2001. április

Bibliafordítás

Az Evangélium Lukács elbeszélése szerint

Görög eredetiből fordította: Grüll Tibor

A fordítást az eredetivel egybevetették és ellenőrizték: Csalog Eszter, Tóth Eszter
A magyar szöveget szerkesztették, és a jegyzeteket készítették: Ruff Tibor, Grüll Tibor, Csalog Eszter
Munkatársak: Hack Márta, Rugási Gyula, Surjányi Csaba, Vermes László, Flaisz Endre
A keresztutalás-rendszert készítették: Pécsi Tibor, Marton Katalin
A térképek Johanan Aharoni – Michael Avi-Jonah Bibliai Atlasz című könyvéből származnak, közlésük joga a Szent Pál Akadémiáé

Copyright © Hit Gyülekezete – Szent Pál Akadémia
Jelen bibliafordítás teljes szövege a hozzá tartozó jegyzetekkel és keresztutalás-rendszerrel együtt a Hit Gyülekezete és a Szent Pál Akadémia jogtulajdona. Minden jog fenntartva.


1. fejezet (részlet)

1Mivelhogy igazán sokan hozzáfogtak ahhoz, hogy rendre elbeszéljék a közöttünk végbement eseményeket, úgy, 2ahogyan továbbadták nekünk azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, 3én is jónak láttam, hogy azokat – miután elejétől kezdve1 mindennek alaposan utánajártam – sorjában leírjam neked, nagyrabecsült Theofilosz, 2 4hogy a beszédek felől, melyekre tanítottak, magad is megdönthetetlen bizonyosságot szerezhess. 3

5Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy Zakariás nevű, Abija rendjéhez tartozó4 pap, és felesége, az Áron leányai közül származó Erzsébet. 6Mindketten igazak voltak Isten szemében, és feddhetetlenül éltek, betartva az Úr valamennyi parancsát és rendeletét. 7Mégsem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, s már mindketten igencsak hajlott korúak voltak.

8Történt egyszer, hogy mikor rendjének beosztása szerint Zakariás végezte az Isten előtti papi szolgálatot, 9a papság között szokásos sorshúzáson rá esett a sor, hogy bemenjen az Úr Templomába, és bemutassa az illatáldozatot. 10Eközben, az illatáldozat ideje alatt, az egész nép odakint imádkozott. 11Ekkor megjelent neki az Úr angyala, az illatáldozati oltár jobb oldalán állva. 5 12Zakariás megrendült a látványtól, és félelem szállta meg. 13Az Úr angyala azonban így szólt hozzá:

– Ne félj, Zakariás, mert könyörgésed meghallgatásra talált, és feleséged, Erzsébet, fiút szül majd neked, akit Jánosnak fogsz nevezni! 6 14Örömödre lesz, és ujjongsz majd, és sokan fognak örülni születésének! 15Mert nagy lesz ő az Úr szemében, „se bort, se részegítő italt7 nem iszik”, már anyja méhében megtelik Szent Szellemmel, 16és Izrael fiai közül sokakat visszatérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz. 17Az Ő színe előtt fog járni Illés szellemével és erejével, hogy „az apák szívét a gyermekekhez fordítsa”, és az engedetleneket az igazak gondolkodásmódjára8 vezesse, hogy felkészített népet állítson az Úr elé.

18Erre Zakariás így szólt az angyalhoz:
– Miről fogom ezt felismerni?9 Hiszen vén vagyok már, és a feleségem is idős!
19Erre az angyal ezt válaszolta neki:
– Én Gábriel vagyok, aki Isten színe előtt állok, és azért küldtek, hogy beszéljek veled, és ezt az örömhírt elmondjam neked: 20íme megnémulsz, és nem tudsz megszólalni addig a napig, amíg ez meg nem történik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében!
21Ezalatt a nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy miért időzik annyit a Templomban. 22Mikor pedig végre kijött, nem tudott hozzájuk szólni – ebből rájöttek, hogy látomást látott a Templomban –, hanem mutogatott nekik, de néma maradt. 23Majd miután szolgálatának napjai leteltek, hazament.
24Ezt követően fogant meg felesége, Erzsébet, aki elrejtőzött öt hónapra, mert azt mondta:
25Ezt tette velem az Úr azokban a napokban, mikor rám tekintett, hogy elvegye szégyenemet az emberek között!

