„Anyag” helyett Szellem

Lory B. annyira komolyan vette saját magát, hogy kis híján belehalt. Úgy gondolta, akkor tud hitelesen énekelni a narkóról, a bűnözésről, ha mindezt meg is éli. A „csúcsra” már 55 kilóra lefogyva, kábítószerfüggőként, önmagát és családját tönkretéve jutott fel. Öngyilkos akart lenni. Azóta négy év telt el, és Lóri él, „lejött az anyagról”, családot alapított. Mint mondja, a változás azért következett be, mert „az égiek akarták így”.

– Az előbb azt javasoltad, hogy lehetőleg már a beszélgetés címéből derüljön ki: korábban „farkas” voltál, most meg „bárány” vagy. Szóval, miben is állt ez a farkas voltod?

– Iszonyatosan lázadtam, mert nem volt olyan erő, ami képes lett volna engem fegyelmezni és megállítani. Másrészt pedig ez a farkastermészet azért is igaz, mert uralkodó típus voltam, állandóan ráerőszakoltam az akaratomat másokra, sok embert kihasználtam, érzelmileg kifosztottam.

– Mit gondoltál, mi jogosít fel téged erre?

– Nézd, én már 12 éves koromban bekerültem Pestlőrinc alvilági életébe. Az, hogy ezek a nálam jóval idősebb srácok maguk közé fogadtak, csak tovább erősítette bennem azt az elhívástudatot, azt a felsőbbrendűségi érzést, ami által úgy gondoltam, hogy több vagyok a kortársaimnál.

– Miben nyilvánult meg mindez?

– 12 éves korom óta dohányoztam, napi másfél dobozzal szívtam el, a szexuális erkölcstelenség és tisztátalanság is jelen volt az életemben, és iszonyatosan megrontotta a jellememet, ami szinte nem is volt. Nappal, amikor az átlagos gyerekek iskolába mentek, vagy a téren játszottak, mi aludtunk. És amikor ők lefeküdtek, akkor mi elkezdtünk élni. Állandóan kerestem a problémás, visszás helyzeteket, és folyamatosan próbáltam megszegni a rendet, ami akkor körülöttem volt.

– A szüleid mit szóltak hozzá, hogy a tinédzser fiuk ezt csinálja? Egyáltalán: otthon laktál?

– Otthon laktam, és ahhoz képest, hogy ilyen életet éltem, a családi körülményeim mindig rendezettek voltak. Anyagilag nem nagyon volt problémánk, a szüleim jól kerestek, de egyszerűen nem tudtak megfogni, ők sem tudták betölteni azt az űrt, ami a szívemben volt.

Lóri édesanyjával.

– Hogyan bontakozott ki a zenei pályád?

– Mindig éreztem, hogy van bennem valami plusz a zene felé. A nyolcvanas évek végén felfigyelt rám az E-klub egyik vezetője. Az első fellépésem mint táncos előadás ott zajlott. És onnantól automatikusan elkezdtem emelkedni, jöttek a lehetőségek. Később a táncot felváltotta az éneklés, majd diszkókban, jól menő klubokban, ismert DJ-k mellett dolgoztam showmanként, ceremóniamesterként.

– A köztudatba mégis a Ganxsta Zolee és a Kartel által került be a neved. Hogyan kezdődött ez a történet?

– Teljesen véletlenül. 1995 nyarán tar kopaszon, félmeztelenül, bakancsban, kertésznadrággal, tele fülbevalókkal álltam egy videotékában. Egyszer csak hallom, hogy valami csörög, csattog a hátam mögött. Hátranéztem, és megláttam Zana Zoltánt. A negyvenfokos melegben bakancs, fekete nadrág, fekete, térdig érő kabát volt rajta. Ijesztő volt, pedig én is ki tudtam nézni valahogy. Miután elment, megkérdeztem a videóst, hogy ki volt ez? Mondta, hogy a Sex Action dobosa. Miután én elmentem, a Zoli visszament, és érdeklődött rólam. Végül is összeismerkedtünk, és adott nekem egy demofelvételt az Egyenesen a gettóból című albumról, hogy ha tetszik, csatlakozzak. Komolyan mondom, a kopasznak is hajmeresztő volt az, amit én ott hallottam. Mert a szókimondás nem az, hogy mocskos, tisztátalan jelzőkkel elküldöm az édesanyát és az ükmamit oda, ahova nem kéne. Amikor ezt meghallottam – csak anyázott összevissza – mondom, mit mond? És visszatekertem többször… Elképesztő! Miután elvállaltam – mert nagyon tetszett –, azonosultam vele.

