Arcképcsarnok
Kövesd Istent, és maradj kicsiny önmagad szemében!
A 88 éves Oral Roberts a pünkösdi-karizmatikus mozgalom legidősebb világméretű hatású személyisége ma, Derek Prince és Kenneth Hagin elköltözése után. Egyes egyháztörténészek szerint a 20. század legkiemelkedőbb vallási egyénisége
20. század első hatvan évében a pünkösdi hívők Amerikában és másutt a tisztes konzervatív kereszténység köreiből kitaszítva éltek. Csupán zajos, istentiszteleteiken az alkalomhoz méltatlanul viselkedő embereket láttak bennük; a mozgalmat átható szellemiség ismerete híján képtelenek voltak eligazodni a hitgyakorlatukon. A nyelveken szólást, a prófétálást vagy a démonűzést a féktelen rajongás, illetve a vallási tudatlanság bizarr megnyilvánulásainak tekintették. Amellett a legtöbb pünkösdi szegény és társadalmilag hátrányos helyzetű volt, iskolai képzettség híján pedig teljesen érintetlen a protestáns berkekben divatos teológiai trendektől. Legtöbbjüknek fogalma sem volt, mi fán terem a modernizmus vagy a „társadalmi evangélium”, s ha valakinek mégis, csak annál vehemensebb elutasítással fordult el az ezekhez hasonlóktól. Ha a „szent hempergők” szóba kerültek, általában egy kézlegyintés volt a válasz, esetleg megjegyezve még: valami hasznuk azért mégis van a társadalomban, mert foglalkoznak a polgári felekezetekben nem szívesen látott „aljanép” lelki szükségeivel. Tény, hogy az irántuk mutatott elutasító magatartás miatt az ébredés kezdeti évtizedeiben a pünkösdiek nem tudták, de nem is nagyon akarták megközelíteni e kritikus köröket üzenetükkel. Mindennek tetejébe a más egyházakhoz fűződő és a társadalmi viszonyaikat faji előítéletek is terhelték.
Ám mindeközben szinte minden amerikai településen észrevétlenül gyülekezeteket alapítottak, és „viselt dolgaik” felől mind többeknek furdalta az oldalát a kíváncsiság. Az emberek a zsúfolt pünkösdi imaházakhoz settenkedtek, és az ablakon bekukucskálva figyelték az istentiszteleteiken uralkodó lelkesedést. Súlyos betegek az óvatosságot olykor félredobva felkeresték valamelyik gyógyító összejövetelt, és utána sokan harcosan elkötelezett pünkösdi hívők lettek. A csatlakozók döntését a családjuk nem mindig tudta feldolgozni, ilyenkor a vérségi és baráti kapcsolatokból való kirekesztés is osztályrészük lett.
A második világháború után megindult a változás; a gazdasági depresszió korában divatos sztereotípiák kezdtek megszűnni. Általános prosperitás vette kezdetét, és bár az akkoriban elterjedt elméletek szerint az új felvirágzásból a pünkösdieknek ki kellett volna szorulniuk, a tények mást mutattak. A fellendülés számukra is jólétet hozott az amerikai társadalomban, és most már gyakran nagyméretű és modern gyülekezeti épületeikkel is magukra vonták környezetük figyelmét. Bizonyossá vált, hogy ugyanúgy képesek bővelkedni is, ahogy korábban szűkölködni tudtak. Egyre több pünkösdi hívővel lehetett találkozni az ipar, az üzleti világ, valamint a pénz- és oktatásügy vezetői között is. Ugyancsak mind több jogi szakember, orvos és egyetemi professzor került ki közülük.
A változás hátterében állt olyan új szolgálatok megjelenése is, mint a Teljes Evangéliumi Üzletemberek Nemzetközi Közössége. Élén egy örmény pünkösdi üzletember, Demos Shakarian állt, aki a negyvenes években jól menő tejüzemi vállalkozást vezetett Kaliforniában. A szervezet egyfajta élcsapatként kívánt munkálkodni abban, hogy olyan emberek is megismerhessék a pünkösdi élményt, akik máskülönben sohasem tették volna be a lábukat egy pünkösdi istentiszteletre. Ez a közösség, amelynek rendes tagságához sem nők, sem prédikátorok nem tartoztak, a bőség, az egészség és a nyelveken szólás „új” evangéliumának szószólójává válván meghatározó szerepet játszott a pünkösdi ideák világméretű elterjedésében.
