2006. december

Aktuális

Tehénembert teremtenek

Két angol kutatói csoport három évre szóló engedélyért folyamodott, amely lehetővé teszi számukra emberi és szarvasmarha-DNS fúziójából származó embriók létrehozását. Ez azért lenne fontos, mert jelenleg több száz petesejtre van szükség egyetlen sor emberi őssejt előállításához. A kutatók szarvasmarhák petesejtjeivel pótolnák az emberi DNS-t, ezzel gyakorlatilag kimérát, részben ember, részben állat élőlényeket hoznának létre, melyeket néhány napig hagynának életben. Így szeretnék kezelni az olyan betegségeket, mint a Parkinson- és az Alzheimer-kór, illetve az agyvérzés okozta egészségkárosodást. A kutatás széles társadalmi rétegekben nem kis felháborodást váltott ki. „Az emberiség történetében mindig megkülönböztették az embereket és a különböző állatfajokat” – nyilatkozta a BBC-nek Callum MacKellar, a Humán Bioetika Tanácsának tagja, majd hozzátette: ez a kutatás elmossa az emberek és állatok közti határvonalakat.

(BBC)