2002. május

Forrás

Memorandum és tiltakozás az egyházi adók ellen, 1785

James Madison (1751–1836) az Egyesült Államok negyedik elnöke, az országnak és alkotmányának egyik szellemi atyja volt. Madison akkor készítette el ezt a memorandumot, amikor egyes felekezetek képviselői a virginiai nemzetgyűlés elé terjesztettek egy olyan törvénytervezetet, amely állami támogatásban részesítette volna a keresztény lelkészeket. Írását, mely teljes terjedelmében lapunkban jelenik meg először magyarul, a vallásszabadság elve egyik legvilágosabb megfogalmazásának tekintik mind a mai napig.

Memorandum és tiltakozás Virginia állam Tisztelt Nemzetgyűlése elé. Mi, e beadvány aláírói a fenti állam polgáraiként arra az álláspontra jutottunk a nemzetgyűlés legutóbbi ülésén kibocsátott, "A keresztény vallás tanítóinak ellátásairól" elnevezést viselő törvénytervezet komoly vizsgálatát követően, hogy a törvénytervezet jogerőre emelkedése a hatalommal való súlyos visszaélést eredményezne; ezért mint egy szabad állam polgárai, kötelességünknek érezzük, hogy tiltakozzunk a törvénytervezettel szemben, és kifejezzük tiltakozásunk indokait. Tiltakozunk a nevezett törvénytervezet ellen:

1. Mert alapvető és tagadhatatlan igazságnak érezzük azt, hogy a "vallást, illetve Teremtőnk iránti kötelezettségünket és ezen kötelezettség teljesítésének módját az értelemnek és a meggyőződésnek, nem pedig a hatalomnak és a kényszernek kell irányítania".

Ezért mindenkinek a vallása saját meggyőződésére és lelkiismeretére tartozik, és minden embernek jogában áll meggyőződése és lelkiismerete alapján gyakorolnia hitét. Ez a jog természeténél fogva elidegeníthetetlen jog. Elidegeníthetetlen jog azért, mert az emberek meggyőződése, amely a saját értelmükkel felfogott bizonyítékokon alapszik, nem követheti mások diktátumait. Elidegeníthetetlen azért is, mert ami ezen a területen az emberekhez való viszonyban jogunk, az Teremtőnkkel szemben kötelességünk: minden ember kötelessége olyan, és csakis olyan tisztelettel adózni Teremtőjének, ahogyan ezt megfelelőnek gondolja. Ez a kötelesség megelőzi a polgári társadalom kívánalmait mind időben, mind a kötelezettség erejét tekintve. Mielőtt ugyanis bármely embert a polgári társadalom tagjának tekintenénk, először a világegyetem Kormányzója alattvalójának kell tekintenünk; és minden ember úgy tagja a polgári társadalomnak, hogy közben megőrzi az Egyetemes Uralkodó iránti elkötelezettségét is. Fenntartjuk tehát, hogy a vallás dolgaiban egyetlen ember joga sem csorbulhat a polgári társadalom intézményei által, továbbá hogy a vallás teljes mértékben kívül esik a polgári társadalom fennhatóságán.

Való igaz, hogy a többség akaratának érvényesítése az egyetlen módja annak, hogy a társadalmat megosztó kérdésekben végső döntés születhessen; de az is igaz, hogy a többség megsértheti a kisebbség jogait.

2. Mert a vallás egészében nem tartozik a társadalom fennhatósága alá, ezért még kevésbé tartozik a törvényhozó testület fennhatósága alá. Az utóbbi csupán alkotása és megbízottja az előbbinek. Hatalomgyakorlása származtatott és korlátozott: korlátozott a hatalom többi ágával szemben; és ami még fontosabb, korlátozott a választókkal szemben. A szabad kormány fenntartásához nem csupán az szükségeltetik, hogy a hatalmi ágak közötti választóvonalak változatlanul fennmaradjanak, hanem az is, hogy egyik hatalmi ágazat se léphesse át azt a nagy Válaszfalat, amely az emberek jogainak védelmében áll fenn. Azok a vezetők, akik ebben a túlkapásban vétkeznek, túllépték megbízatásukat, amelyből hatalmuk származik, és zsarnokok. Azokat az embereket, akik ennek alárendelik magukat, olyan törvények uralják, amelyeket nem ők, és nem is a tőlük származó hatalom alkotott, és ezek az emberek rabszolgák.

