2001. május-június

Aktuális

Tudatosan gerjesztett feszültségek

Az elmúlt évek egyik politikai szlogenje a család megerősítése. Ebbe a trendbe illeszkednek a szektaellenes mozgalmak is, miközben a hűtlenség, az alkoholizmus vagy a szerencsejáték-függőség ellen, amelyek a statisztikák szerint a családok legkártékonyabb ellenségei, nincs Magyarországon számottevő, szervezett civil fellépés.

A szociológiai felmérések szerint a családon belüli erőszak, a szenvedélybetegségek, gazdasági problémák és a házastársi hűtlenség a családok válságainak fő okai (KSH). A történelmi egyházakkal szemben alternatívát kínáló felekezeteket, a kisegyházakat leginkább bíráló Segítő Barát Munkaközösség egyik fő támasza a közszolgálati média, különösen a szélsőségesen jobboldali Vasárnapi Újság. Ezek különféle műsoraikban jelentős társadalmi problémának igyekeznek beállítani a kisegyházak jelenlétét Magyarországon. Legutóbb például a Magyar Rádió Napközben című műsorában jelentek meg az alábbi sztereotípiák: éhező gyermekek, akik otthonról, szüleiktől ellopott pénzzel adakoznak; környezetüktől elzárt, réveteg, örömtelen fiatalok, akikből üres bábut csináltak; lakásukat elvesztett, vagyonukról a közösség számára lemondott szerencsétlenek.

„Nem érdekel a maga véleménye”

Az egykori rendőrnő, jelenleg hivatásos anya, Szatmári Ágnes négy gyermek édesanyja. A család büszke tulajdonosa egy Baranya megyei kistelepülésen egy „álomszép, festői környezetben levő háznak” , amely kulcsszerepet tölt be a velük kapcsolatos híradásokban. Ágnes édesanyja sokáig tagja volt a Segítő Barátnak, e minőségében lehetett vele találkozni a Vasárnapi Újságban, illetve a Magyarok Házában tavalyelőtt megrendezett „Százezer szülő az őrület határán” című konferencián.

Ágnes a maga példáján tanulta meg, hogy a média, ha úgy akarja, a tények tendenciózus csoportosításával és a részletek elhagyásával „bármit rá tud bizonyítani bárkire” . Rájuk például azt, hogy teljesen megszakították a kapcsolatot a szüleikkel, és hogy a „szekta” miatt tönkrementek, lakásukat is kénytelenek voltak eladni.

A történet így szól: „1996 nyarán tértünk meg, a férjem szülei azonnal tudomásul vették, mondván, felnőtt emberek vagyunk. Az én szüleim viszont nem így közelítették meg ezt. Az első év nagyobb konfliktusok nélkül telt el, de amikor megtudták, hogy két iskolás gyermekünket gyülekezeti iskolába kívánjuk beíratni, elhatározták, hogy ezt nem engedik. Előfordult, hogy feljelentést tettek a pszichiátriai intézetben, illetve a gyámhatóságon, hogy engem a »szektában« arra akarnak kényszeríteni, hogy megöljem a gyermekeimet.

Éppen a szülés előtt két nappal jelent meg a védőnő, hogy a gyámhatóság nyomoz az ügyben. Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztük, hogy magunk és gyermekeink érdekében jogunk és kötelességünk védekezni. Konkrétan: ekkor adtuk el lakásunkat, és az új címünket nem közöltük. A pénzt nem herdáltuk el, hanem később vidéken vettünk egy házat.

Két hónap múlva azonban tisztáztuk ezt az ügyet, és helyreállt a kapcsolatunk, kölcsönösen sokat segítettünk egymásnak, nagyon hálásak vagyunk szüleimnek, mert átengedték nekünk a belvárosi lakásukat, hogy a leányaink az általunk kiválasztott iskolában tudjanak tanulni.”

A jobboldali média erre az időszakra húzta rá a „szekta teljesen izolálja a tagjait” sztereotípiát. Ágnesékat nem hallgatták meg: „Édesanyám részt vett a Magyarok Házában rendezett fórumon. Telefonon felhívtam Franka Tibor újságírót, a Vasárnapi Újság prominensét, aki ekkor a szektaellenes mozgalom népszerűsítésének élére állt, ő volt az est szervezője. Megkérdeztem tőle: miért nem hívott meg engem az eseményre, hiszen én vagyok az első számú érintett az ügyben. Azt válaszolta: »nem érdekel a maga véleménye«.”

