2004. május

Aktuális

Kevin Max magyarázkodik

Elvált a dc Talk frontembere

Az utóbbi évtized egyik legnagyobb hatású keresztény zenekara, a dc Talk frontembere, és az utóbbi években már sikeres szólistaként is ismert Kevin Max elvált feleségétől. A válás okai jelenleg nem ismertek. A zenész-énekes saját weboldalán tette közzé a hírt, miszerint hosszú vívódás után hagyta el Alaynát.

„Sok ima és gondolkodás után tudatni akartam a közönséggel, hogy Alayna és én már nem vagyunk házasok. Mindketten döntést hoztunk pásztoroktól és szellemi vezetőktől kért tanácsokat követően. Már egy ideje elváltunk, de nem éreztem szükségét, hogy nyilvánosság elé tárjuk ezt a tényt. Még mindig barátok vagyunk, és folyamatosan imádkozunk Isten iránymutatásáért mindkettőnk életére nézve. A döntés kölcsönösen született meg, nem gyűlölet, hanem szeretet motiválta, továbbra is kapcsolatban maradunk, és kérjük imáitokat mindkettőnkért” – ködösít Kevin. A keresztény sztár zenei tevékenysége mellett verseket is ír, melyekből a közelmúltban kötetet adtak ki, Stereotype Be című lemeze pedig annyira sikeres lett, hogy most egy következő album megjelentetésére készül.

(HitHits)