2005. június

Hír-mozaik

Kétarcú török politika

Államvallás az iszlám

Musztafa Akiol, egy mérsékelt muszlim újságíró nemrég megjelent cikkében a török állam és egyház jelenlegi helyzetét mutatja be. Ebből kiderül, hogy a nacionalista politikai vezetők az iszlám vallás feletti totális kontroll elvesztésétől tartanak. „Keresztény misszionáriusok szivárognak országunkba!” – hangoztatják a szélsőségesek, és neheztelnek, hogy a krisztushívők ingyen Bibliát osztogatnak az utcákon, illetve „házicsoportokat” hoznak létre kisebb közösségeik részére. Mindezt az Egyesült Államok befolyásának tartják, és őket teszik felelőssé azért a reformfolyamatért, amelyet az Európai Unióhoz való csatlakozás vágya is kísér. Ennek részeként biztosítják a kurdok emberi jogait, szüntették meg a katonai bíróságokat és a kínzásokat. Akiol szerint a gondolati bűnök fogalma is már a múlté. Jelenleg a lakosság a „hivatalos iszlámban” hisz, és államilag ellenőrzött mecsetekbe jár, a nemzetközi nyilvánosság előtt azonban úgy kell viselkedniük, mint nem muszlimoknak.

(News Service)