utcákra szólította az állampolgárok ezreit. A budapesti Kossuth téren rendezett egész napos demonstrációt követően szélsőjobboldali tüntetők éjszaka megostromolták a Magyar Televízió székházát, autókat gyújtottak fel, megtámadták az épületet védő rendőröket, s ezzel ötven év óta először ismét véres harcok színterévé tették a fővárost.

Szeptember 18. Sipos Kund Kötöny református esperes a Nyíregyházán tartott demonstráción arra biztatta a „forradalmi tömeget”, hogy ne a főtéren, hanem Csabai Lászlóné szocialista polgármester háza előtt tüntessenek. (Az aznap kezdődött, végül többhetessé duzzadt nyíregyházi tüntetéssorozaton egyébként rendszeresen részt vettek a közeli kollégium papnövendékei is.)

Szeptember 19. Éjszaka a budapesti Kossuth térről elvonuló mintegy háromezer főnyi tüntető éjfél után a Köztársaság téren, a Rákóczi úton és a Blaha Lujza téren csapott össze a rohamrendőrökkel, a beszámolók szerint az ütközet intenzitása felülmúlta a megelőző napit.

Szeptember 20. A katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozatot adott ki, mert „az elmúlt napok erkölcsi válságában nem maradhatunk szótlanok. Minden ország alapja az igazság és az igazságosság. Hazugságra egészséges társadalom nem épülhet” – olvasható a memorandumban. A főpapok a továbbiakban határozottan elítélik a „törvényellenes randalírozást, bárhonnan eredjen is, ugyanakkor fontosnak tartjuk a szólás- és gyülekezési szabadság demokratikus alapjogainak tiszteletben tartását is”.

A nyilatkozat súlypontja a „hazugság”, miközben a szélsőjobboldali csőcselék támadását randalírozássá enyhítik, ráadásul ehhez hasonló súlyú problémaként kezelik az egyébként senki által nem csorbított gyülekezési szabadságot.

Ugyanezen a napon a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége is nyilatkozatot adott ki: „A demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalom nem létezhet az azt működtető erkölcsi kategóriák figyelmen kívül hagyásával, főleg nem azok tudatos figyelmen kívül hagyásával. A jogállam sajátosságaként ismert szólásszabadság joga nem cserélhető fel a hazug szólás szabadságával. (…) A hazugság beismerésének következménye csak az azzal való közösség megtagadása lehet. Visszautasítjuk azt az érvelést, hogy a hazugság kultúrájában mindenki érintett és vétkes, így a hatalmat gyakorlók felelőssége kisebbíthető” – olvasható a Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke által jegyzett dokumentumban. A református nyilatkozat is a hazugságra fókuszál, mintha egy láthatatlan kéz hangolta volna össze a már hetek óta tartó ellenzéki, illetve történelmi egyházi kommunikációt. A nagyegyházak mindenesetre rövid reakcióidő után a nyilvánosság előtt is letették a voksukat, s már aznap estére kiderült, hogy Sipos Kund Kötöny gyakorlati szerepvállalása nem elszigetelt jelenség, s nem is református specifikum. A szeptember 20-ai veszprémi választási gyűlésen a demonstrálók között feltűntek a történelmi felekezetek kispapjai is, akik mások mellett a szélsőséges nézeteiről ismert Bayer Zsolt újságíróval együtt követelték a kormány lemondását. Beszámolók szerint a papok reverendában, nemzeti színű zászlókkal jelentek meg.

Szeptember 21. A Nemzeti Felemelkedési Mozgalom a budapesti Kossuth téren ismertetett petíciójában azt javasolta, hogy „az országot mély gazdasági, morális és politikai válságba taszító kormány” leváltása érdekében a választók gyakoroljanak nyomást a parlamentre, és az összes, de legalább 193 országgyűlési képviselő mondjon le, hogy új választásokat lehessen kiírni. Ezután bejelentették a Forradalmi Nemzeti Bizottmány megalakulását is, melynek tagja többek között ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész, a MIÉP – antiszemita újságcikkéért jogerősen elítélt – volt alelnöke is.

