2001. október-december

Jegyzet

Harry Potter és a Bölcsek Köde

„Varázslatos történetek, fordulatos cselekmény, érdekes mesefigurák, fantáziát megmozgató varázseszközök” – ujjonganak a Harry Potter-regények elkötelezett olvasói. Széles körben fölvetik azonban, hogy mennyire üdvös mindez a fiatalok számára.

Azok a gyerekek, akik eddig nem olvastak, falják az új regényeket, felnőttek gyermekkoruk mesevilágához hasonlítják ezeket a könyveket, a film- és játékiparban új bevételi csúcsokat döntenek a történet feldolgozásai. A könnyed vonalvezetésű történetek hozzásegítik a zömében fiatalokból és gyerekekből álló olvasóközönséget a regények sajátos értékrendjével való azonosuláshoz. Nézzük csak, milyen lesz az a szép, új világ, amit évek múlva képviselni fog ez a generáció!

Harry Potter árva gyerek, akit egy rokon család nevel megértés, szeretet nélkül. A gyerek a családi gyűlöletre gyűlölettel felel. Kívülről nézve a beteges, nyomorgatott személyiség önvédelme a varázslás, manipuláció. Persze az írói látószög a főhős ábrázolásával az olvasót azonosulásra készteti, de ez így is kevés ahhoz, hogy a főszereplő valójában hőssé váljon. Hiányzik még a mesék Hamupipőkéjének nemessége is, akiből a gyötretés és tűrés szép, jó és követésre méltó tulajdonságokat vált ki. Grimm történetében és általában a hagyományos mesékben nem a gyötrés, hanem a tűrés, jóság nyeri el a jutalmat a történet végén. Korunk (és írónk) hőse beteges, frusztrált személy, aki a lelki elnyomatásra neurotikus, bármi áron való (manipulációt és varázslást is felhasználó) önérvényesítéssel válaszol. Az írói látószög erkölcsi érzéket sértő csalása pedig abban áll, hogy ezt a fonák magatartást nem fonákságában, betegességében mutatja be, hanem rokonszenvre és követésre méltónak állítja be.

Biblia

„Ne találtassék teközötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző; mert mind utálja az Úr, aki ezeket műveli, és ez ilyen utálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened, teelőled. Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel. Mert ezek a nemzetek, akiket te elűzesz, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak; de teneked nem engedett ilyet az Úr, a te Istened.”

(Mózes 5. könyve 18:10–14)

A frusztrált gondolkodásmód az egyik alapértékké a varázslást teszi mint a siker eszközét. A regény szereplői gyakran élnek a másik személyiségével szembeni illegális manipuláció eszközével. A paranoid írói fantázia így létrehoz egy olyan világot, ahol nem a hagyományos emberi bizalom, értékek, viszonyulások működnek, hanem a másik személyisége fölötti, varázserőt alkalmazó illegális hatalomgyakorlás és az azzal szembeni védekezés áll az események középpontjában. Persze ez a felfogás tökéletesen megfelel a mára már vagy tizenöt éve jellemző helyzetnek, amikor a politikai közéletben és az élet más területein testet öltött Luke Skywalkerek és Darth Vaderek vívják gyanútlan emberek ellen a maguk meddő, érdekérvényesítő létharcait.

Persze ahhoz, hogy ezek a törekvések az olvasók előtt hitelesekké váljanak, a jóság és igazság álarcában kell őket megjeleníteni. A Harry Potter-könyvek rokonszenvesre festett szereplői így, ebben a pózban vívják „szabadságharcukat” a kifigurázott vezetői, családi, tanári stb. tekintélyek ellen. A könyv tanácsa szerint, ha valamit félelmetesnek tart a főhős, gúnyolja ki. Így válik a csúfolódás alapvető viszonnyá a hagyományos emberi értékekhez, ha az az érték éppen ütközik a szereplő érdekeivel. A könyv főszereplői nemhogy világirodalmi szintű alakok kiváló tulajdonságaival nem bírnak, hanem az az írói csalás, amely alantas tulajdonságokat próbál elfogadhatóvá tenni, ösztönös visszatetszést kelt a mű olvasóinak széles táborában.

