2014. november

Interjú

Rómábából Jeruzsálembe

A nyugati elit félelme segíti az ISIS-t

A Jerusalem Post 2011-ben a világ 50 legbefolyásosabb zsidó személyiségének listáján a 36. helyre választotta Fiamma Nirenstein olasz politikust. A firenzei születésű Nirenstein népszerű újságíróból lett képviselő, amikor 2008- ban a római parlament tagjának és a külügyi bizottság alelnökének választották. A néhai Oriana Fallaci írónő mellett őt tekintették az európai zsidókeresztény civilizációt fenyegető dzsihádizmus legszókimondóbb olaszországi bírálójának, amit képviselőként is felvállalt. 2013-ban úgy döntött, hogy nem indul a választásokon, hanem izraeli állampolgár férjét követve Rómából Jeruzsálembe költözik. Fiamma Nirenstein az izraeli fővárosból adott interjút az Új Exodus számára.

Sikeres és aktív európai politikusok közül alig van valaki, aki mindent feladva vállalná az alijázást Izraelbe. Ön miért döntött így?

— Számomra ez egy hosszú folyamat szükségszerű lépése volt. A zsidó népnek nincs élete, ha nincsen földje. A földhöz való jogát pedig a Könyv tartalmazza. Én európaiként nagyon büszke vagyok arra, hogy a zsidó és a keresztény vallás együtt teremtette meg a demokrácia alapját, ami az emberi civilizáció legfontosabb formája. A kereszténység a judaizmus törvényes gyermeke, és ez a kettő együttesen a forrása mindannak a jónak, amit a mai korunkban élvezünk. És nagyon büszke vagyok arra is, hogy egy működő, eleven demokráciában élhetek továbbra is, egy olyan térségben, amelyben az önkényuralom és a diktatúra a jellemző. Izraelnek tűrnie kell, hogy nemcsak a külső ellenség fenyegeti, hanem még a saját parlamentjében is vannak olyan képviselők, akik az ország felszámolására törekednek. A problémák itt, Izraelben különböznek a németországi, olaszországi vagy magyarországi problémáktól. Itt az ellenfeleinkkel a vita nem politikai kérdésekről, hanem magáról a létezésről szól. Az ország mégis ragaszkodik foggal-körömmel a demokráciához.

Egész életemben hittem a népemben és abban, hogy — akár újságíróként, akár politikusként — az emberi jogokért kell küzdenem. Ezek a kérdések itt, a Közel-Keleten a legélesebbek, mert itt vannak, akik a világot a történelem legsötétebb korszakaiba akarják visszalökni. Megdöbbenek azon, hogy milyen sokan nem értik ezt Európában. Amikor a brit parlament a minap megszavazta a palesztin állam elismerését, vajon végiggondolták azt, hogy milyen államról is döntöttek? Olyan államról, ahol nem lesz demokrácia, ahol nem fogják tiszteletben tartani az emberi jogokat, ahol a társadalom jelentős része folyamatosan gyűlöletre uszít a zsidók ellen. Ezért az énemnek ezt a két fő hajtóerejét — a népem szeretetét és az emberi jogok mellett való szenvedélyes kiállást — itt, Izraelben tudom a legjobban összhangba hozni. Ezért élek most Jeruzsálemben és nem Rómában.

Oriana Fallaci
Oriana Fallaci

Izraelben nyilván kevesen tagadják az iszlám és a terrorizmus közötti összefüggéseket. Európában azonban heves támadások érték azokat a bátor nőket — például Oriana Fallacit, Hirsi Alit és Önt is —, akik felemelték a szavukat az iszlamizmus veszélyeivel szemben. Miért fontos ez a kiállás?

— Egyszerűen azért, mert ha nem szóljuk az igazságot, akkor elveszítjük a minimális etikai alapot is arra, hogy felfogjuk azt, amit teszünk. Amikor tehát Obama azt állítja, hogy az ISIS-nek nincs köze az iszlámhoz, akkor ez egyszerűen nevetséges. Sokkal korrektebb azt mondani, hogy a terrorizmus és az iszlám összefügg egymással, de nem minden muszlim gondolkodik így. Ezt én magam is így gondolom, és ezért hívtam meg képviselőként az irodámba és konferenciákra olyan muzulmánokat, akik elítélik a terrort. Sajnos ezen a nyáron az európai utcákon csak olyan muzulmánokat láttam felvonulni, akik Izraelt ítélték el, olyanokat nem, akik az ISIS vagy a Hamasz ellen tüntettek volna. A dzsihádisták pontosan tisztában vannak ezzel, és ezért alapozzák nagyon gondosan az érvelésüket a Koránra. A muszlimok saját könyvéből támasztják alá rettenetes tetteiket, amelyek a videóikon láthatók. Számukra egyértelmű, hogy ők képviselik a tradicionális iszlámot. És igazuk van: Mohamed a 7. században valóban így viselkedett. Bernard Lewis az iszlám történetéről írt könyveiben részletesen leírja, hogyan akarták a muzulmánok két nagy hullámban meghódítani Európát, először a 8. században nyugat felől, az Ibériai-félszigeten keresztül, majd pedig a 14—17. században, amikor a Balkánon és Magyarországon át Bécset, a Földközi-tengeren pedig Rómát vették célba. Azt tervezték, hogy flottájukkal a Tiberisen át behatolnak egészen a Vatikánig. Újra és újra a hódításra törekedtek, amikor csak tehették. Miért gondolnánk azt, hogy ma nem ez a céljuk? Fel akarják éleszteni az Oszmán Birodalom dicsőségét, amely egészen Magyarország északi határáig uralta Európát, és innen akarnak tovább haladni, mert a Korán arra szólítja fel a muzulmánokat, hogy hatalmukat az egész világra terjesszék ki. Ehhez az eszközük a megfélemlítés, a pusztítás, a nők megerőszakolása, a lefejezések — mindaz, amit ma látunk megvalósulni a Közel-Keleten.

