2001. május-június

Postaláda

Postaláda

Olvasói levelek

Kedves Olvasóink!

Úgy tűnik, hogy két utolsó számunk írásai, levelei újabb levélírókat indítottak fel az „autonóm jelenség” hátterének megvilágítására.

– a szerk. –

Tisztelt Szerkesztőség!

Április hónapban olvastam a Postaláda rovatot, és látom, hogy még most is sokakat foglalkoztatnak a két és fél éve történt sajnálatos események, melyekben én is részt vettem Piszter Ervinék oldalán. (…)

Látó János vagyok. 1995-től kezdtem el a romák felé szolgálni. (…) 1998 augusztusában Görbicz Tamás egyik felszólalása után nagyon negatív befolyás alá kerültem. Másnap Piszter Ervin teljesen Németh Sándor ellen fordított. Görbicz Tamás, Takács Ferenc hosszú órákon át fertőzött keserűségével, lázadásával. Ekkor még nem tudtam, hogy már hosszú ideje szervezkedtek Sándor ellen.

A többéves szolgálat során engem is értek sebek, melyeket az Úr menet közben begyógyított. Ezeket Ervinék feltépték, kihasználták, és a saját oldalukra állítottak. Jól jött számukra, hogy velem együtt egy háromszáz fős roma gyülekezet melléjük állt.

Különös dolgok kezdtek történni. Az autonóm gyülekezet megalakulását követő két hétre kiraboltak minket, ellopták minden értékünket. Anyagilag sikeres voltam, de az alatt az öt hónap alatt, amíg velük voltam, minden üzletemet és anyagi bevételemet elvesztettem. Szellemileg leuralt a depresszió, félelem, hitetlenség, elmémben is állandó zaklatások, gyötrések voltak. Úgy éreztem, meghasonlok magammal.

Korábban elítéltem a pletykát, hazugságot és a varázslást. Ervinék a szolgálatukat ezekre építették. (…)

Meghívtam szolgálni Görbicz Tamást a Roma Gyülekezetbe. Az összejövetel után tartott rögtönzött fórumon a Hit Gyülekezetében végzett szolgálatomat lejáratta. Ezek után a gyülekezetemből elment hetven-nyolcvan ember. (…)

Két hét múlva Takács Ferencet hívtam szolgálni. Egyik pillanatban nyájas, hízelkedő beszéddel, a másik pillanatban gyűlölettől szikrázó szemekkel prédikált. Isten Igéjét bunkósbotnak használta. Az összejövetel végén mindenkiért imádkozott kézrátétellel, amivel szellemileg teljesen megfertőzte az embereket. (…)

A gyülekezetünk darabokra esett szét.

Piszter Ervinék semmit sem tettek annak érdekében, hogy a gyülekezet együtt maradjon, sőt uszították az ellenem lázadókat, hogy bátran szolgáljanak. (…) December elejére körülbelül harmincan maradtunk. (…)

Ervinék mindig arra hivatkoztak, hogy ott voltak Sándor mellett, ezért szavahihetők. Én viszont a szakadás után Piszter Ervin szűk, bizalmas köréhez tartoztam, így szem- és fültanúja voltam annak, amit leírok. Ezeken a „fórumokon” nagyon komoly vádak hangzottak el, amelyeket a hívőkkel teljesen elhitettek. Megdöbbentem, mikor szűk körben kérdezték egymást, hogy a súlyos vádakat honnan tudják (milyen forrásból származnak)? A válasz az volt, hogy Z. hallotta X.-től, X. mondta Y.-nak, és Y. mondta Ervinnek. Megrázott, hogy úgynevezett „tényszerű” vádjaik nagy része megalapozatlan, ellenőrizetlen pletyka és hazugság volt. (…)