Újra a színpadon. Részlet egy videoklippből

– Hogy volt ez? Elképesztőnek tartottad, de tetszett?

– Tetszett, hogy ennyire elképesztő, és ennyire szélsőséges, az viszont nem tetszett, hogy ilyen mocskos, tisztátalan. Magyarországon olyat még nem hallottam, hogy valaki így rappeljen, valaki így adjon elő valamit, amit én csak Nyugatról ismerek. A zenei szerkesztés, a hangzás fantasztikus volt. A stílus, ami lejött, teljesen idegen volt számomra. Nagyon megijedtem, de mégis volt egy vonzás, hogy ezt meg kell ragadnom. Megtettem, beépültem. Miután elkezdődtek a stúdiómunkák, kibontakozott az, ami bennem volt.

– Eredetileg te csak egy mellékszereplő lettél volna?

– Így van. Csak, amikor Pierrot meghallott, akkor automatikusan felcserélődtek a szerepek Zoli és közöttem. Pierrot a zenei producer volt, mert a Zoli nem tudta volna elindítani ezt a projektet.

– Miért, ez egy „kitalált” zenekar?

– Persze, mint ahogy szinte az összes most futó zenekart és előadót a producerek „találták ki”.

– Ez azért meglepő, mert a köztudatban az él, hogy itt van ez az öt iszonyú vad srác a lábujjuktól a hajuk száláig tetoválva, és kőkemény szövegeket „nyomnak” arról, hogy hogyan élnek. Miközben csak az történt, hogy Pierrot, aki éveken át bohócnak maszkírozva énekelt a teliholdról, az mondta, hogy Zolikám, most ezt kell csinálni, mert most ez megy?

– Igen, megmutatta az álarc nélküli arcát. És miután közös nevezőt találtak, egy olyan mocsok indult el, ami ellen egyedül én próbáltam tiltakozni. Mondtam neki: Zoli, ne szórakozz, ezt nem lehet így elénekelni, nem lehet így beszélni, ennyire közönségesen! Ő azt mondta: „Lórika, ez így lesz jó.” És én engedtem neki.

– Ezeknek a szövegeknek különben volt értelme, vagy csak trágárak voltak?

– Értelme? Dehogyis volt értelme! Trágár, összefüggéstelen mondatok voltak összerakva, a végére pedig odabiggyesztve egy-egy rím. Az egyik mondat azt állította, hogy tedd meg ezt és ezt, a másik mondat cáfolta. Értelmetlen volt. Ha már itt tartunk, leteszteltem azokat a szövegírókat, akiknek a dalai mostanában befutnak: azok is értelmetlenek. Pajor Tamás az egyedüli, aki allegóriákat használ, aki példaértékű szövegkörnyezetet épít fel, és van mondanivalója.

– Tehát azt mondod, a Kartel egy szimpla üzleti vállalkozás volt?

– Hobbiként, poénként indult el, de miután utat tört magának 95-ben, nagyon nagy lett rá a kereslet. Mire rájöttem, hogy az egész egy iszonyatosan nagy gazdasági fogás, már nagyon belekerültem a mocsokba, mert komolyan gondoltam, és teljes mértékben megéltem azt, amiről énekeltünk. És ez nagy erkölcsi romlást hozott az életemre.

– A közönség hogyan fogadott benneteket?

– Komolyan mondom, meglepődtem, hogy több ezer ember eksztázisba esve fetrengett a földön, persze ebben közrejátszott az alkohol és a kábítószer is. Ijesztő volt, de nem bírtam belőle kijönni, mert annyira mélyre süllyedtem. A kábítószerrel kapcsolatban csak annyit: mivelhogy a kábítószerről is volt szó, hát elkezdtem én is fogyasztani.

– Ott kínáltak meg ezzel?