Obama gyengének bizonyul, nem akar felelősséget vállalni, pedig hadba kellene vonulnia
Obama gyengének bizonyul, nem akar felelősséget vállalni, pedig hadba kellene vonulnia

Barack Obama egy széles koalíciót igyekszik felállítani az Iszlám Állammal szemben, amelyben a mérsékelt muszlim országok is részt vesznek. Az a célja, hogy ezzel is demonstrálja: a muzulmán világ nem áll egységesen a terror mögött. Mit gondol, lehetséges a szaúdi vahabita és az iráni síita szövetségesekkel legyőzni a szunnita ISIS-t? Működhet egy ilyen stratégia?

— Ez a stratégia az úgynevezett arab tavasz idejére nyúlik vissza, amikor Barack Obama úgy gondolta, hogy a Muzulmán Testvériség jelenti az arab világ jövőjét. Ezért támogatta olyan látványosan Mohamed Murszit. Ez azonban rettenetes hibának bizonyult, nemcsak Egyiptomban, hanem szerte a térségben. Az elnök következő nagy hibája Szíriával kapcsolatos. Tavaly nyáron elhatározta, hogy megtámadja Szíriát, mert Aszad a vegyifegyver-támadásaival átlépte a nemzetközi közösség által meghatározott vörös vonalat. Az utolsó pillanatban azonban Obama meggondolta magát, és ez nagyon súlyos tévedésnek bizonyult. Gyengének mutatta magát, pont akkor, amikor hadba kellett volna vonulnia. Lehet, hogy az elnök gesztusnak szánta ezt az arab világ felé, ám egyértelműen az ellenkezőjét érte el vele. A térségben ezt nem a barátság, hanem a gyávaság jeleként értelmezték. Most az amerikai közvélemény nyomására kénytelen harcolni a terrorizmussal szemben, de ezt úgy akarja megvalósítani, hogy a legkevesebb felelősséget kelljen vállalnia. Véleményem szerint a jelenlegi stratégia a széles koalíció ellenére nem működik. A levegőből nem lehet legyőzni az Iszlám Államot. Egy-két napra fel lehet őket tartóztatni, de amint azt a török—szír határon fekvő Kobani város ostrománál látjuk, viszonylag könnyen újra tudják szervezni magukat.

A szíriai polgárháború kitűnő terepet nyújtott az al-Kaidából kivált terrorszervezetnek arra, hogy felépítse bázisát. Most azonban azt látjuk, hogy Irakban még nagyobb befolyásra tettek szert, pedig ott az amerikaiak által felkészített és felfegyverzett hadsereggel álltak szemben. Hogyan történhetett ez meg?

— Ez volt Obama harmadik nagy hibája. Az Egyesült Államok az arab tavasz kitörése után meg akarta buktatni a síita Núri al-Máliki miniszterelnök kormányát, akit korábban támogattak. Ezért az amerikai kivonulás után engedték megerősödni vele szemben a szunnita fegyveres ellenzéket anélkül, hogy megpróbálták volna politikailag stabilizálni az országot. Azt gondolták, hogy Máliki magától megbukik, és utána majd felállhat egy szunnita—síita koalíciós kormány. Máliki azonban sikeresen védekezett, és mészárlásba kezdett a szunniták között. Ezt használta ki az Iszlám Állam, hogy a szunniták megvédésére hivatkozva behatoljon Irakba. Most Amerika felébredt, azonban nagyon drága árat kellett fizetnie azért, hogy Irak ilyen hosszú időre magára maradt. Fennáll például a veszélye annak, hogy Jordánia kénytelen lesz bevonulni Szíriába, hogy megvédje magát az Iszlám Állam fenyegetésével szemben, amint arra Abdullah király már előre figyelmeztetett. Törökország eddig távol akarta magát tartani az ISIS elleni fellépéstől, és nem engedélyezte, hogy a szövetséges repülőgépek az ország légi bázisait használják, annak ellenére, hogy a törökök tagjai a NATO-nak. De most, hogy a harcok már a saját határai mellett zajlanak, Törökország is belekeveredhet a háborúba a szunnita szélsőségesekkel szemben. A helyzet tehát nagyon bonyolult, és ez nagyrészt az Obama-kormányzat hibás politikájának a következménye. Nem úgy tűnik, hogy a szövetségesek a közeljövőben le tudnák győzni az ISIS-t, ami azt jelenti, hogy még számtalan embernek, gyereknek és asszonynak, kereszténynek, kurdnak és muszlimnak kell meghalnia.