Ervinék az első perctől kezdve tervezték azt is, hogy az egész ügyet a nyilvánosság elé viszik. Ez ellen többen tiltakoztunk, hivatkozva az 1Kor 6-ra. Azt hazudták, hogy ők semmi információt nem adtak ki a sajtónak. Szerintük egy újságíró az úgynevezett „fehér könyvből” szerezte az információit. Az autonóm gyülekezet tagjai a mai napig is így tudják. Személyesen jelen voltam, amikor Bartus bemutatta cikkét, ami meg fog jelenni, Ervinék elolvasták, és nagy megelégedéssel bólintottak. Jobboldali újságíróknak is adtak ki információkat. Céljuk az volt, hogy a Hit Gyülekezetén belül teljes bizalmi válság alakuljon ki; ennek hatására a bankkölcsönt a Hit Gyülekezete ne tudja visszafizetni, így a bank lefoglalja a Hit Csarnokot; Németh Sándor elhagyja az országot, és a Hit Gyülekezete tagjai tömegesen átmenjenek az autonóm gyülekezetbe.

Ezekben az időkben nagyon sok ember megbotránkozott, és elhagyta az Urat. Ervinék senkit és semmit nem kíméltek. (…)

Szellemi ANALFABÉTÁKNAK tartom őket. Megtagadtak sok bibliai igazságot. Megtagadták a Szent Szellem új hullámát. Összejöveteleiken nem voltak kijelentések Istentől, nem mozgott a Szent Szellem, merev, vallásos légkör volt. (…) Ahova betették a lábukat, mindenhol megosztások, szakadások jöttek létre. Sajnos sok családon belül is. Az autonóm közösséghez örömmel csatlakoztak a Hit Gyülekezete ellenségei; még prédikálhattak is. (…)

1998 decemberében voltam utoljára az összejövetelükön. Mikor megtudták, hogy otthagytam őket, rólam is elkezdtek hazudozni. Azt terjesztették, hogy a Hit Gyülekezetéből pénzt és állást kapok. (…) Többen felhívtak telefonon, akik elmondták, hogy ők is válságban vannak: depresszió, félelem és anyagi csőd. (…) Elkezdtem böjtölni, imádkozni, és figyelni a gyümölcsökre. (…) Fokozatosan kezdtek kiszorulni az életemből a sötétség erői. Visszatért a hitem, az öröm és a reménység. Ezeken a nehéz, hideg, téli napokon különösen megtapasztaltam Isten vigasztalását.

1999 márciusában bocsánatot kértem Németh Sándortól, és visszajöttünk a Hit Gyülekezetébe. Az életem fokozatosan helyreállt. (…)

Megkérdezheted (jogosan), hogy miért csak most beszélek erről az egészről…

Idő kellett a helyreállásra, hogy indulatok nélkül tudjak erről beszélni. (…)

Soha ne felejtsd el, hogy amit vetsz, azt fogod learatni! Ne hagyd el azt a helyet, ahol Isten megáldott!

Szeretettel:
Látó János, Budapest

Ui: Ezt a levelet önszántamból írtam, senki nem kért rá, és senki sem fizetett le ezért.

Tisztelt Szerkesztőség!

Az Új Exodus előző számaiban a Hit Gyülekezetéből három éve „autonomizált” vezetők fegyelmezéséről olvastam. Ahhoz a megállapításhoz szeretnék hozzászólni, „hogy a Hit Gyülekezetének az elmúlt három évben a zaklatás időszakát kellett átélnie, (…) Piszter Ervint és társait terheli a legnagyobb felelősség”.

A történt lázadás és lázítás rossz álomként idézte föl bennem a húsz évvel ezelőtti eseményeket, amikor is Piszter Ervin az akkori gyülekezetünk szétszakításában élen járt. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a múlt szinte megismétlődött.