– Á, én, saját magam döntöttem így. Próbáltam érvényre juttatni azt a szabad akaratot, amiben gyerekkorom óta éltem. És én voltam az, aki mindig többet nyomott: volt, hogy hat napon keresztül „rajta voltam az anyagon”, és a szövegeket is elfelejtettem a koncerten.

– Láttam egy veled készült interjút a Z pluszban, ahol azt mondtad, hogy az egész csapatból te voltál igazán hiteles. Ezt hogy értetted?

– Mert én vagyok az a roma gyerek, aki kiszakadtam a környezetemből, és nem tudtam elviselni, ami történt velem, azt az életformát, azt a sikert, ami körülvett. Nem tudtam, hogy kell ezt kezelni. Egyszer három napon keresztül nem aludtam a speed (az ember ideg- és agyműködését a végsőkig felfokozó kábítószerek narkós elnevezése – a szerk.) hatása alatt, és ami még maradt a kis tasakban, próbáltam kikaparni, és ott, mindenki előtt remegve fölszívni. Na akkor lett elegük, és elkezdték, hogy „Lórika, ne csináld, mert meg fogsz halni”. Én azt mondtam, nem érdekel.

– Hány évig tartott a Kartel-korszak?

– 1995-től 97-ig.

– Ez alatt az idő alatt betöltődött az az űr a szívedben, amiről beszéltél?

– Nem, csak nem figyeltem rá, mert úgy pörgött az életem. Nagyon sok mindenen mentem keresztül. 55 kilóra lefogytam a kábítószertől.

– Milyen szereket használtál?

– A heroinon sokáig „rajta voltam”. Emellett „hétköznapi” szintetikus anyagokat is használtam, a speedtől az amfetaminig, extasyig, és ezeket hasissal, marihuánával kevertem.

– Anyagilag jövedelmező volt a Kartel?

– Eleinte nagyon finoman éltem, nagyon jól. De hiába kerestem sok pénzt, elment az életre. Életre? Ha azt mondom, hogy az akkori az élet, akkor Jézus Krisztust hogyan fogalmazom meg? Fellépés után megkaptam a pénzt, de nem is nekem kellett volna odaadni, hanem egyenesen a dílernek, aki hozta a pakettot. Szóval a ruháimat eladtam végül, minden értéket pénzzé tettem, hogy anyagozni tudjak.

– A családod hogyan élte meg ezt az időszakot? A sikereidre néztek, vagy arra, hogy közben lassan tönkreteszed magad?

– A családom összetört. A nővérem pontosan látta a romlásom és a zenekari szereplésem közötti összefüggést. Azt mondta, „Lóri, mióta a Kartelbe kerültél, erkölcstelenné, mocskossá, szélsőségessé vált az életed”. Látta, mert ott laktam náluk, és a gyerekei is látták, ahogy széttörtem a lakását, kábítószeres állapotban darabokra ütöttem mindent. És volt, hogy amikor hazamentem, remegve álltak a sarokban.

– És közben országos sztár voltál…

– Igen, és tettem magam, a haverok között eljátszottam, ami ott, arra a helyzetre kellett, és utána hazamentem és…

– …és tönkretetted a nővéred lakását.

– Képmutató voltam, mocskos és állati életet éltem, szó szerint.

– Mennyi idő után érezted, hogy ebből ki kellene jönni?

– Én nem akartam kijönni belőle, csak miután túladagoltam magamat, „bekattantam”. Odáig jutottam, hogy nem ismertem meg a családtagjaimat, nem ismertem fel a számokat, folyamatosan hallucinációim voltak. Üldözési mánia, személyiségzavar, kisebbrendűségi érzés gyötört. De nem kiszállni akartam, hanem próbáltam még többet fogyasztani, az utolsó fázisban pedig már azt terveztem, hogy a megtakarított pénzemen fegyvert veszek, és lelövöm magam. A nővérem nem bírta elviselni ezt az állapotot. Elment a sógorához, aki korábban megtért Jézus Krisztushoz a Hit Gyülekezetében, és hozott tőle videokazettákat, amiken istentiszteletek, meg evangelizációs összejövetelek voltak láthatók, mert hitt abban, hogy ezek hatására majd megváltozom.

