A Máté Evangéliumában szereplő fontosabb fogalmak és a nevek magyarázata

Azokat a neveket és fogalmakat, amelyek szerepelnek ugyan a Máté evangéliuma most közölt részében, de amelyeket már tárgyaltunk az Új Exodus előző számaiban, most nem elemezzük újra.

Egyház, gyülekezet: a görög ekklészia szó, melynek jelentése: "kihívottak közössége", népgyűlés, a héber káhál, azaz népgyűlés, gyülekezet pontos megfelelője. A Mt 16:18-ban fordul elő először Jézus tanításaiban, sőt az egész Újszövetségben is. Maga a szóválasztás sem lényegtelen: a Jézus által minden bizonnyal használt héber-arám káhál Izrael egész népének összegyülekezését jelenti az Ószövetségben. Például a Sínai-hegy lábánál Istennel találkozni összegyülekező egész népet (5Móz 9:10), de később is minden hasonló nagy összegyülekezést (például Bír 20:1–8) így nevez az Írás, amelyeknek célja általában a nemzet egészét érintő döntések meghozatala volt. A Szent Szellem pedig a görög nyelvből az ekklészia szót választotta, amely a korabeli görög kultúrában erőteljesen politikai-közéleti hangulatú kifejezés volt. Így hívták ugyanis akkoriban a görög város(állam)ok legfelsőbb politikai testületét, a népgyűlést (Csel 19: 29–40). Ennek hatalma a klasszikus görög demokráciában gyakorlatilag korlátlan volt: megválasztotta és leváltotta a város(állam) tisztségviselőit, "önkormányzati testületét"; kinevezte és leválthatta a hadvezért; irányította a város pénzügyeit; döntött a más államokkal való szövetségkötésekről; háborút indított és békét kötött stb. Rendkívül fontos megértenünk, hogy a Szent Szellem szándékosan ezt a szót választotta a kereszténység e különleges, természetes–természetfeletti szervezetének elnevezésére – és nem valami olyan elvonatkoztatott, vallási szakkifejezést, mint amilyen a magyar nyelvben az egyház szó.

Az i. e. 3–2. században görögre fordított ószövetségi iratokban, a Szeptuagintában a káhált következetesen az ekklészia szóval adták vissza, s mivel ezt a fordítást gyakran használták az újszövetség apostolai igehirdetésükhöz, így ebből is természetes módon adódott ez a szó számukra. Az újszövetségi igehirdetés évszázadában a hellenisztikus világ valamennyi városában ekklésziának nevezték a város életét irányító népgyűlést – így az Egyházról szóló tanítás e kultúrában nagyon erősen kötődött e szó tartalmához. Végeredményben tehát az evangélium görög hallgatói Isten legfelsőbb döntéshozó testületét, a földön lévő, de mennyei hatáskörrel is bíró tanácsát, népgyűlését, közgyűlését, parlamentjét, önkormányzati testületét értették automatikusan az ekklészia szón! Innen válik érthetővé, hogy Jézus miért hangsúlyozza: "amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve; amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva…"; és megfigyelhető, hogy mindkét helyen, ahol az evangéliumokban előfordul – a Mt 16:18-ban egyháznak, a 18:17-ben gyülekezetnek fordítottuk –, hatalomgyakorló testületként ábrázolja. A négy Evangéliumban összesen ezen a két helyen szerepel ez a szó, a Cselekedetek könyvében és a levelekben azonban központi fontosságúvá válik, s ezek az írások részletesen kifejtik az egyházról szóló tanítást.

Fülöp Caesareája: a Heródes Filipposz (i. e. 4. – i. sz. 33/34.) uralma alá tartozó Gaulanitisz tartomány (Golán-fennsík) fővárosa. A görög alapítású Paniasz városát építtette újjá, és a római császárok tiszteletére nevezte el Caesareának, megtoldva saját nevével, mint építtetőével. Filipposz Róma iránti hűségét más módon is bizonyította: Bétszaida városát például Augustus leányáról Juliának nevezte el; pénzeire pedig saját arcképe mellett – a zsidó királyok között elsőként – a császárokéit is ráverette. Itt kell megemlítenünk egy másik értelmezési lehetőséget is, hogy a 16:13-ban szereplő Caesarea a tengerparti település, Júdea tartomány közigazgatási központja, ahol Fülöp evangélista lakott.

Pilátus: a lovagrendhez tartozó, előzetesen valószínűleg katonai karriert befutott Pontius Pilatus i. sz. 26–36. között töltötte be Júdea helytartójának (praefectus) tisztét. Működéséről az alexandriai Filón és Josephus Flavius is bőven beszámol, de Lukács evangéliuma 13. fejezete alapján is állíthatjuk: számos botrány fűződött hosszú helytartóskodásához. Ennek ellenére mégsem mondhatjuk azt, hogy elvetemült, minden törvényt felrúgó ember lett volna, tetteit inkább a feltétlen birodalomhűség és a bürokratikus precizitás jellemezte. A Főtanács tagjai is csak politikai zsarolás révén ("…különben nem vagy a császár barátja!") tudták elérni nála Jézus keresztre feszíttetését, mivel a tartomány főbírájaként meg volt győződve a Názáreti ártatlanságáról.

Prozeliták: a zsidósághoz kívülről csatlakozott, tehát származásuk szerint "pogány" emberek. Az úgynevezett "istenfélőktől" (theoszebész) az különbözteti meg őket, hogy a prozelita férfiak körülmetélkedtek, így a teljes Törvény betartását magukra vállalták. Nemcsak Máté evangéliumának idézett helye (23:15), hanem számos más forrás is bizonyítja a zsidó "misszionálás" sikerét a pogányok körében az i. sz. 1–3. század között. Ugyanakkor a farizeusok véleménye erősen megoszlott a térítés szükségességét illetően: egyes rabbik szerint Isten a prozeliták miatt tartja meg a világot; mások ellenben azt vallották, hogy "a prozeliták olyanok a zsidók számára, mint a bőrnek a lepra".

Talentum: görög pénzegység, kezdetben 43, később 26 kg körüli súlyú nemesfémtömb (általában ezüst).

Vén, presbiter: a görög preszbüterosz szó pontos jelentése: idősebb, öregebb, úm. érettebb (megfelel a héber zakén=öreg, vén kifejezésnek). Elsősorban nem az illető korára vonatkozik, hanem a zsidó vagy keresztény közösségben betöltött vezető tisztségére (ezt jól példázza a Talmud egyik megjegyzése, amely szerint a vének, "ha öregek, tiszteletreméltók, ha fiatalok, fiatalságuk szép ajándék nekik"). Az Ószövetségben a legrégibb időktől fogva a vének testületei is részt vettek a városok, falvak és a nemzet vezetésében (sőt ez más nemzetekben is hasonlóan működött). A keresztény gyülekezetek is átvették ezt az intézményt: a vének (presbiterek) rendelésével, szolgálatukkal, hatáskörükkel, feladataikkal, a velük szemben felállított követelményekkel és jogaikkal az Újszövetség részletesen foglalkozik (például 1Tim 3., Tit 1. fejezet).