A nazarénus közösségen belül 1974-ben Istennek egy ígéretes munkája indult el. Egy hangszeres dicsőítő hét utolsó napján a Szentlélek különleges és váratlan módon érkezett hozzánk. Ezután teljes szívvel odaszántuk magunkat Isten keresésére, új látást nyertünk a dicséretről és Isten imádásáról. Elkezdtünk buzgón imádkozni az ismerős fiúk és lányok, köztük a Piszter-fiúk megtéréséért. Sok kóborló fiatal tért meg ebben az időben. Piszter Ervin is ekkor csatlakozott hozzánk és kapcsolódott be az ébredésbe. 1976-ban a nazarénusoktól – a Szent Szellemmel való betöltekezés, démonok kiűzése, nyelveken szólás miatt – kizártak bennünket. Elkezdődött egy dinamikus, Krisztus testében helyét kereső közösségi élet. A lelkesedés és odaszánás mellett még nem tudtuk, hogy milyen a helyes egyházvezetés. Piszter Ervin kezdeti buzgósága mellett kritikus beszédével és magatartásával elkezdett némelyeket személyem és a többi vezetőtársam ellen uszítani. Külön összehívott embereket, saját klikket alakított. Sajnálatos módon egy kanadai vendégprédikátor – B. M. – csak olajat öntött a tűzre, amikor Piszter Ervint „Mózes”-nek nevezve megerősítette őket az ellenszegülésben. Amikor egy családi ház alagsori termében összejövetelt tartottunk, s a végén fölmentem valamiért a lakásba, nagy megdöbbenésemre e klikk éppen külön úrvacsorát vett. Alattomos magatartásuk sok fájdalmat okozott, és szétzilálta a gyülekezetet. Vádakat zúdítottak ránk, és követelték, hogy „álljunk le az istentiszteletekkel”, továbbá mi, vezetők „szálljunk ki a székből, hogy mások beleülhessenek”. Főleg három család köré csoportosult ez a társaság, akiket Piszter Ervin 1979-ben kiszakítva a budaörsi gyülekezethez csatlakozott. Ezt nem volt könnyű megemészteni.

Később, itt a Hit Gyülekezetében éveken át vele együtt szolgálva azt gondoltam, hogy Piszter Ervin megtért a lázadó magatartásból. Sajnos mégsem. Az akkor köré csoportosult személyek nagy részét most innen is kiszakította, elárulta az ébredést, és gyalázatot hozott Isten munkájára.

Soós István, lelkész
Budapest

Tisztelt Szerkesztőség!

Vegyes érzelemmel olvastam először az Új Exodus legutóbbi számaiban megjelent, az autonóm gyülekezettel foglalkozó leveleket és a témával kapcsolatban Németh Sándornak a nyilatkozatát. Nem helyes a sebeket újabb sértésekkel orvosolni – gondoltam. A két közösség jobban tenné, ha az Úrra és szolgálatára fordítaná az erejét, hisz közös ellenségüket, az ördögöt csak így tudják legyőzni. Ez év nyarán azonban megértettem, hogy az üggyel fontos foglalkozni, mert mindenki – így egy közösség is – egyenes úton csak akkor tud járni, ha tetteit megítéli Isten Igéjével, és bevallja hibáját, bűneit.

Az 1998-as kiválás óta mindkét csoport tevékenységét figyelemmel kísértem. Valóban, a nagy balhét és botrányt előidéző szégyenteljes eseményekkel kapcsolatban még nagyon sok hívőnek nincs világos képe. Nem tudok egyetérteni Németh Sándor Bartus Lászlóra vonatkozó véleményével. Szerintem Bartust nem terheli akkora felelősség a szakadásért, mint Piszteréket, noha nélküle az ügynek nem lett volna akkora sajtóvisszhangja, és politikai üggyé sem tudott volna válni. Szerintem Piszterék dumálták meg Bartus agyát betegsége és felgyógyulása idején, hogy Németh Sándorral szembefordítsák, és a puccs sajtómenedzselését rátukmálják. Bartus balek volt, aki habitusából fakadóan fanatikusan igyekezett végrehajtani a számára kiosztott feladatot. Több autonómos is állítja, hogy az üggyel kapcsolatos írásait előzetesen egyeztette Piszterékkel, sőt a Fesz van című könyv megírására is Takácsék buzdították. Egy ismerősöm elmondása szerint – aki szemtanúja volt annak, amikor még Bartus és Takács a Tatai-tó partján együtt horgásztak – Takács mesélt N. S.-ről és a gyülekezetről Bartusnak, és többek között azt is mondta neki, hogy „ezt is írd meg a könyvedben”.