Pedig érdekes eset történt, amely még Ágnes édesanyját is elgondolkoztatta. Az egyik riportban elhangzott, hogy a családot a Hit Gyülekezete anyagilag tönkretette, és a lakásuk eladására kényszerítette. Erre ők megkérdezték az édesanyát, miért nem mondta el, hogy azért adták el egykoron a lakásukat, mert a kétszobás panel kicsi volt a négy gyermeküknek, és építkezni akartak, majd végül vidéken vettek egy házat, Budapestre pedig azért költöztek később vissza, mert kizárólag így tudták megoldani az akkor nagycsoportos kisfiú logopédiás fejlesztését. „Édesanyám elmondta, hogy úgy ollózták öszsze ezeket a szavait, hogy az beleilleszkedjék a Hit Gyülekezete lejáratását célzó kampányba. Az általa adott riportban ugyanis elmondta, hogy mi házat vettünk, de ezt kihagyták a riportból. Tudomásom szerint emiatt mostanában már nem vesz részt a Segítő Barát munkájában, nem nyilatkozik a médiának, és kapcsolatunk is remek azóta.”

Politika a családban

Dénes Csaba és Szilvia egy új családi házban fogad bennünket. A vakolás még hátra van, de a ház mögötti gondozott kertben facsúszdák és mászókák állnak a három fiúgyermek rendelkezésére.

Dénes Csaba

Csaba édesapja, Dénes János többször feltűnt a különféle „szektaműsorokban” a kisegyházakat negatív színben feltüntető hozzászólóként. Ő aktívan részt vett az 1956-os forradalomban, ezért a megtorlás után 1963-ig börtönben ült. Részt vett az illegális ellenzék tevékenységében, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, valamint 1990-től országgyűlési képviselője volt. Később sokáig függetlenként tevékenykedett, végül pedig a Magyar Igazság és Élet Pártja soraiban találta meg politikai otthonát.

„Az a helyzet, hogy ha a politika vagy a vallás nem kerül szóba, nincs is semmi gond közöttünk. A nagyszülők jól eljátszanak az unokákkal, s mint más családokban szokás, sokszor ők vigyáznak rájuk” – mondta együttesen Csaba és Szilvia. Szilvia hozzá is tette: „Apósomnak többször mondtam, mennyire hálás vagyok azért, hogy jól felnevelték Csabát, aki már 18 évesen önálló és felnőtt gondolkozású fiatal volt. Nagyon felelősségteljesen gondoskodik a családjáról, amióta ismerem.”

Csabát sokáig azért nem érdekelte a politika, mert tudta, hogy édesapját igaztalanul hurcolták meg 1956-ban. A rendszerváltást ezért apolitikusan élte meg. Ma édesapjától eltérően gondolkozik például a zsidóság megítéléséről és a különböző magyar felekezetek legalitásáról. Azt azonban legfontosabb feladatának tartja, hogy minél hamarabb befejezze házát, és gyermekeinek minél jobb környezetet és magas szintű oktatást tudjon biztosítani.

A nősülést nem kell magyarázni

„Nagyon sajnálom, hogy megromlott a kapcsolatom a szüleimmel, pontosabban édesanyámmal, ami később az egész családra kihatott” – mondja kissé szomorúan Juhász Péter, akinek édesanyja a Segítő Barát frontembere. Péter egy ízlésesen berendezett, lipótvárosi polgári lakásban fogadott bennünket feleségével, Ágnessel és kislányával, Petrával.

A 28 éves fiatalember családi konfliktusáról rádió- (Magyar Rádió – Vasárnapi Újság) és televízióműsor (RTL Klub, Fókusz) is készült, ez utóbbi azután, hogy az édesanya – a saját maga által korábban odaajándékozott lakásért – pert indított a fia ellen. Péter nehezen beszél minderről, mivel a körülmények ellenére szüleihez való viszonyában a Tízparancsolatot igyekszik követni: „Sokat köszönhetek a szüleimnek, lehetőségeikhez mérten tisztességesen felneveltek, nem szeretnék ezért olyan információkat kiszolgáltatni, amelyek nem tartoznak igazából senki másra, csak ránk.”

Mint mondta: a kereszténységhez nem valami nagy csalódás vagy tragédia vezette. „A társadalmi elvárásokhoz mérten sikeres ember voltam, hiszen aranyjelvényes szinten sportoltam, elvégeztem a dísznövénykertész szakmunkásképzőt, majd leérettségiztem.” Jézus Krisztusról egy osztálytársa beszélt neki, ennek hatására ellátogatott egy pünkösdi gyülekezetbe, ahol megtért, majd közel egy év múlva a Hit Gyülekezete istentiszteleteit kezdte látogatni.

Juhász Péter és Ágnes Petrával és barátaival

Elmondása szerint az édesanyjával való kapcsolatának megromlása két eseményhez köthető. Az első a szülői házból egy albérletbe való elköltözése, a második pedig az esküvője. „A költözést egyszerűen az motiválta, hogy jóval túl a húszon saját lábamra akartam állni. A nősülést pedig, remélem, senkinek sem kell magyarázni – teszi hozzá. – A saját utamat szeretném járni, magam eldönteni, hogy miben hiszek, a gyermekeimet tisztességesen felnevelni. Egyszerűen felnőttként kívánok élni” – mondja Péter, aki kertépítő szakemberként dolgozik, és emellett főiskolai tanulmányokat folytat.