2004. december

Hír-mozaik

Jézus színes bőrű volt?

Különös kutatási eredmények

Jézus nyerte el az első számú fekete híresség címét a New Nation című afroamerikai magazin szavazásán. Mindenkit „testvéremnek” szólított, szerette a gospelt, és előítéletes bírák ítélkeztek felette, tehát fekete volt – állapította meg a népszerű újság. Feltételezéseik szerint Jézus egy, a mai Nigéria területéről Izraelbe vándorolt törzs leszármazottja, ráadásul az európainál régebbi etióp keresztény egyház Jézus-ábrázolásai is egy fekete embert mutatnak. Dr. Mark Goodacre, a birminghami tudományegyetem teológiaprofesszora a téma kutatójaként részt vett egy programban, melynek keretében egy első századból származó koponyalelet alapján próbálták rekonstruálni Jézus arcát. „A hajjal könnyű dolgom volt, Pál apostol egyik könyvének utalása szerint ugyanis a hosszú haj erkölcstelennek számított a férfiaknál” – mondta a professzor, a bőrszín megállapításával viszont már több gondja akadt. Végül egy zsidókról készült 3. századi ábrázolás alapján kijelentette: „Jézusunk valószínűleg színes bőrű volt.”

(BBC)