Azt nem vitatom, hogy a Hit Gyülekezetének és lelkészének társadalmi megítélésében Bartus okozta a legnagyobb kárt. Én azonban úgy látom, hogy a kétségkívül tehetséges újságíró közéleti pályafutásában is legalább ekkora hitelrontást idézett elő a könyv, míg az ominózus puccs bizonyos területein – legalábbis előttem – Piszterék tűnnek nyerteseknek. Ezek a szürke és szerény képességekkel rendelkező emberek csak Bartus segítségével tudtak keresztény vezetőkké avanzsálni. Hálásak lehetnek Bartusnak egész életük során, aki nélkül csupán néma és felejthető szektás zűrzavart tudtak volna előidézni ügyködésük által. Őszintén bevallom, rám is nagy hatást gyakoroltak kezdetben felforgató handabandázásaik, különösen az egyház demokratikus vezetéséről szóló eszmefuttatásaik. Idővel aztán felszívódott szervezetemben méreginjekciójuk.

Az elmúlt időben alkalmam nyílt néhányszor az USA-ba utazni, és ott felkerestem néhány sikeres gyülekezetet. Mindegyikükben azt tapasztaltam, hogy a természetes szintet tekintve a közösség élete pásztorcentrikus. Ott láttam növekedést, áldást, ahol karizmatikus pásztor személye köré szerveződött a gyülekezet, és a vezető, a presbitérium és a hívők között egység volt. Más egy összejövetel szellemi színvonala, amikor az első pásztor szolgál. A „co-pásztorok” szolgálata is jó, de az igazi az, amikor egy helyen az szolgál, akire Isten a munka zömét bízta. Sehol nem láttam olyat, hogy az első pásztor nyakán a presbiterek koloncként csüngtek volna, vagy nagyobb befolyást gyakoroltak volna a hívőkre, mint az első számú vezető.

Szerintem a Hit Gyülekezetének az eredendő problémája abból fakadt, hogy egyes vezetők, például Piszter, Nemes, Takács, a vezető pásztorénál nagyobb befolyást akartak kiépíteni a hívőkben. Ezek az emberek vetekedtek az első számú vezetővel, Németh Sándorral. Az autonóm vezetési látásból kiábrándított az is, hogy amit a Hit Gyülekezete vezetőjétől számon kértek, azzal szemben Piszterék homlokegyenesen ellenkező vezetési gyakorlatot valósítottak meg köreikben. „Reformprogramjukban” azt ígérték, hogy évente rendszeres pásztor- és presbiterválasztásra kerül sor, ehelyett három ember elviselhetetlen diktatúrája valósult meg az autonóm csoportban. Azzal indítottak, hogy maguknak magas fizetést szavaztak meg, holott a közösség kis létszámú, és az utóbbi időkben alkalmaikat látogatók között egyre több azoknak a száma, akik már végigjárták a Magyarországon létező karizmatikus közösségeket, és azért időznek e vándorok éppen most ebben a csoportban, mert imponál számukra olyan embereket hallgatni, akiknek semmi nem jó, és a harsány, ostoba teológiai vádaskodásokon, kritizálásokon kívül semmihez sem értenek.

Az elmúlt időben Piszterék „elüldözték” mindazokat köreikből, akiknek rálátásuk lett a pénzügyeikre. Elment a pénztáros, az adminisztrátor, majd legutóbb a közösség pénzügyeit felügyelő alapítvány vezetője is. Őt mellesleg azért üldözték el, mert azt gondolták és állították róla, hogy „hites ügynök”.

