XIX. évfolyam 1. SZÁM

Kedves Olvasó!

Ez a számunk főként a fiataloké, szerzőink túlnyomó többsége is huszonéves, először írnak lapunkba, de vélhetően nem utoljára. A gyülekezet keszthelyi ifjúsági táborában rendezett tehetségkutató verseny döntősei közül kértünk föl némelyeket, hogy ott elhangzott, remek előadásaikat írásban is tegyék közkinccsé.

A fiatalok helyzetéről és lehetőségeiről is beszél Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető pásztora a vele készült interjúban, amelyben részletesen vall a gyülekezet jelenéről, állapotáról, nehézségeiről és kilátásairól egyaránt. Szó esik ennek kapcsán a gyülekezet egységének megőrzéséről; a zene szerepéről; a gazdasági válság túlélési módszereiről; az új világ szülési fájdalmairól; a terrorizmus értékeléséről; a magyar egyházpolitika jövőbeli forgatókönyveiről is egy esetleges jobboldali kormányváltáskor, egy keresztény koalíció lehetőségéről; valamint arról is, hogy tudomásunk szerint mégsem jelenik meg újabb lejárató könyv közösségünk ellen.

A Biblia reneszánsza sorozatunk is a fiatalokra koncentrál Pál apostol két fiatalembernek, Timotheosznak és Titusnak írt levelei új fordításának közlésével.

Minden kedves olvasónknak ezúttal is az Új Exodusszal eltöltött, szellemi életüket inspiráló órákat, kellemes ünnepeket, boldog, áldott új évet kívánunk nagy szeretettel és tisztelettel!

A Szerkesztőség