3. Mert helyénvaló megriadnunk a szabadságainkat veszélyeztető első kísérletre. Ez a körültekintő buzgalom a polgárok kötelessége, és a nemrégiben lezajlott forradalom egyik legnemesebb jellemzője. Amerika szabad polgárai nem várták meg, amíg a kisajátított hatalom a gyakorlat során erőre kap, és az egész ügy belebonyolódik a precedensekbe. Előre látták az elvből fakadó következményeket, és megelőzték azokat az elv megtagadásával. Nagyobb becsben áll ez a tanulság előttünk, semhogy ily hamar el tudnánk felejteni! Ki nem látja, hogy ugyanaz a hatalom, amely a kereszténységet minden egyéb vallás kirekesztésével erősíti meg, ugyanilyen könnyedén a kereszténység egy felekezetét is megerősítheti a többi felekezet kirekesztésével? Hogy ugyanaz a hatalom, amely egy állampolgárt arra kényszerít, hogy egy intézményt jövedelméből akár csak három pennyvel is támogasson, ugyanakkor arra is kényszerítheti, hogy bármilyen másik intézményhez idomuljon bármilyen vonatkozásban.

4. Mert a törvénytervezet sérti azt az egyenlőséget, amelynek minden törvény alapjául kell szolgálnia. Ez az egyenlőség annál nélkülözhetetlenebb, minél inkább megkérdőjelezhető egy törvény érvényessége vagy hasznossága. Ha "minden ember természettől fogva egyenlő mértékben szabad és független", akkor minden embert úgy kell tekintenünk, mint aki egyenlő feltételekkel is lép a társadalomba: nem adva fel többet és nem tartva meg kevesebbet természetes jogaiból a többieknél. Mindenekfelett az emberek úgy tekintendők, mint akik "lelkiismeretük parancsának megfelelően egyenlőképp gyakorolhatják vallásukat". Miközben biztosítjuk magunknak az általunk isteni eredetűnek vélt hit elfogadásának, megvallásának és gyakorlásának szabadságát, nem tagadhatjuk meg ugyanezt a szabadságot azoktól, akiknek értelme még nem hajolt meg a bennünket meggyőző bizonyítékok előtt. Az e szabadsággal való viszszaélés nem emberek, hanem Isten elleni támadás: ezért ők nem embernek, hanem Istennek tartoznak számadással. A törvénytervezet sérti az egyenlőséget azzal, hogy míg egyesekre különleges terheket helyez, addig másokat különleges kedvezményekben részesít. Kizárólag a kvékerek és a mennoniták felekezetei azok, amelyek vallásuk kötelező támogatását szükségtelennek és helytelennek tartják? Csak az ő kegyességükre bízhatjuk rá a nyilvános vallásgyakorlat ügyét? Szabad sajátos jogokkal felruháznunk vallásukat, hogy a többi felekezetből így megtérőket vonzzanak magukhoz? Jobbat feltételezünk e felekezetek igazságosságáról és jó szándékáról, semmint hogy azt higgyük: vagy több kiváltságra törekszenek polgártársaiknál, vagy el fogják téríteni őket a törvény elleni közös fellépéstől.

5. Mert a törvénytervezet vagy azt sugallja, hogy az államhatalom a vallási igazság illetékes bírája, vagy azt, hogy a hatalom a közpolitika eszközeként használhatja fel a vallást. Az első egy öntelt feltételezés, melyet különböző korok uralkodóinak egymásnak ellentmondó véleményei cáfolnak világszerte; a második a megváltás módjának istentelen elferdítése.