Nincs demokratikus választás, a gyülekezet sem ellenőrzi választott képviselőin keresztül a vezetők anyagi életét, mint ahogy azt a szakadást előidéző „reformprogramjaikban” megígérték támogatóiknak. Azt is megígérték, hogy nem kell tizedet fizetni majd az új közösségben, mert az „nem igei”. Ezzel szemben egyre nagyobb nyomást gyakorolnak követőikre, hogy fizessenek. Ugyanakkor folyamatosan hangsúlyozzák, hogy elítélik a Hit Gyülekezetében zajló gyűjtési szokásokat. Fellélegeztek, amikor Varga Ivánék a nyáron néhány évre Belgiumba költöztek ki dolgozni, ugyanis ő is fizetett alkalmazottja volt eddig az autonóm közösségnek. Távozása után a bevételen ezután nem négyen, hanem hárman osztozhatnak. Így néhány százalékkal megnőtt az esélye a valóban „megélhetési pásztoroknak” arra, hogy erőszakkal megszerzett pozíciójukban meghosszabbítsák szolgálati idejüket.

Az autonóm gyülekezetben véleményem szerint egy egészséges hívő azért nem tud meglenni, mert annak légkörét, hangulatát a „hites- és Németh-fóbia” tölti be már több mint három éve. Vezetőik felfogása szerint ami jó, az tőlük származik, ami rossz közöttük és bennük, azért mind Németh Sándort terheli a felelősség. És szegények mind ez idáig azért nem tudtak elérni eredményeket, mert úgymond a hites diktátor varázsolja, igézi, átkozza őket. Szerintük az autonóm gyülekezet fejlődésének a legfontosabb feltétele a „hites örökség” megtagadása. Ez a meggyőződés lett az egyik legfontosabb hitelvi tényező közöttük. Nem ismerek rajtuk kívül még egy gyülekezetet, ahol egy paranoid téveszme vallásos dogmává, kötelező hitvallássá nőtte volna ki magát. Ezen autonómspecialitással Piszteréknek sikeredett tarkítaniuk az amúgy is ellentmondásos, megosztott hazai pünkösdi–karizmatikus mozgalmat. Az agymosásnak magukat alávető emberek szerintem egész életükre kiható, maradandó károsodásokat szenvedtek személyiségükben. Még Bartus sem tud velük azonosulni; úgy hallottam, őket is gyakran hülyézi.

Az Új Exodusban közölt levelek segíthetnek abban, hogy ezt a zavaros időszakot magunk mögött tudjuk hagyni. Nagy kérdés előttem, hogy azok az emberek, akik folyamatosan hallgatják ezt a paranoid propagandát, valaha is képesek lesznek-e arra, hogy az Úrral és keresztény hittársaikkal helyreállítsák kapcsolatukat? Ez persze rajtuk is múlik, mindenesetre azt kedvező jelnek tudom be, hogy az utóbbi időkben a Piszterék által meghirdetett „exhites” összejöveteleken – ahol is kollektíven kellett kifejezni a „hites örökséggel” és annak első számú képviselőjével szemben a gyűlöletet – egyre kevesebben vesznek részt.

Gyakran hallani Piszteréktől, hogy a hitesek ellenük imádkoznak, és szellemi harcot folytatnak. Én viszont azt hallottam egy autonómostól, hogy csak akkor „szabadulnak föl” az imaösszejövetelükön, ha a hiteseket – különösen vezetőiket – átkozzák. Az autonómos trojkának most az a célja, hogy kemény pszichikai, testi erővel megoltsák azt a kenetet, amelyet a Hit Gyülekezete összejövetelein rendszeresen megtapasztalhatnak a résztvevők. A trojka módszeresen fáradozik azon (úgy látom, hiába), hogy a Hit Gyülekezete ugyanolyan sivár és meddő közösség legyen, mint a sajátjuk, melyet nagyon sokan azért hagytak el, mert prédikátoraik az elmúlt három évben szinte egyszer sem tudtak szellemi üzenetet, rhémát megosztani a hallgatóságukkal. Amikor Piszterék meghallották, hogy a Hit Parkban háromnapos összejövetelekre kerül sor, rendszeresen többnapos böjttel, szellemi harcokkal, „exhites” gyűlölködő gyűlésekkel igyekeztek ellensúlyozni a hites befolyást, „szellemeket” a légtérben. A Hit-konferenciák után pedig rendszeresen összegyűltek ócsárolni, szidalmazni mindazt, ami a Hit Gyülekezete istentiszteletein történt, és mindazokat, akik ezeken szolgálatokat végeztek. Németh Sándor balesetének is örültek, ezt úgy értelmezték, hogy ez által is bizonyította Isten, hogy az üldöző Saullal szemben igazuk van.