De a Nyugat legalább azt mondhatja, hogy a konfliktust sikerül távol tartania a fejlett világtól…

— Ez tévedés. Egyrészt a modern világ morálisan hogyan engedheti meg, hogy Európa szomszédságában embereket feszítsenek keresztre vagy lőjenek halomra, úgy mint azt utoljára a második világháborúban láttuk? Másrészt a terroristák közül, akik most Szíriában és Irakban gyilkolnak, sokan arra készülnek, hogy visszatérnek Európába. A Nyugat azonban azzal van elfoglalva, hogy Izraelt büntesse bojkottal, szankciókkal azért, mert felvette a küzdelmet a gázai terroristákkal szemben; és csukott szemmel szórja a pénzt az „újjáépítésre”, nem törődve azzal, hogy a segélyekből vajon iskolák vagy rakétasilók, kórházak vagy újabb terroralagutak épülnek.

Mégis úgy tűnik, hogy Európa az aktívabb az Iszlám Állam elleni harcban…

— Igen, mert úgy látják, hogy a probléma távol van a határaiktól. Abban a pillanatban azonban, hogyha közelebb jön, akkor fel kell tenni a kényes kérdéseket a bevándorlással és az iszlámmal kapcsolatban. Senki nem akar az emberi jogok megsértőjének tűnni, és minden európai ország tart — ki jobban, ki kevésbé — az iszlámtól. Franciaországban olyan erős a jelenlétük, hogy egyetlen kormány sem akar az iszlamizmus ellen harcolni. Ezért szerintem nem a sokat emlegetett „iszlamofóbia” a probléma Európában, sokkal inkább az, hogy valójában a politikai elit fél az iszlámtól. A félelem pedig sajnos arra vezet, hogy magunk is áldozattá válhatunk. Akik a Közel-Keleten gyilkolnak, ugyanezt akarják Rómában, Párizsban és New Yorkban is. Számukra a Nyugat a hitetlenek földje, amelyet az iszlám uralma alá kell hajtani. Mi történne akkor, ha — bár soha ne fordulhatna elő ilyen — Londonban a Trafalgar téren egy csoport civileket fejezne le? Az elmúlt időszak példái éppen azt mutatják, hogy a legradikálisabbak a Nyugaton áttért második-harmadik generációs iszlamisták, mert ők bizonyítani akarják, hogy megtagadtak mindent, amiben felnőttek.

Ön sokáig együtt dolgozott Federica Mogherini olasz külügyminiszterrel, akit most az Európai Unió új külügyi főbiztosának választottak. Várható változás az európai fellépésben, miután Mogherini átveszi a hivatalát Catherine Ashtontól?

— Nagyon jól ismerem őt, nemcsak a parlamentben ültünk együtt, hanem az irodánk is sokáig közös volt Rómában. Nagyon okos és felkészült hölgy. Remélem, hogy felismeri, milyen sorsdöntő kihívás az iszlamizmus Európa számára.

Hogyan érinti az ISIS elleni harc Izraelt?

— Érdekes módon az Iszlám Állam elleni mérsékelt arab összefogásban nagy szerepet játszott az, hogy ezek az országok — nemcsak Egyiptom, hanem Szaúd-Arábia és több Öbölország is — szembefordultak a Hamasszal, amely a Muzulmán Testvériség palesztin szárnya. Egyre inkább felismerik azt, hogy a szunnita terrorszervezetek az ő biztonságukat is fenyegetik.

A probléma azonban számukra ugyanaz, mint Európa számára: vajon lesz-e elég bátorságuk felvállalni ezt a harcot? Egyelőre azt látjuk, hogy csak szimbolikus támogatást nyújtanak a koalíciónak. Nagyon erős az Izraellel szembeni fóbiájuk is, ami szintén akadályt jelent. Hadd mondjak erre egy példát! Néhány éve a szaúdi televízió nemzetközi tehetségkutató versenyt rendezett, amelyben egy izraeli—arab énekes duó is a döntőbe jutott. A televízió minden szereplő bemutatásához egy térképet is készített. Ennek a párosnak a térképén Izrael is szerepelt, ami példátlan felháborodást váltott ki Szaúd- Arábiában. Nézők ezrei tiltakoztak, mondván, soha többé nem nézik a csatorna adását, mert behódoltak a cionizmusnak. Ezek az előítéletek, sőt gyűlölet nagy akadálya a megbékélésnek. Pedig a közel-keleti arabok közül az Izraelben élő palesztinok vannak a legnagyobb biztonságban a radikális dzsihádistákkal szemben. Izrael az arab keresztények számára is az utolsó menedékhely a térségben. A számok is ezt igazolják: egyedül Izraelben nőtt a keresztények száma a Közel-Keleten.

Kobani város ostroma . Menekülnek
Kobani város ostroma . Menekülnek