2006. december

Hír-mozaik

Több mecset, kevesebb templom

Nemcsak Nagy-Britanniában, de Németországban is egyre több a mecset, és egyre kevesebb a templom. A muszlim istentiszteleti helyek száma 2004 óta 141-ről 159-re emelkedett, és további 128 mecset építése van folyamatban. Számos keresztény imaházat és templomot azonban a következő években be kell majd zárni – írja a Bild a Német Iszlám Archívum Intézet kutatásaira hivatkozva. A németországi muzulmánok száma a nyolcvanas évek óta 56 ezerről „majd’ egymillióra” emelkedett. A Dresdner Bank ingatlanfelmérési tanulmánya szerint a keresztény templomok száma a következő években tovább fog csökkenni. Bistum Essenben például a meglévő 350 templomból csak 96-ban folyik rendszeres istentisztelet, és az ingatlanok tulajdonosai már az épületek hasznosítását fontolgatják más célokra.

(Hetek, Welt.de)