A pünkösdi tábor presztízsnövekedésében és a karizmatikus mozgalom előkészítésében, melynek során már az ötvenes években is ezrek nyertek pünkösdi megtapasztalást a tradicionális egyházak tagjai közül is, egyéb tényezők között oroszlánrésze volt egy a szellemi ajándékok széles skáláját felvonultató ébredésnek is, amely a Gyógyulás Hangja nevet viselte. Ezt az ébredést William Branham, Jack Coe és Oral Roberts robbantották ki, majd sok száz társukkal országszerte fölkeltették az érdeklődést Isten gyógyító ereje iránt.
Hármuk közül Oral Roberts a legismertebb, egyes egyháztörténészek szerint a 20. század legkiemelkedőbb vallási személyisége. Bár – a vele idős korában közeli kapcsolatba került Kathryn Kuhlmanhoz hasonlóan – hivatalosan sohasem csatlakozott a Gyógyulás Hangja evangélisták köréhez, az ötvenes évekre mégis az ébredés kimagasló vezetője lett. A tehetséges és bibliai tudományokban jártas Roberts tisztelettel viszonyult a többi evangélistához, főleg Branhamhez, de közben gondosan őrizte függetlenségét, és hamar a legnépszerűbb híresség lett az ébredésben. Mire 1968-ban abbahagyta az evangelizációt, 1 millió emberért imádkozott személyesen kézrátétellel. Több mint 300 evangelizációs hadjáratán a teljes ember, nem csak a fizikai test gyógyítását tűzte ki célul. Az egyháztörténelemre gyakorolt hatása azonban ennél messze sokrétűbb; valószínűleg nála hatékonyabban senki sem járult hozzá ahhoz, hogy a klasszikus pünkösdizmus kitörhessen abból a miliőből, melyben született, és a karizmatikus mozgalomban is nehéz lenne még egy olyan személyt találni, aki azt egészen a kezdetektől ennyire innovatív módon, ilyen sok szálon és ekkora súllyal alakította. Mostanáig 120-nál több könyvet írt, népszerű Újszövetségi Hangzó Bibliája mindegyik vershez személyes kommentárokat és imát is fűz.
Granville Oral Roberts 1918-ban született Oklahomában, édesanyja már születése előtt Isten szolgálatára szentelte. Ereiben walesi és cseroki indián ősök vére is csörgedezik (1963-ban az amerikai őslakóktól elnyerte az „Év Indiánja” címet). Apja a Pünkösdi Szentség Egyházban prédikált, ami a pünkösdiek fentebb ecsetelt társadalmi státusa miatt állandó gúny céltáblájává tette az iskolában. Helyzetét csak súlyosbította, hogy erősen dadogott. A család istenfélő légkörben, ám nyomasztó szegénységben élt, és a felserdülő Oral – radikálisan szakítani akarván a családi hagyományokkal – elköltözött otthonról. Munka mellett jogot tanult, s egy fényes politikai karrier körvonalazódott a szemei előtt, ám álmait a tüdővész hamar szertefoszlatta. Közel fél évig sorvadozott betegágyán, miközben a szülei rendületlen imáikkal ostromolták a menynyet megtéréséért és gyógyulásáért.
A sok ima gyümölcse végül beért – egy Moncey nevű evangélista szolgálatán megtörtént a csoda. 1935-ben már prédikál, majd pásztorként szolgál, és közben teológiai tanulmányokat folytat. Mint 2002-ben kiadott, magyarul A hittel nincs lehetetlen címmel megjelent könyvében írja, ekkoriban mindenhova egy csomagtartónyi teológiakönyvet vitt magával, és mások prédikációs jegyzetei alapján készült a szolgálatokra. A radikális fordulat akkor történt, amikor felismerte: hiányzik Isten ereje az életéből. Az Urat kezdte keresni, mégpedig az Ő útmutatása alapján: térdre borulva többször végigolvasta az evangéliumokat és az Apostolok cselekedeteit. Amit ekkor felfedezett, egész pályafutását meghatározta. Észrevette ugyanis, hogy Jézus szolgálata hármas tevékenységre épült – Ő nemcsak prédikált, hanem tanított és gyógyított is. Megértette a kenet jelentőségét, és úgy határozott, hogy mennyei erő és kijelentés nélkül többet nem lép a szószékre. Egész életében elkísérte édesanyja tanácsa: „Kövesd Istent, és maradj kicsiny önmagad szemében!”