A kormányellenes megmozdulások eközben országossá váltak. Estéről estére tüntettek Körmenden is, ahol az egyik alkalommal egy Gyurcsány Ferencet ábrázoló bábut égettek el az összejövetel fénypontjaként. A woodoo-szertartást idéző, sámánista aktust követően a helyi beszámolók szerint szervezett formát öltött a tüntetés. Másnap Szabadi István református lelkész kemény szavakkal ostorozta az ország vezetését, követelte a miniszterelnök és a kormány lemondását, a privatizáció felülvizsgálatát.

Szeptember 23. A budapesti tüntetéssorozat egyik csúcspontja volt a több tízezres, Kossuth téri demonstráció. Bár az ellenzék vezetője távol maradt az eseménytől, az egyik jobboldali hetilap beszámolója szerint „szokatlanul aktívak voltak viszont a történelmi egyházak. Ifjabb Hegedűs Lóránt köszöntötte a tömegben álló Csurka István írót, demokráciát követelt, majd azt mondta: a Magyar Televízió előtt a magyar nemzet színe-java tüntetett”.

Az eltelt idő mindenesetre nem ifjabb Hegedűst igazolta, hiszen a független magyar bíróság azóta több, a tévészékház ostromában részt vett támadót börtönbüntetésre ítélt.

A szintén megjelent Tőkés László református püspök többek között arról beszélt, hogy a kormányfőnek semmi erkölcsi alapja nincs elítélni az utcai rendzavarókat, és valójában az a kérdés, hogy ki az igazán vétkes: aki autókat gyújt fel, vagy az, aki „egy egész országot tesz tönkre”.

A Kossuth téren ökumenikus imasátor nyílt, rendszeresen istentiszteletet tartottak a Parlament előtt, naponta többször is a Szűzanya oltalmába ajánlották az országot, miközben a tüntetők egy része a „Gyurcsányt a Dunába” szöveget skandálta.

Az úgynevezett forradalmi színpadon felszólalt Balog Zoltán református lelkész, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke is: „Tehetetlenül el kell viselnünk, hogy a házszabály és a számszerű többség mögé bújva az országot, bennünket semmibe vesznek, (…) s közben a miniszterelnöki méltóság bitorlója he-tente tart nekünk hazug és képmutató erkölcsprédikációkat. Szégyen!”

Szeptember 25. Egy Kismarján rendezett kriptaavatáson Tőkés László – Bölcskei Gusztáv jelenlétében – tovább emelte a tétet: arra buzdította az országszerte a nemzet nevében demonstrálókat, hogy „ne dőljenek be annak a propagandának, mely elbátortalanítaná őket”. A püspök kijelentette, hogy annak a hatalomnak nem kell engedelmeskedni, amely Isten akaratával ellentétben uralkodik.

Ördögöt űztek Gyurcsányból

„A mai naptól kilencedet kezdünk, azaz kenyéren és vízen böjtölünk mától kilenc napon át, és felajánljuk Magyarország sorsának rendeződéséért” – állt egy szeptember 23-án kelt közleményben, melyet Kemenes Gábor, Nagykovácsi plébánosa intézett „minden jóakaratú emberhez”. A felhívásban két katolikus templomot nevesítenek, ahová az imádkozók mehettek. Az egyházi szervezők ezeken túl egy imasátrat is felállítottak a Kossuth téren azok számára, akik nem akarták elhagyni a helyszínt. Érdeklődésünkre a plébános feltárta, hogy erre az elhatározásra a Szentírás alapján jutott, ahol egyszer Jézus buzdította hasonló böjtre tanítványait, mikor azok nem tudták kiűzni egy emberből az ördögöt. „Ezt a fajtát nem lehet legyőzni mással, mint böjttel és imádsággal” – idézi Gábor atya Jézusnak – eredetileg egy epilepsziás fiúval kapcsolatban mondott – szavait, és rögtön hozzáteszi: nem azt állítja, hogy ez a gonosz most a kormány vagy a miniszterelnök, de a „gonosz hatalma nagyon sok embert meg tud téveszteni”. Mint mondja, pusztán az országért való aggódás vezérelte őket, hogy a kialakult helyzetben „ne a gonosz győzzön”. Állítása szerint nem a jelenlegi vezetés eltávolítása volt a céljuk, nekik az is jó, ha megváltoznak, hiszen „Istennek minden lehetséges”. Felhívására nagyon sokan jelentkeztek, sőt azt még a Vatikáni Rádió is bemondta. (Sz. Z.)