6. Mert a törvénytervezet által kezdeményezett intézményesítés nem szükséges a keresztény vallás támogatásához. Azt mondani, hogy szükséges, magának a keresztény vallásnak mond ellent. A kereszténység ugyanis teljes mértékben elutasítja a világ hatalmaitól való függőséget. Köztudott, hogy a kereszténység létezett és virágzott, nemcsak az emberi törvények segedelme nélkül, hanem azok minden ellenállásával szemben is; és nemcsak az isteni csodakorszakokban, hanem jóval azt követően is, hogy saját bizonyosságára és a Gondviselés természetes ellátására lett utalva. Annak a vallásnak, amely nem az emberi képzelet szüleménye, már azelőtt léteznie kellett, és már azelőtt támogatásban részesült, mielőtt az emberi szándék intézményesítette volna. A törvénytervezet azokban, akik e hitet gyakorolják, gyengíti a vallás eredendő kiválóságába és Teremtőjüknek támogatásába vetett őszinte bizalmat, azokban pedig, akik a kereszténységet elutasítják, megerősíti a gyanút, hogy követői túlságosan is tudatában vannak tévedéseinek, hogysem saját érdemeire bízhatnák.

7. Mert a tapasztalat arról tanúskodik, hogy az egyházak állami intézményesülésükkel ahelyett, hogy a hit tisztaságát és hatékonyságát őrizték volna meg, éppen ellenkező hatást értek el. Közel tizenöt évszázad alatt a jogilag intézményesült kereszténység már kipróbáltatott. És mi lett ennek a gyümölcse? A klérusban többé-kevésbé mindenhol eluralkodott a kevélység és a közömbösség, a laikusok között a tudatlanság és a szolgalelkűség, mindkettőben pedig a babonaság, a bigottság és a kirekesztés. Kérdezzük meg bármelyik felekezet tanítóit, hogy a kereszténység mikor ragyogott a legfényesebben: mindenki a politikával való összefonódás előtti korokra mutat. Ha e kezdeti állapot helyreállítását javasoljuk, amikor a tanítók a nyáj önkéntes adományaitól függtek, sokan felekezetük bukását jósolják. Mikor esik nagyobb súllyal latba a tanúságtételük: amikor érdekeik mellett, vagy amikor azok ellen érvelnek?

8. Mert a kérdéses intézményesülés nem szükséges a polgári kormány támogatásához. Ha a polgári kormány támogatásának szükségessége miatt sürgetik, csupán mint a vallás támogatásának egyik formáját, holott nem szükséges az utóbbi cél miatt, akkor nem lehet szükséges az előbbi miatt sem. Ha a vallás nem tartozik a kormány illetékességi körébe, hogyan is lehetne a vallás jogi intézményesülése szükséges a kormány számára? Az egyházak állami intézményesülése valójában milyen hatást gyakorolt a társadalomra? Az intézményesült egyházak néhol a polgári hatalom romjain állítottak fel szellemi zsarnokságot, máshol a politikai zsarnokság trónjait erősítették: sohasem láttuk őket a nép szabadságjogainak védelmezőiként. A zsarnokok, akik az emberek szabadságjogait kívánták eltörölni, az állammal összefonódott klérusban alkalmas segítőkre találhattak. Egy igazságos hatalomnak, melyet azért hoztak létre, hogy a szabadság védelmezője és fenntartója legyen, nincs szüksége rájuk. Az ilyen kormányt az segíti a leginkább, ha minden polgárát ugyanabban a védelemben részesíti vallása gyakorlásában, amely védelemmel személyét és tulajdonát is óvja, és nem sérti meg egyetlen felekezet egyenlő jogait sem, valamint nem engedi meg egyetlen felekezetnek sem a másik felekezet jogainak megsértését.