A műben használt varázslások széles köre pedig azt jelenti, hogy az eddig főleg a különböző szerepjátékokban használt okkult mágia tudja szedni áldozatait immár sokkal szélesebb körben a könnyen befolyásolható ifjúság köréből. A szerepjátékoknak a fiatalok életében személyiségzavart okozó hatása ismert tény. Ez a mű valójában popularizált szerepjáték, a szerepjátékok minden veszélyét magán hordozva, viszont a könnyedebb forma miatt alkalmas arra, hogy az egyébként óvatos szülők figyelmét elterelje. Gyermekmesébe oltott mágikus könnyűdrog, ami a szellemi kábítószer keményebb formáit is tartalmazza.

Biblia

„A test cselekedetei pedig nyilvánvalók, úgymint: paráznaság, tisztátalanság, kicsapongás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, veszekedés, versengés, haragok, viszálykeltések, meghasonlások, pártoskodások, irigységek, részegségek, tivornyázások és más effélék; ezekről előre mondom nektek – ahogy már mondtam is –, hogy akik ezeket cselekszik, nem lesznek örökösei Isten királyságának.”

(Pál apostol levele a galatákhoz 5:19–21)

Persze a szerző a műben nem meri felvállalni a cimborálást a fekete mágiával, valójában a különféle mágiák (fehér és fekete) gonoszságának a formáit teszi vonzóvá és elfogadottá a fiatalok előtt. Az egyik regény egyik pozitív hőse a teliholdkor vérfarkassá váló tanár, aki lírai vallomásban önti ki a szívét. Az írói perspektíva itt is azt tesz szimpatikussá, amit akar. Évezredeken keresztül a hagyományos emberi kultúrában gonosznak tartott dolgokat hoz közel a kialakulatlan értékrenddel rendelkező gyerekekhez. Egy varázspergament pedig a következő jelszóval tudnak működésbe hozni: „Esküszöm, hogy rosszban sántikálok.”

J. K. Rowling. Az elbocsátott tanítónő felolvasást tartott a washingtoni Fehér Ház parkjában.

A varázslás, okkultizmus és mágia megrögzött tisztelete ahhoz vezet, hogy a szerző egy új „fajelméletet” alkosson. A varázslóismeretekkel rendelkezők egy magasabb típusú emberi fajt alkotnak, akik felsőbbrendűként tekintenek az egyszerű, hétköznapi szinten élő emberekre, akik képtelenek a varázslók által ismert világ és összefüggések megismerésére. Így kialakul két világ: a mágusok és a hagyományosan élő emberek világa, ami fölött természetesen a varázslók uralkodnak, és így az ő világuk válik vonzóvá a gyerekek számára. A mágusok nemcsak irányítják az emberi faj történéseit, hanem a megalázó mugli nevet adják nekik. A muglik természetesen a szerző szemével korlátoltak, szűklátókörűek, buták, közönségesek és durvák. Ez a Harry Potter-könyvek véleménye azokról, akik nem fogadják el, veszik át a varázslók világképét.

Kétségtelen, hogy azok, akik egykor mélyebben foglalkoztak mágiával, de később elfordultak attól, mindannyian arról számolnak be, hogy ez a végtelen felsőbbrendűségi tudat jellemezte a többi emberhez való viszonyukat. Ugyanakkor azt is hozzáteszik: ezzel párhuzamosan fokozatosan megromló, széteső kapcsolataikat jeges érzelmi fagy hatotta át egyre inkább, amelyen még akkor sem tudtak úrrá lenni, amikor már nagyon szenvedtek ettől, és szerettek volna újra normális emberi viszonyokba lépni – sikertelenül.

Jobb tehát muglinak, azaz embernek maradni.

A könyv olvasóinak nagy része, mint azóta tapasztaljuk, azonosul annak világlátásával. Olyanok lesznek, mint a főhős, aki idegenül él a világban, különböző szörnyek árnya fenyegeti az életét, az elképzelt szörnyek (akik sokszor egyszerű tanárok, rendőrök vagy bárki) és a világ ellen felveszi a harcot. Bármilyen eszközzel. Ez igenis veszélyes.