Szeptember 26. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök szólt a miniszterelnök lemondását követelő tüntetés résztvevőihez: „Változást akarunk! Azt kérjük, hogy a morális válság szűnjön meg! Legyen olyan kormányunk, amelyre minden állampolgár felnéz, melyet sem idehaza, sem külföldön nem neveznek hazugnak, amelyet nem kell szégyellnie egyetlen magyarnak sem! A miniszterelnök fogadja meg annyi politikus és államférfi, annyi jó szándékú jobb- és baloldali ember kérését, követelését, és mondjon le!”

Spányi érezhette, hogy katolikus püspökként utcai, közvetlen beavatkozása a politikába többekben kérdéseket vethet fel: „Sokan elvitatják, van-e jogom szólni, közéleti kérdésekben beszélni. Van, sőt kötelességem is! A Szentatya is szól. Van, mert állampolgár vagyok. Amit az egyház megtilt, az a pártokban való tisztségviselés. Ezt nem is tesszük.” A püspök – aki a korábbi tüntetéseken is többször megjelent – végül Szűz Mária oltalmába ajánlotta Székesfehérvárt, a helyieket és az országot. Spányi valótlanul sugallta egyébként, hogy a kormányt külföldön hazugnak tartják.

Spányi beszéde nagy vihart kavart, olyannyira, hogy több oldalról is védelembe kellett venni. Zlinszky János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa, volt alkotmánybíró kifejtette: „Álláspontom – amelyet többször is publikáltam – mindig az volt, hogy a katolikus egyház papját igenis megilleti a lelkiismereti, a szólás és a véleménynyilvánítás szabadsága, közügyekben. Megszólalnia pedig, ha van mondanivalója, éppen papi mivoltából adódó kötelessége. Nem kevesebb joga van erre, mint más állampolgárnak, hanem súlyosabb felelősség terheli, ha hallgat. Mint ahogy súlyosabb a felelőssége akkor is, ha szól, hiszen tanító hivatala van. A hivatal pedig szolgálat, az igazság szolgálata! Az igazság szabaddá tesz, a szabadság embervoltunk eleme, ezt szolgálta szavaival Prohászka püspök méltó utóda is” – jelentette ki Zlinszky. Az alkotmánybíró ugyanakkor nem tartotta aggályosnak, hogy Spányi olyan követelések mellett állt ki, melyeket Sólyom László köztársasági elnök is alkotmányellenesnek ítélt. Sőt, a jogászprofesszor Spányi beszédének tartalmával is teljes mértékben azonosult: „Főpásztori, iránymutató, felelős megnyilatkozás. Minden szava vállalható.”

Ezekkel a szavakkal éles ellentétben áll, hogy az egyházi személyek Kádár kori ügynökmúltját kutató kezdeményezéseket az egyház vezetői azzal akadályozták meg, hogy a legmagasabb szinten kijelentették: a papok, püspökök nem közszereplők, így aktáik nem kutathatók.

Szerdahelyi Csongor, a püspöki kar szóvivője hajszálnyit árnyalva a képet kijelentette: Spányi nem a püspöki kar, hanem személyes véleményét mondta el a tüntetésen. Ugyanakkor ő is hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház nem tiltja papjainak a politikai megnyilatkozásokat, mert amennyiben ezt tenné, az a magyar alkotmányba ütközne.

Mindemellett sem a szóvivő, sem Zlinszky professzor nem vesztegette a szót a demonstrációkon tetten érhető antiszemita megnyilvánulásoktól, a sokakban a nyilas rémuralmat felidéző árpádsávos zászlóktól és a tévéostromban részt vett és ezért letartóztatott egyéneknek alkotmányellenesen amnesztiát követelő nyilatkozatoktól való elhatárolódásra.

Szeptember 28. Az egyik megyei napilap közölte a hírt: egy katolikus oktató is részt vett a Magyar Televízió ostromában. Tévéfelvételek bizonyítják, hogy Gonda István, a szegedi katolikus Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium munkatársa többedmagával gránitkövekkel támadt a közszolgálati tévé épületét védő, gyakorlatilag védtelen rendőrökre. Gonda nem kívánt válaszolni a sajtó kérdéseire. Felesleges is lett volna tagadnia a vádakat, ugyanis a felvételeken családtagjai és az egyházi iskola több dolgozója is egyértelműen felismerte az utcakövekkel, padokkal, bevásárlókocsikkal, vasrudakkal, botokkal és Molotov-koktélokkal támadó tüntetők között.