Este kezdtem el nézni a kazettákat, és hajnali három órakor fantasztikus élményem volt. Egy olyan, számomra ismeretlen békesség- és nyugalomérzés szabadult fel bennem, amit addig egyetlenegy kábítószer nem tudott megadni. Azt éreztem, mintha egy lepel szállt volna rám, öröm és furcsa hidegrázás járt át. A prédikátor a kábítószer ellen beszélt, és Isten szeretetéről. És az volt a legfantasztikusabb, hogy amit ott láttam, arra vágytam egész életemben. Tudtam nagyon jól, hogy meg kell keresnem ezt a gyülekezetet, és közösséget kell vállalnom azzal, amit ott hallok. Fölvettem a kapcsolatot, és eljöttem.

– Felismertek?

– Nem. Teljesen úgy mentem oda, mint egy hétköznapi állampolgár. Az emberek nagyon kedvesek voltak, láttam, hogy szépen fel vannak öltözve. Már kint megállapítottam, hogy ez egy nagyon jól szervezett rendezvény, itt egy nagyon jó társaság van. „De mi van belül?” – kérdeztem magamban. Bementem, és azt láttam, hogy az emberek becsukott szemmel rohangálnak. Egy ötven-hatvan éves néni a harmadik sorból kiugrott, és a saját tengelye körül, a fizikai törvényeket áthágva elkezdett forogni. Egy másik hölgy fejen állt, és úgy forgott.

– Nem botránkoztál meg?

– Nem botránkoztam meg, hanem olyan érzésem volt, hogy ez az. Hazataláltam. Én ugyanis „szellemi ember” voltam régen is, a kábítószerrel kapcsolatban belekerültem rengeteg okkult és spiritiszta tevékenységbe, de a gyülekezetben egy olyan erőt éreztem, amilyennel még nem találkoztam. Nagyon megörültem, és főleg az fogott meg, hogy mennyire szabad a zene. Pont a „Botos family” volt a színpadon, és Paci, Balogh Ferenc, és azt mondtam magamban: ezek az emberek itt? Hogyan? Tudtam, hogy ide fogok tartozni. A hatodik sorban ültem, és egy olyan erő szabadult fel, és lett úrrá rajtam, hogy elkezdett járni a lábam. Megijedtem, hogy miért nem tudom ezt az erőt kezelni. Aztán fölugrottam, kiszaladtam a megtérők közé, és befogadtam Jézus Krisztust a szívembe. Azt a valóságos szabadságot éreztem meg, amit egész életemben kerestem. És onnantól kezdve elkezdtem változni: helyreálltam lelkileg, idegileg, és megszabadultam a narkótól.

– Mi lett azzal a felsőbbrendűségi érzéssel, ami miatt elkezdtél zülleni?

– Megszűnt. Illetve egy olyan egészséges érzelemmé alakult át, ami azt súgja, hogy érték vagyok, ember vagyok, jogom van élni.

– Mennyi idő telt el azóta, hogy nem kellett kábítószerhez nyúlnod?

– Több mint négy év.

Lóri feleségével és kislányával.

– Voltak elvonási tüneteid?

– Tudom, sok orvos azt állítja, hogy ez lehetetlen, de én azt mondom, lehetséges: elvonási tünetek nélkül megszabadultam. Elmúlt a fájdalom, elmúlt a kívánság, a gyötrelem, és megszűnt a függőség. És ugyanúgy a cigaretta is. Tizenegy éven keresztül dohányoztam, de a megtérésem után tényleg szabad ember lettem.

– Hogy alakult az életed? Azt mondtad, korábban teljesen fordított volt.

– Életcélokat kezdtem el látni, amire korábban nem voltam képes, mivel egy zenész, egy előadóművész egy olyan fiktív világban él, amit a gyakorlati világhoz képest még Andersen se tudott volna leírni, annyira mesébe illő. Beépültem a társadalomba, munkát vállaltam az építőiparban, kitanultam a kőműves szakmát. Megtanultam szeretni, megtanultam nyugodtan, kiegyensúlyozottan, békében élni a környezetemmel. Megnősültem, csodálatos feleségem van, tavaly született meg első gyermekünk. Virágnak hívják. Fantasztikus érzés. Nagyon jól érzem magam a bőrömben.