Hamarosan mindennaposak lettek szolgálatában a gyógyulás csodái, és megírta első könyvét Ha gyógyulásra van szükséged, ezt tedd! címmel. Fontos lépés volt szolgálati folyóirata, a Gyógyító Vizek megalapítása is, valamint az adminisztratív központ kiépítése Tulsában.
A 15 ezer dolláros kölcsönből vásárolt istentiszteleti sátor nagy rugalmasságot biztosított a számára; most már bárhol prédikálhatott, betegekért imádkozhatott. 1948 tavaszán és nyarán Roberts nem régóta működő hivatala már 25 ezer levélre válaszol, 30 ezer felkent zsebkendőt küld ki, és magazinjukat 90 ezres példányszámban osztja szét. (Később ő volt az első, aki a szolgálatát egyre nagyobb számban támogatókkal való kapcsolattartásra számítógépes rendszert vezetett be.) Már ebben az időben vannak istentiszteletek, amelyeken egy-egy alkalommal ezernél is többen fogadják el Jézus Krisztust Megváltójuknak.
A szárnyaló szolgálat 1950-ben válságba került, amikor a sátor tornádó áldozata lett. Ebben a helyzetben egyik fő életelvét követve – „ha látod a láthatatlant, a lehetetlenre is képes leszel” – 65 ezer dollárért új sátrat rendelt.
A szolgálat évről évre jelentős növekedést könyvelhetett el, 1951-ben megépül az első az impozáns székházak közül, és a szolgálati sátrakat is egyre nagyobbakra kell cserélnie.
Úttörő szerepe volt az elektronikus média felhasználásában is evangelizációs célokra. Az ötvenes évek elejére 400-nál is több állomást számláló rádióhálózatot épített ki, és elsőként ismerte fel a televíziózásban rejlő lehetőségeket. A premier 1954. január 10-én volt, minden várakozást fölülmúló reakcióval. A filmre vett evangelizációk voltak az első, Isten kenetét dokumentáló felvételek a történelemben. Az ötvenes évek közepén televíziós hálózatot épített fel: 1957-re az ország 500 tévéállomása közül 135-ről sugározták gyógyító szolgálatát. A közvetítések olyan emberek millióinak otthonába vitték Isten országának jelekkel és csodákkal kísért evangéliumát, akik másként talán soha nem mentek volna el egy élő gyógyító összejövetelre. Ilyen személy volt John F. Kennedy is, aki a Fehér Házban fogadta Oralt és munkatársait, hogy elmondja, mennyire élvezi adásukat. Az első „televangélista” szélesebb körben tette ismertté a gyógyulás, a nyelveken szólás, a prófétálás, a csodatevés és a Szent Szellem más ajándékainak valóságát, mint korábban bárki. Producere, Dick Ross később Kathryn Kuhlmannal és Billy Grahammel is dolgozott. A nézettség általában valahol 10 és 40 millió között mozgott. Úttörő példáját csakhamar mások is követték. Elsőként Pat Robertson 1961-ben – az első, kizárólag vallási műsorokat sugárzó állomás az országban tulajdonképpen az övé volt. A CBN alig élte túl a korai hatvanas éveket, de az évtized végére pályája meredeken ívelt felfelé; Robertson sikertörténetét a szekuláris média világából Ted Turneréhez hasonlítják. A hatvanas évek végén Jim Bakker és Paul Crouch megalapította a TBN-t, majd 1974-ben Bakker immár önállóan a PTL-t. Kathryn Kuhlman 1967-ben kezdte meg saját közvetítéseit, Robert Schuller 1970-ben, Jimmy Swaggart 1972-ben. Bár a televíziót a karizmatikus mozgalmon kívül is használták – elsősorban Billy Graham és Jerry Falwell nevét kell említeni –, a hetvenes évekre a médiát a pünkösdi-karizmatikus szolgálatok uralták. Ennek részben szervezeti okai voltak: az ötvenes és hatvanas évek gyógyító ébredéséből több tucatnyi nagy, független szolgálat került ki, melyek erejéből tévéprogramok finanszírozására is futotta, és már felhasználhatták az úttörők, Roberts és Robertson tapasztalatait.
Ha a 20. század során a pünkösdi-karizmatikus mozgalomban született jelentős oktatási intézményeket vesszük sorra, megint csak Roberts áll az első helyen, aki azzal a korai pünkösdi felfogással is szakított, miszerint a Szent Szellem ereje és a felsőoktatás összeegyeztethetetlen. 1963-ban alapította meg az oklahomai Tulsában a nevét viselő egyetemet, amely két évvel később meg is nyitotta kapuit. Követői közül – miként a keresztény tévéközvetítés terén – ismét Pat Robertson emelkedik ki: a Virginia Beachben épült Regent University 1978-tól várja a hallgatókat. Ma már pünkösdi egyetemek, teológiai és művészeti főiskolák százai működnek világszerte.