Takács Ferenc, aki közismert vehemenciájáról, törtető és tolakodó hajlamairól, az elmúlt években semmi mással nem volt elfoglalva, mint hogy bizonygassa saját vélt nagyságát. Utcai evangelizálásaival, utazgatásaival és ezekről szóló nagyotmondásaival azt akarta bizonyítani az emberek előtt, hogy ő az igazi evangélista, nem Nagy Józsi vagy Pajor Tamás. „Csoda-összejöveteleivel” húsz-harminc fős hallgatósága előtt pedig elsősorban azt kívánta bizonygatni, hogy ő a hatalmas szabadító és démonűző, és nem Németh Sándor. Eme elfajult motívumok látványos gerendaként éktelenkednek a mai napig Takács & társain.

Véleményem szerint a megtévesztett emberek csak akkor tudnak kijózanodni, ha a karizmatikus köntösbe bújtatott durva bűnök le vannak leplezve. A helyzet javulását nem szolgálja az a nézet, amivel kezdetben én is azonosultam, hogy itt két közösség és egymással meghasonlott vezetők közötti konfliktusról van szó, ezért legjobb, ha a konfliktustól távol tartom magamat, és szerény lehetőségeimhez képest a békítő szerepet vállalom fel. Ez helytelen helyzetértékelés. Ebben a harcban a romboló, igazságtalan háborút folytató fél az autonóm vezetők. Persze ők ezzel az állásponttal soha nem fognak egyetérteni, mert felfogásuk alapja hazugság. Némethék állítólagos bűnösségével, istentelenségével indokolják szakadásukat és „hitgyüli-ellenességüket”. Ez a téveszme már fellépésük kezdete óta az eszelősségbe hajlott át. A „fehér” és a „barna” könyvek is ezt sulykolták az olvasók fejébe, más autonómos irományokhoz hasonlóan. Teljesen el voltam hűlve, amikor hallottam, ahogy eltorzítják a Derek Prince feleségének szájából még 1994-ben elhangzott próféciának az értelmét. Ezzel igyekeztek bizonyítani, hogy a Hit Gyülekezetét elhagyta a kenet. Derek Prince-éket azért keverték bele a történetbe, mert fel akarták őket használni, különösen a tekintélyüket, Németh Sándor és a hozzá hűséges vezetők leégetésére. A prófécia kiforgatásával pedig saját magukat akarták feltüntetni hiteles vezetőknek, akiknek kötelességük a hívők megmentése N. S.-ék eretnekségeitől.

Piszterék komolyan vették saját ideológiájukat, ezt bizonyítja az agresszív „felvilágosító” (inkább félrevezető) kampány, amely által mindenkivel el akarták hitetni, hogy a Hit Gyülekezetének, Némethéknek végük van; a jövőt ők képviselik. Most már ők a magyarországi ébredés hiteles képviselői, sőt igazából eddig is ők voltak, csak Németh Sándor és „maffiózó bandája” lenyúlta előlük a dicsőséget. Nem csupán a Hit Gyülekezetét akarták szétverni, a Hit Parkot elorozni, hanem Németh Sándort és családját is el akarták szigetelni az egyháztól és a társadalomtól egyaránt. A személyükre szórt különféle vad és szaftos rágalmak ezt a célt szolgálták és szolgálják a mai napig. Az elmúlt három év autonómos „irodalmi” termékei és tevékenységei azt bizonyítják, hogy Piszterék szellemi, erkölcsi halálra ítélték őket. Tisztában voltak azzal, hogy a hitesek csak akkor fogják elfogadni őket vezetőiknek, ha sikerül meggyőzni a népet arról, hogy Németh Sándor szellemi és erkölcsi értelemben is halott ember, akinek minden tette a kezdetek óta rossz és kártékony.

