2017. június

Korrajz

„Ilyenek voltatok pedig némelyek...

Ez a mottója a Pure Passion Media által készített dokumentumfilmnek, melyben olyan emberek mondják el élettörténetüket, akik homoszexualitásból szabadultak meg. Megrendítő őszinteséggel beszélnek mindenről: a gyermekkori traumákról, a szélsőséges életvitelről, Isten elleni lázadásról. Idősek és fiatalok, férfiak és hölgyek, különböző társadalmi helyzetű emberek nyilatkoznak, a történetek valahogy mégis nagyon hasonlóak. Szülők válása; apával, anyával való rossz kapcsolat; pornográfia, szexuális visszaélések, nemi erőszak – mindegyikük életében volt valami, ami mély lelki sérülést okozott, és már egészen kicsi kortól úgy hatott az életükre, hogy a későbbiekben a saját nemük felé kezdtek vonzódni.

De nem csak a gyermekkorukról beszélnek, elmondják azt is, hogy a homoszexuális életvitel később hova vezetett. Teljesen belevetették magukat ebbe az életmódba, mindannyian azt várták, hogy így önmaguk lehetnek, boldog és megelégedett életük lesz majd, ám csalódniuk kellett. A végsőkig elmentek, sokan közülük több éven át prostituáltak voltak, naponta jártak melegbárokba, kábítószereztek és alkoholizáltak. Az elfogadást, a szülőktől meg nem kapott szeretet pótlását keresték, de sosem találták meg. És mikor már minden illúziójukat elveszítették, mikor megjelentek a HIV tünetei, mikor éppen öngyilkosságra készültek, akkor megszólította őket Isten. Mindegyiküket személyesen.

Frank Worthen. Volt, hogy napjában három-négy alkalommal is öngyilkos akart lenni
Frank Worthen. Volt, hogy napjában három-négy alkalommal is öngyilkos akart lenni

„Magányos voltam és nagyon, nagyon depressziós – meséli Frank. – Volt, hogy napjában háromszor, négyszer is felmentem a Golden Gate hídra. Egy nap majd itt félúton meg fogok állni és le fogok ugrani – gondoltam.” Huszonöt éven keresztül élt homoszexuálisként, rengeteg kapcsolata volt; a partnerei, mikor elmentek, sokszor a pénztárcáját is magukkal vitték. Negyvenhárom évesen döbbent rá arra, hogy az élete egyáltalán nem hasonlít arra a szép életre, amit Isten akar az embernek adni. Amikor a hídon állt, Isten megszólította: „Ha hajlandó vagy kioltani az életedet, hajlandó lennél odaadni nekem?” Frank elgondolkodott. „Az életem ekkorra már egy totális kudarc volt. Úgy éreztem, ez csak nem lesz rosszabb attól, ha Istennek adom! Ha neki így is kellek, hát legyek az övé…”

Daniel Delgado: Azt hittem olyan vagyok, mint a lányok közül egy, de világossá vált, hogy bűnben élek
Daniel Delgado: Azt hittem olyan vagyok, mint a lányok közül egy, de világossá vált, hogy bűnben élek

Daniel ötéves korában vált először szexuális visszaélés áldozatává. Tizenhat éves korára már kábítószerezett, két éven keresztül prostituáltként élt. Mikor öngyilkos akart lenni, kopogtattak az ajtaján. A szomszéd hölgy kereste, istentiszteletre hívta. Ő el is ment – szivárványszínű ruhában és csicsás cipőben. Valaki odament hozzá, és elmondta neki, hogy az Atya hogyan látja őt. Isten szeretete eltalálta. Úgy sírt, mint egy gyerek. „Azt hittem, hogy én homoszexuális vagyok, olyan vagyok, mint a lányok közül egy. De nem! Én még mindig egy férfi voltam! Erre kellett rádöbbennem!” Istenhez kiáltott, a válasz pedig nem késett. „Igen, meg tudlak szabadítani! Te nem homoszexuálisnak születtél! Nem nőnek születtél! Nem kell női ruhákat hordanod…” „Nem az történt, hogy valaki fejbekólintott egy Bibliával, és rám parancsolt, hogy változzak meg. Azért tudtam megváltozni, mert megtapasztaltam az Ő jelenlétét. Teljesen világossá vált előttem, hogy bűnben élek. Tudtam, hogy Őrá van szükségem. Az életem megváltozott!”

Maité már kiskorában találkozott pornográf tartalmakkal, kettős életet élt. Abba akarta hagyni, de nem tudta, hogyan lehetne. Egy isten­tiszteleten, mikor a bűnösöket előrehívták megtérni, így imádkozott: „Uram, én már semmire sem vagyok képes… De Te mindenre képes vagy. Nekem kell ez a szabadság, amiről itt prédikálnak! Azt akarom, hogy önmagam lehessek…” Elfogadta Jézust. Ezután nem járt többé szexboltokba, nem nézett pornót, nem követett el több önkielégítést, teljesen abba tudta hagyni a kettős életet.

Linda Jernigan: Tudatos döntések sorát kellett meghoznom
Linda Jernigan: Tudatos döntések sorát kellett meghoznom

Linda tizenöt évig élt leszbikus kapcsolatban. Mióta az apja kiskorában elhagyta, és hetedikben megerőszakolták, mindig másnak érezte magát, teljesen homoszexuális identitása volt. Azt hitte, ilyennek született. Egyszer elment egy istentiszteletre. Az Úr megszólította: „Linda! Te is újjászülethetsz! Mindegy, mit gondolsz arról, hogy minek születtél! Szüless újjá énbennem!” Linda ezen a ponton elfogadta Jézust. „Ezzel indult el a folyamat, ami egy feladat is volt. Nem minden változott meg egyik napról a másikra. Tudatos döntések sorát kellett még ezután meghoznom. De Isten megadta az erőt, hogy sikerrel vegyem az akadályokat.”

Nem mindenki életében szűntek meg azonnal a rossz vágyak, sóvárgások, de mikor Isten megszólította őket, megnyitották a szívüket, befogadták Jézust – és más emberré lettek. Többük életében évekig tartó küzdelem következett még ezután, de nem adták fel, hanem éltek azzal a kegyelemmel, amit kaptak. „A szabadság nem azt jelenti, hogy nem érnek kísértések” – mondja Stephen. – „A szabadság az, hogy nemet tudok rájuk mondani.” (Polgár Stefánia)