Bár a tettlegességig fajult oktató esete – ha nem is egyedüli, mégis – kivételnek mondható, az egyházvezetők verbális kormánybuktató magatartása általánossá és teljes lefedettségűvé vált. A szombathelyi tüntetéseken rendszeresen részt vett Pehm László atya, aki tagja többek között a teológiai bizottságnak, és szeptember végétől a megyés püspök Veres András is rendszeresen megjelent a Szentháromság-szobornál rendezett tüntetésen – püspöki ruhában.

Szarvason a Gyurcsány-beszéd kiszivárgása óta esténként több száz ember gyűlt össze az MSZP és az SZDSZ közös székháza előtt, majd átvonult a katolikus templomkertbe, ahol az ellenzéki pártok helyi vezetői mellett felszólalt a katolikus plébános és az evangélikus lelkész is, valamint a katolikus énekkar is szerepelt.

Kisújszállás határában, a 4-es autóúton a tizenkettedik napja tiltakozó félpályás útlezárók egy három és fél méter magas fakeresztet állítottak fel. A karcagi plébános mintegy száz fő jelenlétében szentelte fel mint a szabadság első keresztjét.

Október 1. Az önkormányzati választások az ellenzék előretörését hozták, és annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások szerint az eredmény alapvetően a kormány által bejelentett megszorító intézkedéseknek, nem pedig a miniszterelnök őszödi beszédének tudható be, a legnagyobb ellenzéki párt az eredményhirdetés utáni első pillanatoktól fogva a kormányfőtől megvont választói bizalomról, Gyurcsány Ferenc alkalmatlanságáról, valamint a megszorító intézkedések elhibázott voltáról beszélt.

Akárcsak a katolikus egyház hivatalos hetilapja, az Új Ember. Az október 8-ai számban a következőket olvashatjuk: „Legalább négy ponton nyilatkozott meg az egységes népakarat. Először is abban, hogy a rendszerváltás óta nem lehet akármit megtenni a magyar nemzettel. Többek között nem lehet hazudni, és szándékos megtévesztéssel kormányzati pozícióhoz jutni. Másodszor: a szavazatokból azt is kiolvashatjuk, hogy a megszorító csomag rossz, és azt ki kell javítani. Harmadszor: a választók igyekeztek megteremteni azt a garanciát, amely helyi szinten, az egyes önkormányzatokban gátat szabhat a jelenlegi parlamenti többség túlkapásainak. Negyedszer pedig – és talán ez a legszignifikánsabb – kifejezték bizalmatlanságukat a kormányfő személye iránt. Magyarul, egy nyilvánosan megfogalmazott többségi bizalmatlansági indítványt nyújtott be az ország. A választók pedig ma Magyarországon – demokratikus körülmények között: választásokkal és békés tiltakozásokkal, nem utcai »zavargásokkal« – egységesen azt akarják elérni, hogy ne egy erkölcsileg bukott személy kezelje a pénzüket, és szabja meg az ország jövőjét. Valószínűleg erre utalhatott a köztársasági elnök úr is a választások estéjén, a szavazatok összeszámlálása előtt mondott beszédében. Szavait az eredmények csak megerősítették. A választók napnál világosabban kimondták: nincs bizalmuk Gyurcsány Ferencben. Az ország kárára lenne, ha minden az eddigi mederben folyna tovább.”

Mivel az önkormányzati választások eredménye jogi értelemben semmiféle hatással nincs a parlamenti erőviszonyokra, így a kormány legitimitására sem, az ellenzék vezetője kijelentette: a megoldás a szocialista párt kezében van: frakciója menesztheti a miniszterelnököt. Érdekesképpen egybecseng a fentiekkel az Új Ember már idézett cikkének folytatása: „Ma az a kérdés, hogy a kormányzó pártok képesek lesznek-e megragadni az előttük álló lehetőséget, hogy a Tisztelt Házon belül is, legalább minimális egységet teremtsenek, vagy vállalják a veszélyt, hogy a parlamenten kívüli, immár egységes és elégedetlen választókkal szemben itthon és külföldön egyaránt növelik az irántuk megnyilvánuló bizalmatlanságot? Egyébként félő, hogy egy hitelét vesztett politikusért való kiállásukkal önmagukat is teljesen kompromittálják, és a társadalmi békét kockáztatják.”