9. Mert a javasolt intézményesítés elidegenedés attól a nagylelkű gyakorlattól, amely nemzetünkben oltalmat nyújt minden nemzet és vallás üldözöttjeinek és elnyomottjainak, s így országunk hírnevét és polgárságunk számbeli növekedését biztosítja. Milyen elszomorító jele a hirtelen hanyatlásnak ez a törvénytervezet! Maga az üldöztetés jele, ahelyett hogy az üldözötteknek oltalmat ígérne. Kirekeszti mindazokat a polgárok közötti egyenlőségből, akiknek véleménye a hit kérdéseiben különbözik a jogalkotó hatalométól. Az inkvizíciótól ugyan távolinak tűnik jelen formájában, valójában azonban csak mértékében különbözik attól. Az egyik az első, a másik pedig az utolsó lépés az intolerancia útján. A távoli tájakon az üldöztetés e kegyetlen sorsában részesülő nemes lelkű szenvedő e törvénytervezetet jelzőtűzként látja majd partjainkon, amely arra figyelmezteti, hogy máshol keressen menedéket, ahol a szabadság és az emberszeretet – a megfelelő formában – valóságosabb megnyugvást kínálhat gondjaitól.

10. Mert nagy valószínűséggel polgáraink elűzését fogja ösztönözni. Más területek csábítása nap mint nap csökkenti számukat. Amennyiben a kivándorlóknak újabb okot adunk most élvezett szabadságjogaik megvonásával, ez azokhoz az ostoba tettekhez lenne fogható, amelyek virágzó királyságokat taszítottak gyalázatba és néptelenítettek el.

11. Mert tönkre fogja tenni azt a mérsékelt viszonyt és harmóniát, amelyet az a türelem hozott létre felekezeteink között, hogy a hatalom a vallás dolgaiba nem avatkozott bele. Patakokban folyt a vér az Óvilágban a világi hatalom hiábavaló törekvései miatt, hogy a hitbeli nézetkülönbségek tiltásával szüntesse meg a vallások közti viszályt. Az igazi ellenszert végül az idő mutatta meg. A kicsinyes és merev politizálás enyhítése minden esetben a kór csillapodását eredményezte, ahol csak kipróbálták. Az amerikai területek tapasztalata bizonyítja, hogy az egyenlő és teljes szabadság, ha nem is számolja fel teljesen, de kellő mértékben megszünteti e kórnak az állam egészségére és jólétére veszélyes hatását. Ha a fennálló, jól működő renddel szemben szűkebbre vonjuk a vallásszabadság határait, nincs oly túlzott szigorúság, mellyel ostobaságunkat ne vethetnék a szemünkre. Ha más nem is, legalább e fenyegető újítás kezdeti gyümölcsei szolgáljanak figyelmeztetésül! A törvénytervezet megjelenése "a keresztényi türelmet, szeretetet és könyörületet", amely nemrég még kölcsönösen jellemző volt, máris ellenségeskedéssé és féltékenységgé változtatta, melyet nem valószínű, hogy hamar le lehetne csillapítani. És ha ez a társadalom békéjét így feldúló ellenség törvényi erővel ruháztatna fel, az milyen rettenetes következményekkel járhat?

12. Mert a törvénytervezet ellentétben áll a keresztény hit világosságának terjedésével. Azoknak, akik birtokolják ezt a drága ajándékot, mindenekelőtt azt kellene kívánniuk, hogy az egész emberi nem megismerhesse azt. Összevetve azok számát, akik már ismerik, azokéval, akik még hamis vallások uralma alatt vannak, láthatjuk, hogy az előbbiek milyen kevesen vannak még! Mérsékeli-e majd a törvénytervezet ezt az aránytalanságot? Nem, hanem miközben elbátortalanítja a kinyilatkoztatás világosságától még távollevőket, hogy belépjenek annak birodalmába, példájával szentesíti a még sötétségben lévő nemzeteket azáltal, hogy kirekeszti azokat, akik elvihetnék nekik e világosságot. A törvénytervezet az igazság diadalmas előretörése útjában lévő összes akadály lerombolása helyett alantas és keresztényietlen félelemtől indíttatva a kereszténységet a tévedések túlkapásaival szembeni védőfallal venné körül.