Az Oral Roberts Egyetem (ORU) futurista architektúrája és oktatásbeli újszerűsége azonnal elismerést váltott ki, és Amerika rangidős karizmatikus egyeteme rekordidőn belül, hat év alatt területi akkreditációt kapott. Egy ügyes és jellegzetesen amerikai módszerrel, egy országosan is versenyképes egyetemi kosárlabdacsapat szervezésével pedig az egész nemzet figyelmét felkeltették. Az alapító pénzalapteremtő képessége lehetővé tette az intézmény folyamatos bővítését – a hetvenes években az Oral Roberts Evangelizációs Szövetség körülbelül évi 3 millió dollárt fordított az egyetem céljaira, és a kilencvenes évekre 250 milliós értékű, ultramodern felszerelésű egyetemmé fejlődött. A kedvezményes tandíjrendszer tovább segítette a gyors növekedést, úgyhogy 1986-ra ötezresnél nagyobb hallgatótestületével messze a legnagyobb pünkösdi-karizmatikus felsőoktatási intézmény lett. 1975 és 1978 között további professzionális iskolákat csatoltak az egyetemhez: fogorvosi, gyógyszerészeti egyetemet, ápolónőképzőt, valamint jogi kart. Az egyetemmel kapcsolatos célkitűzései is hozzájárultak ahhoz, hogy Oral elhagyja pünkösdi felekezetét, amelybe beleszületett. Az erősödő karizmatikus kereszténység ugyanis igényelte gyermekei képzését, és sokan jöttek a gyönyörű, új egyetemre. 1975-re már csak a hallgatók fele származott klasszikus pünkösdi felekezetekből.
Oral Roberts hosszú távon anyagi sikerét főleg azon képességének köszönhette, hogy sikeres karizmatikus üzletembereket tudott egyre nagyobb számban megnyerni és mozgósítani; tulajdonképpen a már említett Teljes Evangéliumi Üzletemberek Nemzetközi Közössége, amely óriási formáló szerepet játszott a késői ötvenes és hatvanas évek karizmatikus mozgalmában, az ő ösztönzésére alakult meg. Demos Shakarian Roberts egyik legfontosabb támogatója maradt, és ő lett az Oral Roberts Evangelizációs Szövetség kurátora.
Roberts sokat tett a pünkösdi csoportok közötti egység építésében. Hosszú évtizedeken át alig volt valami kapcsolat az amerikai pünkösdi csoportok között, hacsak a közöttük zajló, sokszor „juhlopás”-nak tekintett migrációt nem nevezzük annak, ami persze nem együttműködésre sarkallta a vezetőket. A változás a háború idején kezdődött, és 1948-ban Roberts maga is ott bábáskodott a pünkösdieket egyesítő országos szövetség születésénél. Ily módon a pünkösdizmus már a karizmatikus mozgalom feltűnése előtt is úton volt afelé, hogy társadalmi és felekezeti körökben is köztiszteletet vívjon ki magának. Ám a „pünkösdi ökumenizmus” hozta változás csak lassan hatott, és Roberts, aki már nagyon korán hangsúlyozta, hogy szolgálata minden felekezet rendelkezésére áll, a szolgálata iránt nem pünkösdi körökből mutatkozó igény láttán 1967 és 1968 során egy sor radikális döntést hozott. (Különösen a katolikusok vonzódtak hozzá. A New York-i, philadelphiai és chicagói püspökök aggodalommal figyelték, milyen sok hívük látogatja a gyógyító istentiszteleteket, és mennyien támogatják adományokkal is az oklahomai evangélistát.) A növekedésben megrekedt tévéprogramot törölte, véget vetett evangelizációs hadjáratainak, és szülőfelekezetét, a Pünkösdi Szentség Egyházat a metodista egyházra cserélte fel.
1969-ben, amikor az ORU már megalapozottan működött, bejelentette, hogy visszatér a televízióhoz, főidejű adások formájában. Ezt a lépését egész szolgálata egyik legfontosabb döntésének nevezte. A tévéközvetítések csapásiránya tekintetében váltás történt: a világi műsorok versenytársaként szórakoztató programokat kezdett közvetíteni. Látványos műsoraiban a leghíresebb evangélistákat is vendégül látta, továbbá neves politikai és közéleti személyiségeket. Felléptek a keresztény szórakoztatóipar olyan előkelőségei, mint Pat Boone, de hollywoodi hírességek is.