De a döbbenetes számomra az, hogy ezzel sem elégedtek meg. N. S.-t börtönbe is akarták juttatni. Nyílt titok, hogy az autonóm gyülekezet irodájában készítették el közösen azt az írást, melyet később – némi módosítással – egy kisgazda képviselő benyújtott a legfőbb ügyészhez a Hit Gyülekezete és vezető lelkésze ellen. A beadvány következtében indultak el a rendőrségi vizsgálatok és az APEH-rendőrség nyomozása a gyüli és pásztora ellen. Ha az autonómosokon múlott volna, akkor a gyüli ma törvényesen nem tevékenykedhetne, vezetője pedig börtönben csücsülne. Hát milyen keresztények azok, akik tesóikat sittre kívánják vágni?! – kérdezem én –, ráadásul ok nélkül! Ilyet a Bibliában heródesek, pilátusok tettek! A hitesek döntő többségét azonban nem sikerült becsapniuk. Akiket megetettek, azok közül is többen időközben visszatértek és felépültek, mások azonban sajnálatos módon belevetették magukat a világba. Ezek az emberek felelősek rossz döntéseikért, de vérük nem a hites vezetőket, hanem azok lelkét terheli, akik mérgezett „eledelekkel” táplálták őket, és szívükben olyan meghasonlást, zűrzavart okoztak, hogy hitükben is hajótörést szenvedtek.

Piszterék sikert értek el a Hit Gyülekezete és más magyar karizmatikus jellegű közösségek viszonyának megrontásában is. Az autonómos vezetők elhitették, hogy a Hit Gyülekezete be akarja kebelezni a pünkösdi, karizmatikus közösségeket, csoportokat, melyekről a hiteseknek – állításuk szerint – elutasító, negatív véleményük van. Köztudottan az autonóm szakadás előtt sem volt feszültségektől és gyanakvásoktól mentes a Hit Gyülekezete és a többi magyar karizmatikus közösség viszonya. A falak azonban – legalábbis szerintem – nem voltak bemerevedve, és nem volt éles határvonallal kettétörve, megosztva a hazai pünkösdi világ. Mostanra már nagy falakat látok, a két tábor élesen elkülönül egymástól. Álláspontom szerint ennek kialakításában, fenntartásában az első számú érdekelt fél az autonóm vezetés, akik egy olyan ökumenikus mozgalom mozgatórugóivá váltak, melynek valódi célja az, hogy egységes frontba szervezzék a különféle karizmatikus irányzatokat a Hit Gyülekezetével szemben, amihez nem csekély támogatást kapnak a történelmiektől és a mai kurzus uraitól. Az ökumenizmus Piszterék kezében arra is eszköz, hogy létszámban fogyatkozó közösségüket fenntartsák. Ugyanis egyre kevesebb „exhitest” képesek befolyásuk alatt tartani; sokan emlékeznek az ígéreteikre, és látják, hogy ezekből szinte semmi nem valósult meg, sőt… Más közösségekkel tartott rendezvényeiket használják fel arra, hogy elszívják a hívőket a karizmatikus katolikusoktól, baptistáktól, szabadkeresztényektől, dél-koreaiaktól stb. Nem tudom, mikor fogják felismerni e közösségek vezetői Piszterék igazi motívumait. Mindenesetre nem egészséges irányba sodródik a hazai karizmatikus mozgalom. Ezekben a zavaros vizekben halászgatnak Piszterék, hogy időt nyerjenek azzal a szellemi, erkölcsi kudarccal szemben, amely szükségképpen vár rájuk. Piszterék ökumenizmusa nem más, mint túlélési technika.