13. Mert azok a kísérletek, melyek jogi szankciókkal kényszerítenek az emberekre számukra ellenszenves cselekedeteket, általában is a törvények tekintélyét gyengítik, és a társadalom szövetét lazítják fel. Ha nehéz végrehajtani egy törvényt, amelyet a társadalom nem tart szükségesnek vagy hasznosnak, mi történik akkor, ha a társadalom egy törvényt érvénytelennek és veszélyesnek tart? Vajon mivel jár majd a kormány általános tekintélyére nézve tehetetlenségének e szembeszökő példája?

14. Mert egy ilyen egyedülálló fontosságú és érzékeny intézkedést nem lenne szabad anélkül bevezetni, hogy egyértelműen meg ne bizonyosodnánk afelől, a társadalom többsége igényli-e azt, megfelelő módszert pedig mindeddig nem javasoltak a többség akaratának meghatározására ebben a kérdésben, illetve a többség befolyásának biztosítására. "Az egyes területek lakosságát kérjük, hogy a törvénytervezet elfogadásával kapcsolatos véleményüket jelezzék a Nemzetgyűlés következő ülésén." Mielőtt azonban a képviselők vagy a helységek véleményét a lakossággal azonosnak tekinthetnénk, a képviseletet egyenlővé kell tenni. Bízunk benne, hogy – komoly megfontolást követően – egyik képviselő sem támogatja majd a törvénytervezetben szereplő veszélyes elvet. Amennyiben a jövő eseményei ennek ellenére csalódást okoznának, bizalmunk továbbra is töretlen, hogy jogszerű fellebbezés megsemmisíti majd a szabadságunk ellen hozott döntést.

15. Végezetül mert "minden ember egyenlő joga ahhoz, hogy vallását lelkiismerete parancsa szerint szabadon gyakorolja" hasonló természetű jog, mint az összes többi jogunk. Ha az eredetét tekintjük, ez a jog a természet ajándéka; ha jelentőségének súlyát nézzük, nagyon értékes számunkra; ha pedig "A kormányzat alapjául szolgáló, Virginia jó népét megillető jogok nyilatkozatá"-hoz fordulunk, ott ugyanolyan ünnepélyességgel, sőt szándékolt hangsúllyal említtetik. Vagy azt kell tehát mondanunk, hogy a törvényhozás akarata hatalmának egyetlen mércéje, és e hatalom túláradásában félresöpörheti alapvető jogainkat; vagy pedig azt, hogy e jogot köteles érintetlenül és szentként meghagyni. Vagy azt kell tehát mondanunk, hogy ellenőrzése alá vonhatja a sajtó szabadságát, eltörölheti az esküdtszéki bíráskodást, magába olvaszthatja az állam végrehajtó és bírói hatalmát, sőt megfoszthat bennünket a választás jogától is, független és örök nemzetgyűlésként határozva meg önmagát; vagy pedig azt kell mondanunk, hogy nem áll hatalmukban a szóban forgó törvénytervezetet törvényerőre emelni. Mi, az aláírók kijelentjük, hogy a Nemzetgyűlésnek nincs ilyen felhatalmazása; és semmilyen erőfeszítést nem sajnálunk majd annak érdekében megtenni, hogy egy ilyen veszélyes jogtiprás ne történhessen meg. Őszintén imádkozunk, és ezt kötelességünknek is érezzük, hogy a világegyetem Leghatalmasabb Törvényadója világosítsa meg azokat, akikhez e beadvány szól: egyrészről fordítsa el tanácsukat minden olyan tettől, amely az Ő szent kiváltságát vagy a beléjük vetett bizalmat sértené; másfelől pedig vezesse őket olyan döntésekre, amelyekkel áldását kiérdemlik, amely dicsőségükhöz hozzájárul, és amellyel a Közösség szabadságjogai, jóléte és boldogsága szilárdabb alapokra kerülhet.

 

(Fordította Pátkai Mihály)