Az új formátumú televíziós fellépések 64 milliós nézettségi rátával óriási sikert hoztak. „A történelem ezen pillanatában a tömegek személyes elérésének leghatásosabb módját a televízió kínálja” – nyilatkozta Roberts. E kijelentésével új korszak köszöntött be, az „elektronikus egyház” érája. 1974 végén döntését így kommentálja: „Koreográfiánk miatt sokan nem voltak ránk kíváncsiak az egyházakból, de televíziós megjelenésünk óta mégis 111 vallási tévéprogram lépett színre, és legtöbben a mi módszereinket követik.”
Az új módszerek bevezetésének idején is nyíltan hangoztatta, hogy nem hagyta el a hitből való gyógyítást. A Bővelkedő Élet hasábjain továbbra is egymást érték a gyógyulási bizonyságok, és egy speciális imacsoport huszonnégy órás telefonügyeletet tartott az egyetemen épült imatoronyban. A szolgálat a gyógyulással kapcsolatos tanítások sokaságát adta közre, s a „csodatevő hit” továbbra is központi téma maradt. A hetvenes évek tipikus bizonyságai között ugyanolyan drámaiak is akadtak, mint húsz évvel korábban.
Roberts várakozása szerint szolgálatának csúcspontját a Hit Városa Orvosi és Kutató Központ felépítése hozta volna, amely 1981-ben nyílt meg 250 milliós költséggel. A komplexum egy harmincemeletes kórházból, egy hatvanemeletes orvosi központból és egy húszemeletes kutatóintézetből állt. A központot az a látás hozta létre, hogy a teljes személy gyógykezelésében ötvözzék a hit imáját és az orvostudományt, a természetfelettit és a természetest. Ebben is egy korábbi pünkösdi felfogással szakított. Miután azonban a Hit Városával kapcsolatos tervei 1990-ben kudarcot vallottak – bár az Ortopédiai Klinika ma is működik Oklahomában –, legtöbb energiáját ismét az egyetemre fordította. A Time magazinban 1987. július 13-án egy gyermek feltámadásáról megjelent cikk ugyanakkor azt mutatja, hogy Oral Roberts tevékenysége korántsem csupán adminisztratív jellegű ekkoriban sem.
A kilencvenes években még mindig ugyanolyan érzékenység és rugalmasság jellemezte, mint korábban, ha Isten új munkájáról volt szó. A Rodney Howard-Browne és mások vezetésével világszerte erőteljes felfrissülést hozó ébredésből az idősödő Roberts is kivette részét a szolgálók fiatal generációját támogató szellemi atyaként. 1993-ban a Howard-Browne-szolgálat presztízsét ugyancsak emelték az ORU-ról kapott meghívások.
Az ezredforduló után még mindig aktív, és a szolgálatukat keresők számára is bőséggel megosztja sikerei titkát a Hittel nincs lehetetlen lapjain. Mint írja: „Igaz, a testem már nem fiatal, és az idén is öregebb lesz – de a teljes történethez még hozzátartozik a Szellem vibrálása bennem, az, hogy a Szent Szellem imanyelve szüntelenül megújítja elmémet, mert értem is annak jelentését; s a hittel való vetés csodája, mely számomra az adás és az elfogadás módját jelenti. Mindezek visszatartják az öregedés folyamatát, és megújítják az erőmet, mint a sasét. Járom az országot a két óceán között, súlyos kenettel a szolgálatomon. Prédikálok, az Úr tüzével a szívemben. Érzem, Isten csodatévő ereje működik, miközben tanítok, hirdetem az Igét, és betegekért imádkozom, s ugyanez az erő hatja át írói és nevelői tevékenységemet is.”
2004-ben Benny Hinn-nek Ez a te napod című tévéműsorában Oral egy friss látomásáról számol be, és a kereszténységet éberségre inti Krisztus közeli visszatérésére figyelmeztetve.
Felesége, Evelyn, hatvanhat éves sikeres házasság után – amelyből négy gyermek született – 2005. május 4-én az Úrhoz költözött. Evelyn Lutman Fahnestock is prédikátorcsaládból származott. Oral Roberts ma Kaliforniában, Palm Springs közelében él.