A társadalmi békéért aggódó szerző tulajdonképpen nem kevesebbet állít, mint hogy a törvényesen megválasztott kormánypárti képviselők vagy elzavarják a törvényesen megválasztott miniszterelnököt, vagy ellenkező esetben az utcán dőlhetnek el a dolgok. Az „egységes és elégedetlen választókkal” kapcsolatban meg kell említeni, hogy a 8 millió választásra jogosult polgár közül 1,6 millió adta le a voksát ellenzéki jelöltre. (Ez természetesen semmit nem von le az önkormányzati szinten – vidéken – kialakult ellenzéki fölény értékéből, azonban országos, egységes elégedetlenségről írni finoman szólva sem tényszerű.)

A lap egy másik cikkében azt állítja, hogy „sokan úgy vélték, talán népszavazásnak is felfogható az október elsejei önkormányzati választás”. A mondat szó szerint megegyezik az ellenzék által hetek óta kommunikált, ugyanakkor még a köztársasági elnök által is határozottan elutasított „önkormányzati választás = népszavazás” hamis elméletével.

Árulkodó az írás következő része is. „A régi-új főpolgármester egészen minimális különbséggel maradhatott székében, mellyel Budapest sorsa további négy évre megpecsételődött, tehát marad a kosz, a szemét, a kutyaürülék, az üres üzletsorok, a káosz a közlekedésben (is).” Az Új Ember logikája szerint tehát ott, ahol a számára kedves politikai erők győztek, tulajdonképpen az egész ország akarata nyilvánult meg, ahol viszont a számára ellenszenves oldal triumfált, megpecsételődött a haza sorsa. Különös demokráciafelfogás.

Október 5. Lejárt Orbán Viktor ultimátuma, melyben 72 órát adott a szocialista frakciónak Gyurcsány Ferenc menesztésére.

Október 6. Miután a parlamenti többség nem engedett a zsarolásnak, a Fidesz megkezdte Kossuth téri tüntetéssorozatát, melyet ígéretük szerint a miniszterelnök távozásáig naponta kívántak folytatni.

Erre a napra időzítette nyilatkozatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége is: „Ahol nincs igazság, ott a szabadság elveszti alapjait, és ahol a szabadság elveszti alapjait, ott megnyílik az út az önkénynek! A szociálliberális kormány Gyurcsány Ferenc vezetésével a szabadságot és az igazságot önkényre változtatta. Visszautasítjuk a megfélemlítés légkörét, amellyel békés tüntetőket listáznak, és állásukból való elbocsátással fenyegetnek. A kormányzó erőknek szavaikkal és tetteikkel Isten és a nemzet előtt el kell számolniuk, és nem kerülhetik el a felelősségre vonást. Mindezek alapján Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és kormányának el kell távoznia a hatalomból és a közéletből, amit az önkormányzati választások eredménye is igazolt.”

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége – vezetőjük Osztie Zoltán plébános, teológus – nem csupán fenti nyilatkozatával, hanem gyakorlati módon is bekacsolódott az események alakításába, amikor tizenegy nappal később fáklyás felvonulást szervezett a korábban már említett Spányi Antal székesfehérvári püspök iránti szolidaritásból.

Október 12. Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójához közeledve egyre-másra kezdtek feltűnni a közbeszédben a levert szabadságharcra vonatkozó utalások. A Kossuth téri tüntetők – akik között rendszeresen láthattunk apácákat is – egy része úgy nyilatkozott, hogy legkésőbb október 23-áig megbukik a kormány. A dátumot a politikusok és a politológusok is kritikus napnak ítélték, bár mértékadó tényezők kifejezetten elutasították a mostani és a fél évszázaddal korábbi események összemosását. Nem úgy Balás Béla katolikus megyés püspök, aki e napon így köszöntötte Kaposvár alakuló közgyűlésének résztvevőit: „Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselők! Kedves Vendégeink! Sokak nevében gratulálok megválasztásukhoz, és egyúttal a másként gondolkodók felé részvétemet fejezem ki. (…) Kérem, ne feledjék, e testület működése a magyarok szent évében kezdődik. Az ötven éve félbeszakadt forradalmunk legalábbis folytatásra vár. Szemben álló feleit, eszközeit, hadszínterét ma már pontosabban látjuk. A romlás és vele szemben az ellenállás a védvonalakon belülre került. Itt nem szabad tűrnünk a mocskot kicsit se, rejtve se, fent se, lent se.”