Az autonóm vezetőknek politikai céljukat is sikerült megvalósítaniuk. Legalábbis egy időre. A Hit Gyülekezetét sikerült szembefordítaniuk a legnagyobb kormánypárttal, valamint jelentős számú SZDSZ-es politikussal is. Úgy gondolom, Hack Péter SZDSZ-beli politikai szerepvállalását is ők lehetetlenítették el. Egyszerűen nem értem, hogy a Hit Gyülekezetének vezetői miért nem írnak könyvet, amelyben például bemutathatnák – a valóságnak megfelelően – a közösség politikai gondolkozását és a rendszerváltásban, választásokon eddig játszott tényleges szerepét is. Ezzel biztos, hogy számos, a gyülekezet körül kialakult félreértést el lehetne oszlatni.

Az autonóm vezetők tisztában voltak azzal is, hogy akciójuk sikeréhez fontos, hogy Németh Sándort nemzetközi szinten is elszigeteljék, különösen azoktól a kapcsolatoktól, melyekből inspirációt, támogatást merített a Hit Gyülekezete vezető pásztora. Görbicz vezetésével több rágalmazó és szidalmazó levelet is írtak olyan vezetőknek, mint például a berlini pásztornak, W. Margiesnak vagy Mahesh Chavdának, Derek Prince-nek stb. Az elmúlt évben egyre több csavargó „exhites” tűnt fel az USA és Kanada ébredési központjai körül, ahol is helyüket keresték, és visszhangozták Piszterék hazugságait. Szeretném ezúton is felhívni a Hit Gyülekezete vezetőinek figyelmét, hogy jelentős károkat okoztak személyüknek és közösségüknek ezek a negatív megnyilvánulások. Tallér Jánossal is szoros barátságot akartak kialakítani Piszterék, hogy Németh Sándor egykori, Angliában élő barátjának tekintélyét is felhasználhassák a Hit Gyülekezetével szemben. Persze pénzére is szükség lett volna, tudomásom szerint több millió forinttal meg is kaszálták, sőt közösségüknek ingatlant is akartak vele vetetni, de úgy tűnik, e szándékuk kátyúba jutott.

A levelem elején azt gondoltam, hogy el tudom mondani röviden álláspontomat az üggyel kapcsolatban, de írásom közben egyre világosabb lett előttem, hogy nem vagyok képes öszszefoglalni és értékelni mindazt a példátlan pusztítást és rombolást, amit Piszterék produkáltak nyájas és hízelgő imázsuk alatt a hazai és nemzetközi szférában egyaránt. Nem tudom az eszemmel felfogni, hogyan tudták átadni magukat a Sátán céljainak, és miért gondolják, hogy rombolhatják és átkozhatják azt, amit az Úr építeni és áldani akar. És egyáltalán, hogyan tudnak ezek az emberek szégyenkezés, lelkiismeret-furdalás nélkül az általuk félrevezetett emberek elé állni összejöveteleiken, hogy hallgatóságukat szeretetre, engedelmességre, jóra buzdítsák, holott mindezeknek ők élő cáfolatai, megtagadói. Az Új Exodus olvasóival azért is akartam megosztani tapasztalataimat, gondolataimat, hogy meggyőzzek mindenkit, ne kövessen senki egyházellenes hívőket, vezetőket, ne nyújtsanak segítséget nekik az Isten templomának rombolásában, mert az Úr féltő szeretettel szereti az egyházát, ezért „ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Isten temploma szent, ezek vagytok ti” (1Kor 3:17)!

Higgyétek el, hitesek, nagyon sok őszinte hívő – magyar és külföldi egyaránt – hálás az Istennek azért, amit az Úr végez közöttetek! Többen vannak veletek, mint ellenetek, akik tudják, hogy az Úr nem hagyott el benneteket! Az Úr áldjon meg, és erősítsen meg titeket!

Tisztelettel:
K. P., a szemtanú, Budapest