26A hatodik hónapban pedig elküldte Isten Gábriel angyalt a Názáret nevű galileai városba, 10 27egy Mária nevű szűzhöz, 11 aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese. 28Az angyal bement hozzá, és így szólt:
– Üdvözöllek, kegyelembe fogadott, az Úr veled!
29Mária mélyen megrendült e szavaktól, és elgondolkodott: ugyan miféle köszöntés ez? 30Mire az angyal ezt mondta neki:
– Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! 31És meglátod, hogy fogansz majd a méhedben, és egy fiút fogsz szülni, akit Jézusnak nevezel. 32Nagy ember lesz, a Legfelsőbb12 Fiának hívják majd, az Úr Isten neki adja majd atyjának, Dávidnak trónját, 33Jákob házának királya lesz mindörökké, és királyságának nem lesz vége!
34Mária erre azt mondta az angyalnak:
– Hogyan történhet ez meg? Hiszen én nem ismerek13 férfit.
35Az angyal pedig ezt válaszolta neki:
– A Szent Szellem fog rád szállni, és a Legfelsőbb hatalma fog beárnyékolni téged. Ezért aki megszületik, Szentnek hívják majd, Isten Fia lesz. 36Lám, a rokonod, Erzsébet is fiút fogant öregségére, és akit meddőnek hívtak, már a hatodik hónapban van – 37mert Isten egyetlen szava14 sem hiúsulhat meg!
38Mária pedig azt mondta:
– Az Úr szolgálóleánya vagyok, történjék velem a te beszéded szerint!
Ekkor az angyal eltávozott tőle.


1 Elejétől kezdve: az anóthen egyaránt jelentheti azt, hogy kezdettől fogva, s azt is: felülről. Bár Lukács ezen kívül csak egyszer használja a szót, s ott az előbbi értelemben (Csel 26:5); ugyanakkor Jakab ezzel fejezi ki a „felülről származó bölcsesség”-et (Jak 1:17; 3:15), János ezzel a szóval mondja, hogy Jézus „felülről jött” (Jn 3:31), illetve hogy Pilátusnak a hatalom „felülről adatott” (Jn 19:11). A kifejezés kettős jelentése arra is utal tehát, hogy Lukács „felülről” nyert inspirációt könyve megírásához.

2 Nagyrabecsült Theofilosz: Lukács evangéliumának – majd az Apostolok cselekedeteinek – címzettje, Theofilosz az evangélium megszólításából ítélve magas rangú személy lehetett, bár a „beszédes név” jelentése (Istent kedvelő) arra is utalhat, hogy Lukács a hívőket általában szólítja meg. A kratiszte megszólítás előkelő, gazdag vagy magas beosztású embereket illetett: például az Apostolok cselekedeteiben a római helytartót (23:26; 24:3; 26:25), ahol a hivatalosabb excellenciás úr kifejezéssel fordítottuk.

3 Magad is megdönthetetlen bizonyosságot szerezhess: az evangélium bevezetésében Lukács a legjobb görög történetírói hagyományt eleveníti fel, mikor megnevezi két fő forrását: a szemtanúk elbeszélését és saját kutatásait. Mindezzel az a célja, hogy az általa leírt eseményeket az olvasó hiteles történeti valóságként fogadja. – Az aszfaleia szó jelentése: cáfolhatatlan bizonyosság, megdönthetetlen bizonyíték, amelyre bátran alapozhatjuk hitünket. A szó etimológiája szerint azt is jelenti: el nem csúszás.