Október 22. Erdő Péter prímás, bíboros, a magyar katolikusok első számú vezetője az Új Ember című hetilapban többek között arra figyelmeztette olvasóit: „Kötelességünk, hogy »a lehető legjobban segítsük elő az igazságos békét és egyetértést az emberek között« (Egyházi Törvénykönyv 287. k. 1. §), még akkor is, ha mindez konkrétan nem könnyű.” Ugyanezen a napon kisebb botrány tört ki a Parlamentben az államidíj-átadáson. Az ünnepségen hat kitüntetett a három közjogi méltóság közül csak Sólyom Lászlónak nyújtott kezet. Kézfogás nélkül vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend csillaggal ékesített középkeresztjét Tertyánszkyné Dr. Vasadi Éva volt alkotmánybíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának dékánhelyettese. Tertyánszkyné Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin házelnök köszöntését utasította vissza. (A kezet nem fogás gyakorlatát egyébként Sólyom köztársasági elnök honosította meg, amikor a március 15-ei ünnepségen nem nyújtott kezet az egyik díjazottnak.)

Október 23. Kiderült, hogy nem tévedtek, akik a forradalom kitörésének napját tartották a legkritikusabb dátumnak. A tüntetők által megszegett egyezség miatt a rendőrség reggelre kénytelen volt kiüríteni és teljesen lezárni a Kossuth teret, minek következtében a Budapesten ünneplő ötvenkét külföldi delegáció – köztük királyok, hercegek, valamint állam- és kormányfők sora – a néptelen téren tisztelgett a forradalom hőseinek emléke előtt.

Semjén Zsolt

A feszültséggel terhes légkörben vette kezdetét a legfőbb egyházi vezetők közreműködésével rendezett ökumenikus ima a budapesti bazilikában. Erdő Péter rövid köszöntője után Bölcskei Gusztáv, a református egyház zsinatának lelkészi elnöke mondott fohászt. Imádságába foglalta: „Nehéz ma megszólalni, mert az embertársainkat megvető, az igazságot és az egyenes utat mint haszontalant elvető, az érvényesülésért bármit elfogadhatónak tartó hatalmi játszmák kiábrándultságot, elkeseredést, csalódottságot, jogos haragot szítanak.”

A meglehetősen otromba üzenet címzettje, Gyurcsány miniszterelnök maga is jelen volt az istentiszteleten.

A délután folyamán minden korábbinál durvább összecsapások kezdődtek a törvénytelen tüntetők és a rendőrség között, Budapest belvárosa csatatérré változott, mindkét oldalon számos sebesültet kellett ellátni. A hajnali órákra felszámolt zavargásokról az Új Ember következő száma is beszámolt: „A rendőrök már várták a forradalmárokat, akik valódi demokráciát követeltek, és a legitimitását vesztett kormányt távozásra szólították fel, a sokszorosan méltatlanná vált úgynevezett miniszterelnökkel együtt. A hatalom pedig a nemzeti ünnepen elővette az ő ünnepi ajándékát: a Kossuth tér felé haladó forradalmi tömegbe lövette könnygázlövedékeit, bevetette vízágyúit, gumibotokkal, lövedékekkel támadt a magyar emberekre.”

Az önmagát a „magyar katolikus egyház legfontosabb kommunikációs eszközeként” meghatározó lap minden korábbinál tovább ment, hiszen azt állítja, hogy Magyarországon nincs demokrácia, a kormány és a kormányfő pedig illegitim. Ezzel a kijelentéssel pedig nemcsak azt a tizenöt embert támadja, akik a Magyar Köztársaság jelenlegi kormányának a tagjai, hanem azt a több millió magyar állampolgárt – köztük több százezer római katolikus vallásút – is, akik szabad akaratukból ennek a kormánynak szavaztak bizalmat. Az illegitim kifejezést egyébként Orbán Viktor is hónapok óta használja a miniszterelnökkel kapcsolatban – az még nem derült ki, hogy az egyház vette-e át a Fidesz-elnöktől, vagy fordítva.

Október 24. A parlament ülésén Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője föltette a kérdést: miért verték félholtra a rendőrök Vértesaljai László jezsuita atyát? Kijelentette, hogy az Európai Parlamentben vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik, és nemzetközi szervezetekhez fordulnak a történtekkel kapcsolatban.

Vértesaljai László a Magyar Kurír című katolikus napilap kérdésére elmondta, hogy október 23-án a Fidesz 1956-os megemlékezésére indult, amikor a Károly körútra kilépve rendőrök támadtak rá, és sok más emberhez hasonlóan a földre teperték, és ütlegelték.

Vértesaljai László

Október 27. A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány nyilatkozata már arról értesített, hogy Vértesaljait kétszer is megverték a rendőrök: „Rendtársunk, P. Vértesaljai László jezsuita szerzetes pap október 23-án Budapesten részt vett az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékező nagygyűlésen. Ezt követően a rendőrök két alkalommal gumibottal megverték és összerugdosták. Először mint a nagygyűlésről távozó egyszerű és békés járókelőt, majd mint a rendőrökhöz a békítés szándékával közeledő papot, ismét súlyosan bántalmazták. Sérüléseit gumibotozás, rugdosások és a gyomrát ért könnygázgránát-lövedék okozták.”

Pár nappal később kiderült, hogy Vértesaljai nem mondott igazat: „Az Index stábja is szemtanúja volt Vértesaljai László jezsuita pap és a rendőrök incidensének október 23-án. A pap több orgánumnak is azt állította, összeverték a rendőrök, története pedig – eléggé eltúlozva – a jobboldali politikusok visszatérő példája lett a rendőri túlkapásokról. Stábunk nem látott verést, Vértesaljai pedig maga ismeri el, hogy ellenállt a rendőri intézkedésnek. Munkatársaink ott voltak, amikor Vértesaljai László összetűzésbe keveredett a rendőrökkel. A pap kezében egy magyar zászlóval botlott bele a rendőrökbe. Fotósunk látta, amint a pap lelép a járdáról, és a rendőrök felé indult. Három gyakorlóruhás rendőr lépett hozzá, és kérték, hogy menjen el, de Vértesaljai ezt nem tette meg, és láthatóan ellenállt a rendőri felszólításnak. A rendőrök közül ketten lábon rúgták, de ennél súlyosabb kényszerítő intézkedést nem alkalmaztak vele szemben, Vértesaljai el sem esett. Az esetről – arra is számítva, hogy ütlegelés veszi kezdetét – fotósunk több fényképet is készített” – írta az Index internetes lap.

A forrás

A római katolikus egyház hivatalosan az 1960-as évek első felében lezajlott II. vatikáni zsinatig nem ismerte el a szabad, modern, demokratikus állami berendezkedés jogosságát, különösen azért nem, mert az megköveteli az állam és az egyház teljes elválasztását. A majdnem kétezer éves államegyházi státusról végül a római zsinat e szavak kíséretében mondott le: „[az egyház] le is fog mondani bizonyos törvényesen szerzett jogainak gyakorlásáról… ha az új életkörülmények más rendezést követelnek”. (Gaudium et spes, 76. pont, kiemelés a szerk. ) Jól látható e megfogalmazásból, hogy a római katolikus egyház továbbra is az állam és az egyház összeolvadását tekintené helyesnek és törvényesnek, és csak a külső, demokratikus kényszer hatására adja fel ideiglenesen ezt az álláspontját. Egyúttal felhívja valamennyi hívét arra, hogy minden képességével törekedjen az egyes országokban a katolikus tanítást – közte az államegyháziasság helyes voltát – terjeszteni, képviselni és érvényre juttatni. Ezen a ponton gyökerezik a római katolicizmus demokráciával szembeni, szűnni nem akaró ambivalenciája.