4 Abija rendjéhez tartozó: az Árontól, Mózes testvérétől származó zsidó papságot Dávid és Salamon korában 24 papi rendre osztották fel családfáik szerint (1Krón 24:1–19). A jeruzsálemi Templomban ennek megfelelő sorrendben, hetenkénti váltásban látták el a szolgálatot (a renden belül pedig sorshúzással választották az adott napra az egyes papokat).

5 Az illatáldozati oltár jobb oldalán állva: a jobb oldal hangsúlyozása az angyal magas rangját jelezheti.

6 Akit Jánosnak fogsz nevezni: a János (Jóchánán) név jelentését lásd a Márk evangéliumához fűzött szómagyarázatban.

7 „Se bort, se részegítő italt nem iszik”: a görögben az oinon (bor) és szikera szó áll egymás mellett. A sékhár héberül erős, bódító hatású, sörszerűen erjesztett italt jelent, amely készülhet szőlőből, árpából vagy datolyából is, rendszerint megkülönböztetik a bortól (3Móz 10:9; 4Móz 6:3; 28:7; Bír 13:4; Ézs 5:11; 24:9). A mondat egyébként utalás arra, hogy Keresztelő János egész életében nazír volt.

8 Gondolkodásmódjára: a görög fronészisz az egész személyiségre, az érzelmekre, akaratra, értelemre vonatkozó szó, így a gondolkodásmód kifejezés kissé leszűkíti a jelentését. Érzületet, szándékot (törekvést) és gondolkodásmódot egyszerre érthetünk alatta, tehát az egész személyiség „beállítottságát”, „irányultságát” jelenti.

9 Miről fogom ezt felismerni: hebraizmus, amelynek valódi jelentése ez: „Mi a bizonyítéka annak, hogy ez megtörténik?” „Honnan lehetek biztos abban, hogy így lesz?” Prófétai, Istentől származó ígéretek megerősítésére az Ószövetségben gyakran kértek természetfölötti jelet e szavakkal – itt is ez történik, és Zakariás kap is Gábrieltől ilyen jelet: megnémul.

10 A Názáret nevű galileai városba: a Názáret jelentését lásd a Márk evangéliumához fűzött szómagyarázatban és a Mt 2:23-hoz fűzött lábjegyzetben. Bár az evangélium polisznak (város) nevezi, Názáret nem lehetett igazán jelentős település, mivel a kortárs történeti és földrajzi művekben nem is szerepel.

11 Egy Mária nevű szűzhöz: az eredetiben szereplő parthenosz kifejezetten szűz állapotban lévő nőt jelent, vagyis nem „fiatal leányt”, amit egyébként az eredeti Ézs 7:14 igehelyen szereplő héber almá megengedne.

12 A Legfelsőbb: a pogány görögök és rómaiak leginkább Theosz Hüpszisztosz (Legfelsőbb Isten) néven ismerték Izrael Istenét. A Legfelsőbb Isten tiszteletének számos jelét találták meg a Római Birodalom szinte valamennyi, zsidók által is lakott tartományában. Pogány politeista (többistenhívő) környezetben ez a név azt fejezte ki, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob Istene valamennyi szellemi lény, a pogányok „istennek” tekintett démonai felett áll. Vö. még Lk 2:14; 8:28; Mk 5:7 (az ahhoz fűzött lábjegyzettel); Csel 7:48; 16:17.

13 Nem ismerek férfit: hebraizmus, nem személyes ismeretségre vonatkozik, hanem azt jelenti: nincs szexuális kapcsolatom senkivel.

14 Isten egyetlen szava: vagy Isten egyetlen kijelentése, mert a rhéma szó alapjelentése ugyan beszéd, mondat, mondás, szó, dolog, ügy, de speciális értelemben a természetfölötti kijelentés, kinyilatkoztatás értelemben is használták.


A szöveg folytatódik!

A teljes szöveg megtalálható az Új Exodus nyomtatott változatában. A magazin megvásárolható bármely Hit Gyülekezetéhez tartozó helyi gyülekezetben és a nagyobb újságosboltokban (City- és Relay Press).