Amikor a jobboldal és a történelmi egyházak az ősz folyamán a magyar kormány illegitimitását hangoztatták, retorikájukban szándékosan és következetesen összemosták a morális és a jogi területet. Velük szemben számos jogász helyesen hangoztatta, hogy a kormány jogi értelemben nem vált illegitimmé, hiszen a választók által adott felhatalmazást sem az önkormányzati választás, sem a tüntetések jogi értelemben nem is érintik. A csúsztatás tehát abban állt, hogy az erkölcsi megkérdőjelezhetőséget jogi illegitimitásként állították be. Mi azonban nem erkölcsi államban élünk, hanem demokratikus jogállamban. Az erkölcsöt a jogtól szükségszerű elválasztani ahhoz, hogy a lelkiismereti szabadság érvényben maradhasson (jóllehet persze az erkölcs és a jog között léteznie kell egy körültekintően alkalmazott, sohasem jogellenes összefüggésnek). Ha a morális bűnöket (házasságtörés, hazugság, bálványimádás, paráznaság, gyűlölet, káromkodás stb.) az állami jog büntetni kezdené, megszűnne az emberek önálló döntésének lehetősége az erkölcsi jó és rossz között, ezzel megszűnne a szabadság, és az állam Isten helyére lépne. „Törvény által senki sem képes megigazulni.” Ezért, szemben a jogállammal, az „erkölcsi állam” – szépen hangzó neve ellenére – nem más lenne, mint fasizmus vagy inkvizíció. Egyetlen embernek, s így az államnak sincs ugyanis joga ítélkezni a másik ember lelkiismerete fölött, mivel ez az erkölcsi ítélet egyedül Istent illeti meg, hiszen minden ember maga is bűnös. Az erkölcs fölött jogi eszközökkel ítélkező állam egyházi állam lenne. Ezt a középkorban már kipróbálta Európa. Nem vált be. (A szerk.)

Október 28. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 – a Kossuth téri „forradalmi csoport” – alkotmányozást előkészítő nemzetgyűlést, valójában kormányellenes tüntetést rendezett a budai Várban. A szervezők előzőleg a Piliscsabai Josephinum Katolikus Kollégiumban tanácskoztak. A gyűlésen felszólalt az a Torocz-kai László, aki szeptember 18-án a Kossuth téren az MTV-be való erőszakos behatolásra biztatta a tömeget, a körözés alatt álló Budaházy György és ifjabb Hegedűs Lóránt. A református lelkész többek között kijelentette, hogy nagyon örül a sok árpádsávos zászlónak. A résztvevőkkel elmondatott közös ima után egy idős hölgy azt kiabálta: „Vesszen Gyurcsány és a zsidók!”

November 7. Veres András püspök tűrhetetlennek és visszautasítandónak nevezte a közelmúltban tapasztalt „rendőri terrort és nihilizmust”, és kijelentette: támogatja azokat, akik békés eszközökkel, igazságot hirdetve formálnak minderről véleményt. Mint mondta, amikor csak teheti, csatlakozik a szombathelyi tüntetőkhöz.

November közepén ismét hallatott magáról az álmártír Vértesaljai László. A szélsőjobboldali Magyar Demokrata című hetilapban kifejtette: „Lehet, hogy még sok drámai eseményre kerül sor, lehet, hogy még utcára is kell menni. De hiszem azt, hogy legkésőbb 2007 tavaszáig megoldódik a dolog. A jelenlegi kormánnyal és miniszterelnökkel nem lehetséges a megbocsátás, a megbékélés.” Önmagát kereszténynek nevező pap szájából meglehetősen furcsa a megbocsátás lehetetlenségéről hallani, hiszen az az Evangélium központi üzenete. A püspöki kar szóvivője mindenesetre többször is kijelentette, hogy papjaik nem a hivatalos egyházi álláspontot képviselték a kormány megdöntésére irányuló megnyilvánulásaik során. Ez az állítás azonban több sebből vérzik: egyetlen, a fentiekkel ellentétes nyilatkozatot, a törvénytelenségektől, a gyűlöletkeltő beszédektől, az erőszaktól és az alkotmányellenes tervektől való hivatalos elhatárolódást sem hallottunk, másrészt a cikkünkben – hely hiányában a teljesség igénye nélkül – számba vett események irányultsága oly mértékben megegyező, hogy azt lehetetlen volna a véletlen számlájára írni. A történelmi felekezetek utóbbi másfél hónapos tevékenysége bizonyítja: készek lettek volna feláldozni a demokratikus rendet a hatalom megszerzésének oltárán.

(A cikk elkészítésében közreműködött: Szobota Zoltán, Somorjai László, Szűcs Gergely, Cseszkó Tamás)